Kelt a Bálinték konyhájában a tészta, kelesztette a Tupperware-edény. Mi meg fölmentünk a Bálinttal meg a Husztikkal az emeletre addig, nézni, ahogy a Bálint bátyja számítózik. Nem szerette a Roli ezt annyira, pedig csöndben voltunk, amíg a Prince-ben valami magasabb helyre mászik, a kardját suhogtatja, vagy a Space-szel átugrik valahova. Hogyha rosszkor nyomta meg, beleesett akkor azokba az éles tüskékbe alul, és a gép olyankor nyekkegett, a Roli meg kezdhette a pályát elölről, és rácsapott a számítózós asztalra mindig, hogy pikádózni menjünk inkább, őt meg hagyjuk, mert amiatt bénázza szerinte el, hogy itt nézzük.
Éles volt a pikádó hegye, mint a Prince-ben azok a tüskék. A céltáblára meg ráragasztott a Roli egy képet a Bálintról, amilyen a diákigazolványhoz kellett, úgyhogy aki a közepébe dobott, a Bálintnak az orrába, a szemöldökébe vagy a homlokába talált pont, és mondtuk ilyenkor neki, hogy bocs, mindig, közben meg mégiscsak az érte a legtöbb pontot, úgyhogy örült is kicsit az ember, ha a nyila a fotóba ment bele, a Bálint fülébe, mondjuk, úgyhogy több lyuk volt ott már egy ideje, mint a plakátokon az Axl Rose-éban. És kiabált, aki beletalált, hogy hú-hú. Mondta a Roli, hogy jó, most van neki belőlünk elege, úgyhogy nézzük meg szerinte, legyünk szívesek, hogy nincs-e ő a konyhában véletlen, és tudtuk, hogy hát nincs ott, de ha már ezt mondja, az azt jelenti, hogy jobb akkor, ha lemegyünk tényleg gyorsan, megnézzük legalább, hogy áll a fánk.
Úgy mozgott a tupperos nő keze, ahogy a második adag tésztát gyúrta, mint azok a tüskék, amikbe beleesett ma már a Roli legalább négyszer, meg a szája is mozgott, hogy a kelesztőtál meg a Mix Fix. Elmondta ezeket az utcánkban havonta kétszer, mert a Husztik anyja is tupperozott, nemcsak a Detti néni, de gondolkozott egy ideje a Bőzsöny Magdi néni is rajta, hogy beszáll, mert akinél a bemutató volt, kapott egy tupperos sótartót mindig, de volt, hogy egy műanyag sodrófát is adtak. Megérte. Meg kellett csak hallgatni, hogy a Tupper-edényben előbb kel meg a tészta, hogy tovább megmarad a kenyér benne, meg hogy jobban összekeveredik abban a pudingpor is a tejjel, mint a többi más olcsó szarban. És amíg elmondta ezeket a tupperos nő, addigra megkelt az ablakba tett tészta tényleg, és akkor mehettünk vissza a Bálinthoz játszani még, vagy a Rolit nézni, ahogy Prince-ezik, úgyis szóltak, ha kisült a fánk. Ehettük is frissen, meg kellett csak várni, amíg valamennyire kihűl. Megfújni, azt nem lehetett, ugye, mert akkor lejött volna róla a sok porcukor, ami a legjobb volt rajta pedig. Volt mellé a Magdi néni finom lekvárjából is, ha volt, utána meg 7 Up volt, vagy szódával Jaffa. Amikor mind elfogyott, kérdezte a nő mindig, aki a bemutatót tartotta, hogy ízlett-e nekünk a fánk, mi meg mondtuk, hogy igen, köszönjük, és akkor ránézett mindenkinek az anyjára, és mondta, hogy meg is lehet ám nála a kelesztőtálat venni, vagy valami másikat, ami a salátáknak jó, vagy borsszórót vagy műanyag kést vagy fagyis kanalat, és olyankor mindenki szöszmötölni kezdett, és a Detti néni mondta először mindig, hogy mit rendelne vagy venne, és a többiek utána csak, ha éppen valamit.
De most volt még idő, úgyhogy átmentünk a Bálint szobájába a Transformerseket nézegetni, a krosszos matricákat, meg azokat a dolgokat, amiket beleszórt egy piros cipősdobozba a Bálint. Trükklabdák és régi üveggolyók voltak abban, szétbuherált ördöglakat is, akkor pár LEGO-figurának a fölső része, néhánynak meg csak az alja, de az a kagyló is ebbe volt bedobva, amit a Husztik hozott a Bálintnak Olaszból, hat-hét légpuskagolyó, meg egy behorpadt pingponglabda. Mondtam a Bálintnak, hogy kifőzhetnénk, aztán lemehetnénk forgózni a garázsba esetleg, és a Husztik is mondta, hogy jó, a Bálint meg azt, hogy az ütők nem valami jók sajnos, mert összeszurkálta azokat a pikádóval múltkor, hogy a Rolival kitoljon. Pingpongozni járt a Roli a sportcsarnokba, és jól is ment neki eléggé, és azért volt a Bálintéknak a garázsában pingpongasztal, hogy ha szerválna vagy ütögetne, akkor otthon is tudjon. Mondtuk mi meg, hogy szurkodva is jók azok, mert edzés után, ha ott maradtunk a strandon, papuccsal meg tenyérellenállással forgóztunk úgyis, mert ott ütő se volt, úgyhogy nem számított ez, csak a forgó.
Sokan se rossz forgózni, de azért hárman az igazi. Pörgős. Indulni kell, ahogy elüti a labdát az ember, egyből, és akkor se lehet benne biztos, hogy beéri, főleg, ha az asztal messzebbik felére teszi a másik vissza. Mondta a Husztik, ahogy a konyha felé mentünk a labdából a horpadást kifőzni, hogy ha a Zajrák itt lenne, akkor párosban ő lenne vele, és az biztos, hogy lenyomnának minket, de még hogy. Jaj, a Zajrák, tényleg, szegény. Olyan csuszákat ütött, hogy elpattant a fűig a labda az udvaron, meg a háta mögül is tudott szerválni, vagy tollszárral, csak elcsapta a Zajrák Tibit egy kisbusz múlt nyáron, amikor a Kőrösin egykerekezett, ahol a tizenhármas fordul, és nem lehetett tudni azóta, a Tibivel mi van. Mindenféle csövek állnak a Tibiből ki, a Husztik azt hallotta, meg hogy csukva van a szeme tizenegy hónapja már, és hogy lélegezni is csak úgy tud, hogy valami gép segít befújni a tüdejébe a levegőt. Ott laknak a Tibiék a sarkon, és hallani lehet, ahogy megyünk az iskolából haza, hogy ül a kertben az anyja hátul és hüppög, mi meg imádkozunk a Tibiért hittan után mindig, de a Vendel atya se tudja azt megmondani, hogy mikor fog a Tibi legközelebb királycsuszát ütni vagy tupperos fánkot enni, mert az nem is volt még, amikor a baleset érte. Az utcánkban legalábbis.
Hogy jutott most a páros, meg a Zajrák a Husztik eszébe, nem tudom. De nehéz volt ilyenkor, ha a Tibi jött szóba, megszólalni, úgyhogy mondta a Detti néninek a Bálint, hogy kifőznénk ezt a labdát most, aztán pingpongoznánk egyet, és néztük csak, csöndben, ahogy a fánk sül, abban a kék lábosban meg a labda fő és a víz lobog, és vártuk, hogy a horpadás kipattan, meg hogy a kórházban a Zajrák is fölnéz majd egyszer talán.
Sötét volt lenn, a garázsban, ki volt a villanykörte égve régen, és a Gyuri bácsi horgászlámpájával világított a Bálint, amíg hátraértünk a pingpongasztalhoz. Ott bedugta a hosszabbítóba azt az éles fényű égőt, amiről mondta a Gyuri bácsi mindig, hogy elolvad tőle az utcán a beton, meg fölkapcsolta hozzá a karácsonyfafüzért, úgyhogy olyan világos lett, meg színes villogás, mint a Márvány presszó teraszán este, csak azért jó, hogy biliárd helyett itt pingpong volt. Föl voltak a műanyag edények az egyik sarokba stócolva, a tupperos nő hozta őket, hogy ha venne belőlük valaki esetleg, legyen, és úgy nézett ki ez a rakás, mint valami nagy, fehér Transformers-robot, ami kelesztőtálnak, pudingkeverőnek meg sajtreszelőnek álcázza magát. Nézi majd, ahogy játszunk, gondoltam, és az is lehet, hogy átváltozik, és beszáll egy idő után a forgóba.
Kifőtt a labda jól, nem pattant kacskán, úgyhogy ütöttünk párat vele, aztán kezdtük. Először a Bálint szervált, mögötte a Husztik, én meg a túloldalt álltam, a Tupper-edényeknél. Óvatosan adtam a szervát vissza, mert csavarni azért ezekkel az összeszurkált ütőkkel nem lehetett jól, a Husztik meg kitette valahogy mégis pont a szélre, úgyhogy kellett a Bálintnak futnia, hogy elérje. Könnyűt ütött. Érezte a Husztik a hálót, és már a harmadik labdája csorgott róla át, vissza se tudta a Bálint adni, úgyhogy a Husztikkal döntőztünk. Háromig ment különben a vége, és egálnál kettővel kellett mindenképp nyerni, de mondta a Bálint most, hogy játsszunk nyugodtan ötig, mert fölrakná ő addig a cébéje aksiját tölteni. A Zubor Zolival beszélgettek azon a cébén régen, hogy a Csipet csapatban mi volt, meg hogy melyik gombfocicsapatot kéne a trafikban megvenni, de amikor a Zajrákot elcsapta az a hülye, bevitette a Detti nénivel a kórházba az egyik cébét a Bálint, és ott lehetett a Zajrák szekrényén azóta is, hogy ha fölébred, egyből tudjon a Bálintnak szólni. Fél szemmel láttam csak, hogy a Bálint a szekrényben matat, amiben a régi dolgai vannak. Kopott Matchboxok, társasok, fakó műanyag katonák, meg ez a cébé is.
Megcsavarta valahogy a szervát a Husztik, én meg a hálóba ütöttem sajnos, és öt-kettőre hozta az elsőt, és beleboxolt a levegőbe, mint a Magic Johnson, amikor megnyerték a Dream Teammel az olimpiát. Egy csont, mondta a Husztik, mert csontokban számoltuk a forgót, és ha meglett valakinek a tíz, akkor nullázódott minden. Erről a csontról is a Zajrák jutott most eszembe, szegény, hogy ő aztán jól összetörhette magát, és hogy jó lenne, ha tudna forgózni jönni megint. Jött a Bálint vissza, és a Husztik mögé állt, mert az kezdett ilyenkor mindig, aki az előzőben nyert.
Mintha sistergett volna valami a hátam mögül, de nem figyeltem rá annyira, mert adta is már a következőt a Husztik, én meg a Bálintnak, az vissza, a Husztik meg futtában, a háló mögül, a hosszabbik oldal felé, én meg rohantam, hogy elérjem, és akkor hangosabb volt már az a sistergés, és nézett a Bálint is maga mögé, hogy mi van, én meg beértem a labdát közben, és amikor ütöttem, szikrázott a hosszabbító vége egy nagyot, és úgy éreztem magam kicsit, mint a Eurosporton, amikor valami nagy versenyt nyer meg mondjuk egy futó, és robban a tűzijáték mögötte, mikor célba ér.
Csak nem szokott olyankor elmenni az adás egyből, most meg, a villanás után olyan sötét lett, hogy nem láttuk a Gyuri bácsi horgászlámpáját se, amivel idáig jöttünk. Elment minden, kiüthette a biztosítékot valami az egész házban. Leállt a konyhában a Detti néni elektromos sütője, leállt az olaj sercegése, és a Tupperban kelt fánk se barnult tovább. Leállt fönt a Roli gépe, úgyhogy mehet most majd megint a pálya elejére, a tüskékhez, vissza, akkor a karácsonyfaégősor, a Gyuri bácsinak a nagyszobában a videó, csak mi nem álltunk le attól, hogy sötét lett hirtelen.
Én a Tupper-toronynak futottam például lendületből neki, a Bálint meg annak a régi fémszekrénynek eshetett. Jó nagyot szólt, és szétgurultak a medzsók a sötét garázsban, az egyik Tini Nindzsának meg világítani kezdett a szeme, és azt hajtogatta, hogy Cowabunga. Beakadhatott neki talán a gombja, ahogy esett, mondta a Husztik nevetve, meg hogy nem is látta, mennyi üres szörpös kanna van itt lenn, és most jól nekik szaladt, és nevettünk mi is. Amire abbahagytuk, a labda se pattogott már. Begurult, biztos, valamelyik sarokba. A Tini Nindzsa se szólt, csak valami sistergést lehetett hallani, onnan, ahol a cébé volt, és kérdezte a Bálint, hogy bent volt-e az utolsó szerintünk, és mielőtt mondott volna a Husztik valamit, vagy én, a hosszabbító mellől mintha egy fáradt, álmos, vékony hang azt suttogta volna, hogy benn ám. Csusza.
