Kajári bácsi azt mondta az újságosnak, hogy elrabolták, fogoly ebben a házban. Mentsége, hogy kezdő, ez volt az első napja. Ő riasztotta a rendőrséget, azok a tűzoltókat, majd minket. Nekünk, mentősöknek, jogunk van bemenni, és elvihetjük a bácsit, ha úgy látjuk, hogy életveszélyben van. Alig kaptam levegőt, úgy rohantam az irodából, ott hagytam csapot-papot. A szomszéd Erzsike néni riasztott, aki már számtalanszor észrevette, ha történt valami a papával. Lüktetett a vér a fejemben. Előkapkodtam a pszichiátriai papírokat. Gyógyszert is szedett, és biztos bevette, mert a gondozónő ellenőrizte reggel meg délben. Esténként az öcsém vagy én mindig itt voltunk. Ez nem elég, kérem, egy percre sem szabad a bácsit egyedül hagyni. Vállalja a felelősséget? Itt írja alá. A rendőrök, miután látták, hogy nem kell intézkedniük, beültek az autóba és elmentek. A tűzoltó, kezében a baltával, parancsra várva állt a bejáratnál. Betöri az ajtót, ha azzal megmenti az apámat. Mivel rendeződni látszanak a dolgok, ő is visszavonult. Miután mindenki eltűnt a kapunk elől, apám keresésére indultam. A házban kezdtem. A bejáratot eltorlaszolta székekkel és a vasalódeszkával. A papagájt kalitkástul az asztal alá tette. A szobaajtó mögé is foteleket, könyveket hordott, alig lehetett kinyitni. Bent leeresztett redőnyök, félhomály, elhasznált levegő fogadott. Papa sehol. Hátul találtam rá, a kertben. Szeme könnyben úszott, és félelem tükröződött benne. Apa, mit csináltál? Vágányzár, vágányzár. Ez kell most. A négyhuszonnégyesnek kitérőbe kell tolatnia. Nem érkezett meg az ígért zúzott kő. Te ki vagy? Mit akarsz? Juli vagyok, a lányod. Nem ismersz meg? Minden nap itt vagyok. Én szoktalak megfürdetni, megvacsoráztatni. Leültem mellé a rozzant kerti padra. Átöleltem, hátha a kezem érintését ismerősnek találja. Lassan megnyugodott, ahogy tartottam a karomban csontos, sovány testét. Azon gondolkodtam, hogyan legyek okos, tisztességes. A gondozónő már hetek óta sürgette apám intézetbeli elhelyezését. Eddig valahogy kivédtem. Nagyon szereti a kertet, és nem árt senkinek. Hadd maradjon. Aztán egy nap szépen kisétált a kapun és elindult világgá. Szerencsére egy ismerős meglátta, karon fogta és hazakísérte. Nem tudta megmondani, hogy hívják, hol lakik. Elvettem tőle a kapukulcsot, csak a kert maradt neki. Mostanában már nem olvasott, fel sem vette a szemüvegét. A madarakkal beszélgetett, fütyülgetett nekik. Már nem élő macskáinkat szólongatta, és hangos edénycsörömpöléssel hívta enni őket. Irányította a vasútforgalmat, a szállítást, a sínek lefektetését. Képzeletbeli telefonon utasításokat adott, ahogy egész életében tette. Rajzolsz, Apa? Elé tettem a mappát, a ceruzákat. Érdekes, nem kellett ehhez se fény, se szemüveg. Lelkesen nekilátott. Mozdonyokat rajzolt, majd arcokat. Riadt, ijesztő pofákat. Mindegyikhez volt pár szava, magyarázott nekik, beszélt hozzájuk. Rólam meg is feledkezett. Otthagytam a fa alatt. Bementem és összepakoltam a holmiját. Csak a legfontosabbakat. Az otthonban teljes az ellátás. A kedvenc kockás takaró is marad. Gyere, Papa, indulunk.