A balatoni nyaralások alkalmával sokan gondoltak arra, hogy a strandolás, a biciklizés és a lángosozás háromszögébe milyen jó lenne kulturális programokat is beilleszteni, valahol a környéken, ahova az ember délutánonként, esténként ellátogathatna a barátaival, és közösen megnézhetnének egy színházi előadást, vagy koncertet hallgathatnának, filmet nézhetnének, horribile dictu akár egy kiállításra is betérnének valamely helyi galériába. A kertmozi-hálózat leépülését követően azonban – a diszkóktól eltekintve – jóformán megszűntek azok a helyek, ahova ki lehetett volna mozdulni, hogy úgymond kultúrát „fogyasszunk”. A fesztiválok elterjedésével az elmúlt tíz évben ugyan történt némi pozitív elmozdulás a kulturális programok számát illetően, de azok csak viszonylag szűk réteget tudnak megszólítani, s ebben a halmazban már sokak nincsenek benne. Tavaly viszont rátalálhattunk a GARTEN-re, ami a fent leírt igényeket, úgy tűnik, kielégíti, legalábbis azon szerencsés nyaralók számára, akik az Almádi és Füred közti partszakaszon töltik nyári szabadságukat, és nem csak napozni jöttek. A Képírás szerkesztője, Láng Eszter a GARTEN egyik kurátorát, Schneller János művészettörténészt kérdezte az idei rendezvényről.


Épít-e a GARTEN a fesztiválturizmusra, és milyen koncepció alapján szervezik a programsorozatot?

Kurátortársammal, Bánki Ákossal mi nem a fesztiválturizmusra építünk, hanem elsődlegesen az itt nyaraló, illetve a helybeli közönséget várjuk a programokra. A GARTEN – kortárs képzőművészeti bázis koncepcióját tekintve egy gyűjteményes kiállítás és vásár köré szerveződő programsorozat, ahol minden a képzőművészet körül forog. A több mint 300 műalkotást bemutató válogatáson főként a feltörekvő művészgeneráció műveivel találkozhatunk, de számos befutott alkotó műveit is meg lehet tekinteni, és meg is lehet vásárolni.

A katalógus alapján az idei válogatás sokszínűsége a tavalyi kiállítást is felülmúlja. Milyen fő elképzelések mentén kerültek be a válogatásba a kiállítók és a kiállításra kerülő művek?

Idén 120 művész több mint 300 alkotása immár két helyszínen tekinthető meg. A festészet tartós dominanciája mellett kiemelt figyelmet fordítottunk a fotográfiára. Az 50 fotó között megtalálhatjuk a Capa-Nagydíj egyik ösztöndíjas finalistája, Neogrády-Kiss Barnabás egyedi, tárgyilagos látásmódú, tűéles kontúrokkal dolgozó képeit, a Julia Margaret Cameron-díjas Tihanyi Anna gyerekkori emlékekre reflektáló fotóit, Gallai Judit Ágnes saját teste és a napfény játékában születő cianotípiáit, Deim Balázs tudományos fotográfiát idéző, mégis lírai kompozícióit, valamint a konstruktivista festészet és az építészeti fotográfia Lucien Hervé-i látásmódját ötvöző felvételeket Mezősi Ágnes, Sebestyén Sára vagy Bohus Réka objektívjén keresztül. Mészáros László a reklámfotó világát és egy barokkosan festői látásmódot kombinál kortárs témákat bemutató munkáin.

Mészáros László: Zöld/Green

A katalógus alapján úgy tűnik, hogy fontos szerepet szántak a sokszorosított grafikának, ezen belül is a szitanyomatnak, amely a hetvenes évtized után az elmúlt években ismét nagy népszerűségnek örvend.

Valóban így van. De Bánki és én nemcsak a nosztalgiát látjuk ebben a műfajban, hanem a fiatal műkedvelők és az ún. „első vásárlók” megszólításának lehetőségét is. Hiszen az egyedi, számozott és aláírt művek megvásárlása nem csupán gyűjtők számára lehetséges, ugyanakkor ezt a műfajt szokták a gyűjtés előszobájának is tekinteni. A klasszikusnak is mondható kortársak – Aknay János, Deim Pál, Fehér László vagy Pinczehelyi Sándor – mellett az illusztrációiról is híres Baranyai b. András, a MOME-n tanító Nagy László, a street art-os stílusú Stark Attila vagy a főként műgyantába öntött kintin szobrairól ismert Szöllősi Géza is szerepel.

A nonfiguratív vonal kifejezetten erős gárdával van jelen. Kiket válogattak be rajtuk kívül, és milyen szempontok alapján?

Bullás József, Bernát András, Somody Péter, Mazzag István, Braun András, Kopasz Tamás, Bánki Ákos, Gábor Áron neve sokak számára ismerősen csenghet. Az évtizedek óta kiállító művészek mellett olyan kevésbé ismert alkotók is bemutatkoznak, akik nemrég léptek a pályára, de tehetségükkel, egyéni látásmódjukkal felkeltették a kurátorok figyelmét. Szentgróti Dávid rétegekből építkező absztrakt felületein a színharmóniák és a gesztusok látszólag a véletlen eredményeként rendeződnek mintázatokba, miközben a képek nagyon is tudatos tervezés eredményeként születnek. Tóth Anna Eszter festményein és objektjein a színek és a véletlenszerű formák egy nagyon is hétköznapi tapasztalatra, a szennyes ruhák tarka kupacainak vizualitására vezethetők vissza. Sós Gergő (Monoton/Monokrom) a komputerek látványvilágát a tonális színátmenetek érzékenységével ötvözi, elsőre túlontúl szabályos, ugyanakkor az emberi hibát mindig magában hordozó akril képein. Zelena Veronika, Vető Orsolya Lia, Kárándi Mónika és Polónyi Fáni képei a természet realisztikus, olykor naturalisztikus látásmódját, az ornamentikát, a díszítőfestészetet és az absztrakció látásmódját új, erősen feminin festőiséggel kombinálják.

Mazzag István: Cím nélkül

A tavalyi válogatáshoz híven, a geometrikus absztrakció képviselői idén is friss képekkel készültek a GARTEN-re. Wolsky András a véletlen geometriáját ezúttal monokróm képein vizualizálja, míg Horváth Lóczi Judit a karantén személyes tapasztalatait színes sorozatán keresztül mutatja be. Marafkó Bence objektjei meghatározhatatlan, érzéki alkotásokként nemcsak a szépérzékünk, de kíváncsiságunk titokzatos tárgyai is egyben. Nagy Zsófia egymást elfedő síkidomai nem szorítkoznak a tiszta, egységes színfelületekre, de finom tonalitásukkal a térben elmozduló síkok dinamikus illúzióját keltik.

A figuratív vagy látványalapú képek közül már tavaly is nagy népszerűségnek örvendtek Péterfy Ábel gyakran ellenfénnyel, sok sziluettel és kortárs staffázsfigurákkal dolgozó balatoni festményei. Ronga Eszter minimalista tájain az apró figurák a homogén színfelületek előtt sétálva madártávlatból láthatók. Kondor Attila álomszerű tájain a vízfelületekben tükröződő klasszikus épületek és kertek egyszerre az időtlenség, a harmónia és az elhagyatottság érzését keltik, míg Tóth Zsófi látványból és a szimulákrumok világából építkező festményeiben az új tárgyiasság látásmódját és a digitális képalkotás modellált tereinek ridegségét érzéki festőiséggel oldja.

Péterfy Ábel: Vitorlások

Nem maradnak művek nélkül azok sem, akik korunk aktuális kérdéseit a groteszk, ironikus, naturalisztikus vagy bizarr festőiségben keresik. Verebics Ágnes a tőle megszokott módon tükrözi a mai valóság abszurditását; archetipikus állati arcmásokként, emberi maszkokként festi a lélek rezdüléseinek testi megnyilatkozásait, valamint a belső és a külső világ találkozásakor fellépő feszültséget. Szőke Lili magányos figurái kötött rendszerekben mozgó, determinált individuumokként beszélnek egy elidegenedett társadalom trendinek látszó életformájáról. Szax Olivér figurái fantasztikus terekben, konstruktív formákba gabalyodva, kissé ottfelejtve játszanak a XX. századi művészet modernista formáival. Kaci Simon a torzulás festőiségét, Töttös Kata a bizarr érzékiség portréit, Naomi Devil a klasszicizáló esztétika bulvárosított szépelgésének kritikájaként is értelmezhető tájportréit, Tanka Péter a naturalisztikus önvizsgálat képi eredményeit, míg Lenkey Tóth Péter a felejtés képi metaforáit festi. Képeiken mindnyájan az emberi arcban rejlő lehetőségeket és annak festői megközelíthetőségét vizsgálják.

Verebics Ágnes: Kukucskáló

Wahorn András, drMáriás, Ódor Bence vagy Zámbó Attila abszurd témaválasztással és naiv, de következetes festői látásmóddal a dada évszázados hagyományait aktualizálják.

A programok közül igazi csalogató a képzőművészeti témájú dokumentum- és játékfilmeket vetítő kertmozi. Milyen filmekre esett idén a választás?

Idén 10 képzőművészeti témájú dokumentum- és játékfilm kerül vetítésre. ezek egy része frissen bemutatott, másik része ritkán játszott film lesz. Többek között a tavaly bemutatott és sokat vitatott Mű szerző nélkül című Florian Henckel von Donnersmark rendezésében készült, életrajzi ihletésű filmet láthatja a közönség, melynek forgatókönyve a globális műtárgypiac szupersztárja, a keletnémet születésű Gerhard Richter életének valós eseményein alapul. A kertmoziban vetítik még a néhány évvel korábban a Műcsarnokban kiállító Sebastiano Salgadóról szóló, A föld sója című filmet Wim Wenders rendezésében, valamint a fotó embereket megindító erejével foglalkozó Arcélek útszélek című road movie-t, melyben Agnes Varda, a francia újhullám egyetlen női rendezője egy fiatal utcaművész fotóssal vág neki a francia vidéknek. A Friss hús animációs filmválogatás igazi ínyencséget jelent azoknak, akik kíváncsiak a magyar animáció legújabb tehetségeinek rövidfilmjeire. A tízes válogatásban több nemzetközi díjat elnyert alkotás is szerepel. Kondor Attila rendezővel pedig a festészet és a film határain mozgó Belső könyvtár című animációs filmjének vetítése után pódiumbeszélgetést tervezünk, ahol Bánki Ákos és jómagam faggatjuk majd.

A pódiumbeszélgetések közül érdekesnek ígérkeznek a gyűjtésről és a műkereskedelemről szóló alkalmak. Kiket szólítanak meg e beszélgetések keretében?

Itt Topor Tünde, az Art Magazin szerkesztője és Gereben Kata művészettörténész kérdezi a gyűjtőket és a műtárgypiaci szakembereket szokásokról, döntésekről, gyűjtői attitűdről, a köz- és a magánszféra kapcsolatáról, valamint a férfi és női szempontokat is körbejárják a résztvevők egy-egy este folyamán. Augusztus 11-én a fotó mai helyzetéről, a képzőművészeti és az alkalmazott fotográfiáról, a fotó gyűjtéséről és nemzetközi lehetőségekről beszélget a fiatal generáció három képviselőjével Surány Mihály fotóesztéta. Augusztus 13-án két legendás festőművész, Bullás József és Mazzag István a 80-as, 90-es évek művészeti életéről, áramlatairól és lehetőségeiről mesél.

Szintén a rendszerváltás lassan történelmi távlatba kerülő időszakának műkereskedelméről és az akkori világ lehetőségeiről, azaz a hőskorról beszélget Kishothy Zsolt, a Mission Art Galéria alapítója és Vörösváry Ákos, a diszeli Látványtár vezetője. A műgyűjtőként talán kevésbé ismert, de annál jelentősebb gyűjteménnyel rendelkező Alföldi Róbertet hiánypótló, főként a hetvenes-nyolcvanas években készült kísérleti műalkotásokat tartalmazó fotógyűjteményéről fogjuk kérdezni.

A beszélgetések mellett koncertek, kísérleti jellegű zenei előadások, intermediális performanszok és tárlatvezetések is várják a látogatókat.

A Bizottság zenekar korábbi frontembere, Wahorn András és a festőművészként ismert Kopasz Tamás augusztus 7-én az ecsetet szaxofonra és gitárra cserélve improvizálnak rendhagyó dallamokat rendhagyó hangszereiken. Az E-mancik Színházi Manufaktúra Szomjas férfiak sört isznak helyettem című őszinte, sokszor ironikus előadása a címével is sokat ígér. Augusztus 17-én Szabó Kristóf, azaz KristófLab képzőművész és a Ziggurat Projekt táncosai egy fény-hang-tánc performansz keretében intermediális eszközökkel az otthon és otthontalanság témáját járják körül. És bemutatkozik a K.POP, egy főként modern darabokat előadó a capella együttes is.

Idén először képzőművészeti napközis tábort is meghirdettek a szervezők, Balaton Projekt címmel.

A Balaton Projekt képzőművészeti napközis táborba 7 és 14 év közötti gyermekeket várunk. Itt a nagyméretű fametszeteiről ismert Stefan Osnowski vezetésével számos képzőművészeti technikát próbálhatnak ki a fiatalok, és a tábor végén az elkészült művekből augusztus 16-án saját maguk rendezhetnek tárlatot a Márffy Ház pajtájában.

Tavaly egy helyen, Lovason rendezték meg a GARTEN-t. Idén bővül a helyszín.

A GARTEN központi kiállítása – elnevezéséhez híven – idén is a Nagy Gyula Művészeti Alapítvány galériájának termeiben kapott helyet. Itt volt látható tavaly, és idén is ide kerül az általunk, kurátorok (Bánki Ákos és Schneller János) által, meghívásos alapon válogatott, sokszínű képanyag. A kísérőprogramok a fákkal övezett kertben kapnak helyet. Az ott elhelyezett székek és asztalok mellett a Lovas Kikötő büféjének kínálatából válogathatnak a látogatók, és folytathatják kötetlen beszélgetéseiket.

A Márffy Ház pajtája GARTEN Pajta néven idén csatlakozott a programsorozathoz, nemcsak kiállítóhelyként, hanem itt kap helyet néhány szabadtéri program, valamint a már említett, Balaton Projekt névre hallgató képzőművészeti gyerektábor kiállítása is.

A csopaki ZM+G Galéria pedig két egyéni kiállítással kapcsolódik be a programsorozatba: Szöllősi Géza Mesék a fiúszobából című kiállítása augusztus 2-án, Hegyeshalmi László tárlata pedig augusztus 17-én nyílik.

Hogyan születhetik meg egy ilyen nagyszabású programsorozat, amely vélhetően komoly anyagi befektetést igényel?

Az idei GARTEN nagyrészt szponzorációk és privát felajánlások segítségével valósul meg, amely a rendezvény összefogáson alapuló stratégiáját is érzékelteti, hiszen enélkül nem tudott volna létrejönni sem a kiállítás, sem a háromhetes programsorozat. Az együttműködő partnerek között ott találjuk a Fehér Nyúl sörfőzdét, amelynek kézműves söreiből idén két fajtát limitált kiadásban, GARTEN névvel árusítanak. A címkéket két fiatal képzőművész álmodta meg. A helyi borászatok közül a csopaki Tamás Pince biztosítja a rendezvénysorozatra a borokat, és lesz sör- és borkóstolóval egybekötött tárlatvezetés is.


GARTEN 2020 – kortárs művészeti bázis
2020. augusztus 1–22.
Lovas, Fő u. 12.

A GARTEN kurátorai

Schneller János és Bánki Ákos a tavalyi GARTEN plakátja előtt

Bánki Ákos képzőművész kurátori múltját (Roham Galéria, Latarka Galéria) és művészetszervezői tapasztalatait is felhasználva 2018-ban társult Schneller János művészettörténész kurátorral, aki korábban a Pintér Galéria és Aukciósház kortárs kurátora volt, majd a Resident Art Budapest galériát vezette. Mindketten elkötelezett hívei a kortárs művészeti közeg kiterjesztésének, és a képzőművészet szubkulturális jellegének megszüntetéséért küzdenek. A Resident Art kortárs művészeti ügynökséget megalapítva 2018 őszén vásárok szervezésébe kezdtek, melyeken elérhető árakon képviselik a minőségi kortárs művészetet Budapesten és a Balatonon egyaránt. A Resident Art Fair 2018-ban és 2019-ben is megrendezett kiállításai után 2019 nyarán indították útjára a GARTEN projektet, melyet a tavalyi sikeren felbátorodva idén másodjára rendeznek meg.


> A GARTEN 2020 katalógusa

> A GARTEN 2020 honlapja