Palackposták Nakonxipánból

– Gulácsy Lajos megtalált naplója –
(Pethes Máriának és Kovács József Hontalannak)

az eső Dante-tercinát dobolva
forró ablak-lelkemről visszapárolog
úgy nem vagyok senkinek a foglya
hogy Űrt őriznek bennem komondorok

nem találkoztam soha Beatricével
– de ismerem – a festett Költő én vagyok
szívet a téglafalra belülről véstem
Pillanatból szőttem léthosszú napot

de immár nem tudom hogy nem tudom mit
felejtettem el és mire emlékezem
merengő ámulat vagy gyógyszer bódít
és halálom stoppolom vagy sorsom lékelem

*

a fénynek
nincs szaga
mint kerítése
a képzeletnek

e néhány gondolat
nap mint nap visszajár
ide
hol minden csönd
és fal és fehér

a négy évszak
cellám sarka lett
(legszebb a nyár)

künn a közös csarnok
mégis őszbe hajlik
és fekete szél kapkod
lehulló sétáim után

*

billegő kósza árnyak
a Via Appián
múlt-foszforos
lábnyomokba lépek
a Trevi-kútban
csillagfillérek ragyognak

egyszer visszatérek
gondoltam a k k o r
és m o s t itt ülök
kiflit majszolok
(a kalandozás
karnyújtásnyi tér)

*

Csönd és Álom
mankói egybenőttek
(hová
hová)

nincs remény

lelkem metán-sújtotta tárna
minden vágyam emlékem
benne égett
és a forró fojtó sötétben
nem tudtalak megmenteni
Téged

*

Ó
mennyire ormótlan ez a lépték
Fecske és Giliszta bennem
és a nyirkos sötétben mélyen
a szárnyak vágyát tovább növesztem

*

vászon helyett
rácsok
a vakkereten

most
az a Nincs
ami Van

ecset nélkül
vajúdik a kéz
túlhordott képek
a lélek belehal

a test tűri még
bíbelődik benne
a salak
és hajózik horizont-nélküli
termek meszelt égboltja alatt

*

sorsom színes
palettákra száradt
kőnek szárnyat festek
követ a madárnak

aranyló lazúrra
sötét pöttyöt ejtek
camera obscurát
bezárt képzeletnek

út-tudó csodám
mely volt készülőben
mint pille a bábból
röptét kirágta belőlem

próbál égre szállni
– fogyóban a fénye –
didergő nyárban
dérrel hímporos
a béke

*

ellopott hétfők
visszalopott keddek
elvesztett szerdák
megtalált csütörtökök
beomló péntekek
aládúcolt szombatok
kardfogú vasárnapok
között

és ugyanez
ki tudja hányszor
az ében
csönd belsejében

*

most festhetnék
rácsokkal fölszeletelt Napot
meg-nem-szőtt-terveket
térképem fehér foltjait
melyek én vagyok

festhetném
még-ki-nem-ásott-kutak
vödör-csobbanását
a remény bedeszkázott ablakát
melynek résein át
a Varázsló kertjére látok
(levedlett álmaim kígyóbőrliánok)

mégis pizsamában ülök
és magányom lepkehálójával
ecsetszárnyú színekre
vadászom

*

ki szomjúság ellen
csapot szereltem a végtelenre
és megpatkoltam az Időt
hogy lassabban kopjanak az évek
most nem lelek és nem remélek
tornyokat
jegenyéket

csonkig feketült szárnnyal
csonkon égő gyertyalángba
zuhanva
próbálok vásznat feszíteni
e vakkeretvilágra

adni
adni
adni
kapni
kapni
kapni

és tovább ring
az inga

meddig

*

kiégett
földbe fúródott
repülőgépek
az évek
mégis élek

megmentett
az álmaimba szorult
katapult

egyetlen túlélője
lettem magamnak

ki mint rémült sün
a lángoló kazalban
sorsom menthetném
e zűrzavarban
mégis csupán
tüskéim borzolom
és állok széttárt karral
eleven kereszt
érintek
Délt Északot telet nyarat
levágok minden hajtűkanyart

Függőleges és Vízszintes origója
szívem a bója
lüktet jelez rezdül
amint rajtam keresztül
áramlok át mások emlékeibe
(ide)

*

voltam

pedig zsömlém körül
az asztalon még dong a légy
szöszös lábától
megzörren a zsírpapír

csupasz fák árnyéka
rajzol hieroglifákat a falra

Ehnaton verset ír

*

árnyékos oldal a lelkem
miért is készítenék napernyőt
ha rám omlik a készülődés
amint kinyílnék az életemben

most is
e tükörnek beszélek és látom
hátam mögött a falon
(mint ezernyi lőrés)
apró repedések

bármiként fordulok
elvéthetetlen célpont leszek
a kockakő fugáin át beszivárog
a Cukrászda alá temetett sok halott
és egymásra rakódik

láthatatlan kezek
emlékeimbe építenek
ne roppanjon össze
ami megmaradt még

a nyitott ablakon át
érzem a rizspor szagát
pedig a hárs virágzik

*

álmaim
csillagszemcsés dörzspapírral
fölsérti az éj

bennem pilleszárny
szirom és pehely lebeg
mégis véres álmokra ébredek

(sebek)

folytatnék egy történetet
ám az ébrenlét más alakzat
hegyekké gyűri a lepedőt
szörnyekké torzítja az asztalt
széket

*

a sebzett álom éhes
kiharap belőlem
pilleszárnyat szirmot pihéket
és amint a Hold halad
a csöndre órám ketyegése
szerel karmokat

háborús övezet lett ez az éj
fekete és fehér tábornoka
ülök magányom közepén
és mindkét sereget rendezgetem
Magam
Velem

(hiába)

Istenem
hány virradat férne
ekkora éjszakába

*

…pedig ott volt a tábla


Önműködő ajtó

mégis kiléptem
és rám csukódtam

most itt vagyok
kulcs nélkül
Nakonxipánban
a hóban

nem fázom
talán nincs is hideg
(vagy viszonyítási alap)

Hercegnő lebeg
a mellvéd felett
és aki voltam
játszani hív a kisgyerek
most ő az egyetlen barátom
csúszkálunk színes palettákon
neki mondogatom
nyár van
nyár van

ám a piciny fehér méhek
zümmögnek tovább
Nakonxipánban
hull a hó

*

szóközökben megfeneklett csend
evezője-törött mondatok
kikötő nélküli színek
de bennem az utazás éhe
szárnyakat növeszt

s futok futok
hogy magam alá gyűrjem a valóságot
és felemelkedhessek végre
csupán Nap-közelben érthető
a zuhanás veszélye

fönn az aranyat nézem
és árnyamat a mélyben
föl föl
tovább
(de a nővér mosolyogva mondja
megjött az ebéd Lajoska)

és megint
SZIGET az ágy

*

percek fény és hanghatásait
színekké szublimálom

ecsetem szőre éj
palettám álom
testem vakkeret
lelkem a vászon

és kopp-kopp-kopp
egy árverésen
elkel a halálom

*

néhány óra még
az első Napszelet
végig gurul az asztalon

néhány óra még és láthatom
szobám sarkában mennyit haladt
a Párkapók

néhány óra még
hogy újra halljam
a fatorkú cinegét
( a fülemüle tökéletes
énekét unom)

*

megmerítkeztem az éjszakában
mindig minden éjszakában megmerítkezem
virrasztásköpenyben járom Álmok útjait
a bolond iránytű nem csitul szívemben
az eltévedés félelme sem rémít
hiszen kisiklott vonatnak a pályaudvar emlék
de minden következő állomás vágya benne ég

…csupán néhány óra még…

*

csukott szemmel
(gyakorlásként)
morzsákat tapogatok

egy kettő vagy három
lépésnek nevezem
a szoba tárgyait
(kettő a szék)

ez megszokható
de a mind gyakrabban
rám törő szín-nélküliség
(mikor füst a világ)
nehezen

néha
nyílnak még bennem
rózsák és orgonák
és sziporkáznak
kaleidoszkópok

de zsákutcába szorult a fény
hiába tolatna már
falat emelt a retinám
és hirtelen
a Semmi
elkezd történni velem

*

csöngetnek
(mint az iskolában)
kedd délután
ismét séta lesz
és járhatunk
körbe-körbe párban
talán az udvaron
(hisz nyár van)

készülődök lábam
már leér a kőre
de visszahúzom
akár a macska
ha vízhez ér
ma nem megyek
hiába szólítanak
hajlongok
hátra meg előre

és hallom
EZ
itt marad

igen
akár egy tárgy amelyre
12 éve rakódik a por
s hogy csillog alatta
már maga is letagadja

kedd
körbe-körbe
kinn csoszog a csapat

*

apad a folyó
Tengert-érni reménytelen
lékelt papírhajók verődnek
p a t a k-köveken
de lassan elsüllyed ez a víz is

sivatag közepén nagy
zománcos lavór-oázis
a csöndnek pálma-árnyéka van

——(Gyula centis betűkkel
írt egy verset nekem
– így látom –
de nem értem benne magam)