Kiállításokon találkoztam veled évekkel ezelőtt, közös barátainknak köszönhetően, azóta vagyunk kapcsolatban, baráti viszonyban. Működtetsz egy független stúdiót LongMusicProduction néven, napi műsort szerkesztesz, amely az interneten mindenki számára elérhető. Hogyan, kikkel dolgozol együtt, mi a célotok?

A stúdió neve egy független filmesekből álló társulást takar, a tagok televíziós háttérrel is rendelkeznek, mivel a szakmai előéletünkben a média közelében dolgoztunk. A társulásnak az az alapgondolata, hogy nagyon sok olyan művész tevékenykedik a környezetünkben, akik nem tudnak vagy nagyon kevesen és keveset jelenhetnek meg a nagy médiákban, ennek ellenére szerintünk meghatározó szerepet játszanak a művészeti szcénában. Őket kell bemutatnunk. E felismerés után elhatároztuk, hogy a filmjeinken keresztül megpróbáljuk őket összekötni a kisebb médiákkal, és természetesen a nézővel, látogatóval, műértővel egyaránt. A szellemi hátsó gondolatunk az volt, hogy „összekötjük a művészeket és művészetüket a nem hozzáértő, de affinitív látogatóval és a hozzáértő, de kevés idővel rendelkezőkkel”.

Kérlek, mutasd be magad és pályádat néhány szóval.

35 évvel ezelőtt kezdtem a média közelében tevékenykedni, először kisebb stúdióban, utána 25 évig a Duna Televízióban és az összevont MTVA-ban. A főállásomban zenei szerkesztőként dolgoztam, később rendezési feladatokat is kaptam, ami egy idő után kinőtte magát, mivel a saját stúdióban intenzíven ezzel a tevékenységgel foglalkoztam. Koncertfilmeket készítettünk nagy számban, közel 600 filmünk van. A jazzt és annak fúzióit részesítettük előnyben. Mára már a kortárs zeneszerzők és műveik is nagy számban beléptek a filmkészítési repertoárunkba. Sajnos egy idő után nem vett át tőlünk semmit a nagy média, így váltanunk kellett, és ezzel kezdetét vette a kortárs képzőművészettel való foglalatosságunk. A Duna TV gyakorlati összeomlása után intenzívebben folytattuk a filmkészítést, mert egyre több helyről kaptunk visszajelzést a munkánk elfogadásáról. Persze ez anyagilag semmilyen előrelépést nem hozott, mert azok a művészek, akikkel dolgozunk, körülbelül ugyanabban a cipőben járnak, mint mi. Ennek ellenére folytatjuk, mert kell a megjelenés és a jelenlét.

Hogy jut el egy televíziós szakember oda, hogy önálló stúdiót hozzon létre? Hogyan fejlődött a stúdió tevékenysége?

Nagyon merész vállalkozás, mert mi kevés olyan bérmunkával tevékenykedünk, amit effektíve megfizetnek. A vállalásunkat követjük, szuper baráti kapcsolatokon keresztül, ami ősközösségi formára hasonlít nagyon, hogy mindenki hoz valamit a produkcióba, és a siker éltet minket, ha valakitől jó visszajelzést kapunk. Persze azért vannak kisebb médiák, ahová el tudjuk helyezni az anyagainkat, és így némi pénzre is szert tudunk tenni. Büszkén sorolom fel ezeknek a médiáknak a nevét: a D1 Televízió a fő megjelenési helyünk, utána a 9-es TV (a IX. kerületi kábel-TV), az Érdi Városi Televízió, és nem utolsósorban a Szabadkai Magyar Televízió, a Pannon TV, (ez a tévé a Duna TV-ből kirúgott délvidéki szerkesztők kezdeményezésére jött létre). Szóval tevékenykedünk a saját szakállunkra. És nem kihagyva természetesen az internetet, mivel saját honlap- és Facebook-portálunk van, így ott is jelen vagyunk. Itt szeretném megjegyezni, hogy baromi nagy szükségünk lenne olyan szakemberre, aki segítséget nyújtana az interneten megjelenésünk minőségének, nézettségének fellendítésében.

Mely kulturális/művészeti területekre fókuszáltok?

Nem tört le minket, hogy a koncertfilmjeinket a nagy médiák nem vették meg, csináltuk és csináljuk tovább, kiegészítve a kortárs zenével és a megzenésített versekkel, és belefér még az autentikus népzene is. Azután fogtunk a kortárs művészet feldolgozásába, amivel kezdetét vette az igazi profilunk. Kiállításmegnyitó és a kísérő rendezvények, kisebb-nagyobb lélegzetű portrék a művészekről, alkotótáborok bemutatása, és minden olyan megnyilvánulás, ami a baráti kör ajánlásával – itt a művészekre gondolva –, a magas művészi színvonal előtérbe helyezése által megmutatható.

Hogyan próbáltok elérni minél nagyobb számú befogadót?

Ezeken a felsorolt médiákon kívül gyakorlatilag bárkivel kötnénk szívesen szerződés némi apanázsért, ha ők is úgy gondolnák, hogy a munkánk értékes. Egyre több munka fekszik a műsorainkban, ami azt eredményezte, hogy egyre több műsorunk kerül az előbb említett médiákba.

A Műábrándban kiket mutattok be?

Ez a sorozat volt az első próbálkozásunk, sok gyerekbetegséggel és formai hibával, de kialakult a struktúra, és mára már közel 150 adásunk van. A legelejétől a magyar kortárs szcénából dolgozhattunk művészekkel. Persze kicsit szélsőséges a paletta, de a lényeg, hogy minél magasabb szintet képviseljünk. A sok adásból nem akarok kiemelni senkit, mert minden egyes anyagban a szívünk is benne van az alkotó irányába, és azt érzékeltük, hogy felénk is van egyfajta elismerés, így mindenki fontos. Az első pillanattól terjeszkedni akartunk, és mivel egyre több és hosszabb anyag keletkezett, így más műsorokat is kitaláltunk. Ki-beszélt művészet, ez egy kicsit hosszabb lélegzetű anyag, 30–35 perc (a Műábránd csak 25 perc), itt több a verbális információ, azaz a művész belső gondolatai jönnek előtérbe. Mindennapi művészet, talán ez a legvegyesebb anyag, mert ide minden olyan történés és gondolat bekerül, ami a mindennapi művészet során a látómezőnkbe kerül. Vannak egyedi anyagaink is, performanszok például, vagy olyan anyagok, amelyeket nem feltétlenül akarunk szétszedni, ezek egyben jelennek meg a portáljainkon.

Milyen szempontok alapján közelítesz egy-egy alkotóhoz? Mennyire befolyásol egy művész ismertsége?

Ez egy láncreakció lett, mert először baráti művészek kerültek fókuszba, és azután ők ajánlottak a művész baráti körükből felvételre érdemes alkotókat. Később, mivel beléptek a galériák is a képbe, az ottani rendezvények, kiállítások is figyelmet kaptak. Ezek után, mivel némi hozzáértés is kezd kialakulni a munkásságunkban, amivel persze nem kérkedünk, már elkezdtünk a nekünk tetsző művészek és munkáik iránt is érdeklődni.

Vannak-e szakmai tanácsadóid?

Természetesem vannak, mivel eleinte a „zenei” műveltségünk volt nagyobb, ezzel együtt kellettek olyan személyek, akik tanácsaikkal segítik a magas színvonal biztosítását. Ki kell emelnem Fábián Lászlót, mert, nem gondoltam, hogy valaha ilyen kaliberű tudós, műértő emberrel tudok barátságot kötni (remélem ő is elfogad annak), szóval lenyűgöző…na! És persze Fábián Zoltán, Dóra Attila és Szlabey Zoltán barátsága is elsőrendű gondolatokat ébreszt bennem a további munkámban. Velük kezdtük el a műsorokat. Azután számolatlanul lettek barátaim, senkit nem emelek ezután ki, mert mindenkivel mellérendelt viszonyt alakítottunk ki, így mindenki fontos. És még valakit meg kell említenem, ő Illés Anette, aki hathatós és komoly segítséget nyújt a munkában, a honlapunkat és az internetes dolgainkat próbálja összefogni, persze a szerkesztésben is benne van jó ötleteivel.

Miért tartod fontosnak az általad végzett munkát?

Nem szeretnék fellengzős lenni, de azt gondolom, hogy hidat képezünk a művészek és a befogadók között, katalizátor vagyunk az elfogadás és a befogadást elősegítendően.

Egyáltalán van-e jelentősége ma és bármely korban a művészetnek az átlagember életében?

Mivel gyakorlatilag bármerre nézünk, mindenhol jelen van a művészet egy egyszerű rajszegtől a világ legdrágább műalkotásáig, így hát mindent meg kell tenni azért, hogy az átlagember lássa ezt, és értékelni tudja. Kellemes szorongással menjen el egy kiállítótérbe (mindenképpen menjen el), és lássa meg a művész jó értelemben vett erőfeszítését, hogy ami foglalkoztatja belül, és megformálta a saját művészi elképzelései alapján, ez a párbeszéd kezdete legyen közöttük. A művész megteszi a munkáival az első lépést, nekünk, befogadóknak is fel kell készülnünk a párbeszédre. Nagyon fontos!

Kinek a feladata közelebb hozni a kortárs művészetet a mindennapok emberéhez, milyen eszközökkel lehet(ne), kellene szélesíteni a kultúrához való hozzáférést?

A világnak nagyot kellene változnia – főleg a mi környezetünkben – ahhoz, hogy felcsillanjon a remény, hogy nem csak az esztelenül pazarló, buta, műveletlen emberek (mert van pénzük, mindegy hogyan szerezték) határozzák meg azt, és az emberi mivoltunkat lealacsonyítva, a saját rosszul felfogott világlátásukat ránk erőltetve éljük le az életünket ahelyett, hogy magunk vegyük a kezünkbe az életünket a jelenlétünkkel, és széles látókörrel tekintsünk körül. A művészet megismerése, megértése és befogadása felemeli a fejet, kinyílik a horizont, nem leszünk zavaros fejű bábok. Erre kell törekednünk!!! A szabadság mindenekelőtt, és paralel a művészet szabadsága, ez a legfontosabb!

Van-e az oktatásnak szerepe ebben?

Csak ennek kellene szerepet adni! Ha nem tudok mást tenni az életemben, csak ezeket a kis filmeket elkészíteni, és ha ezekből valaki tanul valamit, persze azoknak a művészeknek a gondolatain keresztül, akikkel létrehozunk valamit, akkor minden pillanat megérte!

Számos művészről készítettél portréfilmet. Mi határozza meg, hogy kikkel? Milyen elvek, kritériumok alapján választod ki őket?

Szabad művész legyen, és ne kelljen kiszolgálnia senkit.

Hogyan tudod finanszírozni a LongMusicProduction felmerülő költségeit?

Számomra nem éri meg pénzre váltani ezt a munkát, de tagadhatatlan, hogy szükségünk lenne némi finanszírozásra, hogy minden gondolatunkat a fejlődésre fordíthassuk, és ne a sárga csekk nyomasztó be nem fizetettségével kelljen kínlódnunk.

Milyen további terveitek vannak?

Kevésnek érzem az időm, 58 éves vagyok, és rengeteg dolgot még nem láttam, amit felkínált a művészettel való foglalatosság. Még megismerni művészeket, és a munkáikat látni felemelő érzés, ezt akarom továbbadni… még… még és még!!!


> A LongMusicProduction honlapja


A Műábránd-sorozat 100. adása: