Ha Tettamanti Ádám(1) képeinek fő jellemzőit röviden meg kellene határoznom, három fogalommal tenném: geometria, ritmus, ismétlődés/szekvenciák. Ezen az úton halad, és a geometrikus művészeten belül erősen kitűnik egyediségével, épp az említett tulajdonságok ötvözése révén. Feltűnő emellett egyfajta minimalizmus és a visszafogott színhasználat, ami ugyanakkor két-három, egymással feleselő, kontrasztos, mégis kontaktusba lépő szín alkalmazását jelenti. Műveire jellemző továbbá a kiegyensúlyozottság, ami mögött erős dinamikát képes sejtetni, és egyes esetekben egyfajta időtlenséggel keveredő transzcendentalitás is megmutatkozik azáltal, hogy a befogadót akaratlanul is továbbgondolásra ösztökélik a konkrétan nem megfogalmazott történetek (Háznéző című sorozat).
Nem véletlen, hogy a mostani kollekcióban nem szereptő egyik képe kapcsán (Moszkva téri Tarot, 2013) Cséka György így fogalmazhatott: „Tettamanti Ádám groteszk, elidegenedett, szürreális és igen virtuózan alakított világába von be minket.”(2) A virtuozitás végigkíséri most bemutatott műveit is. Az arányérzék minden munkájában megmutatkozik, és témaválasztásai is, például egy pulóver fel- és levételének fázisai, vagy kéztanulmányai – melyek bizonyára azért kerültek a válogatásba, hogy biztos rajztudását figuratíve is demonstrálja – jó alkalmat adnak ennek bebizonyítására.
Tettamanti Ádám: Három ház
Számomra mégis a művész kezdeti festői szakaszának újabb, letisztultabb folytatása a legvonzóbb, ahol az épített konstrukciók ritmizálásával, szekventálásával vagy egy-egy geometrikus elem tükrözésével létrehozott térbe helyez el akár egyetlen – szimbólumszerű – figurát, máskor pedig az épp bizonyos (térbeli) elemek elhagyásával keltett hiány által válik a képi világ szürreálissá (Három ház). Fűzőlap sorozata egyszerre lehet a minimalizmus irányába tett lépés és az attól való eltávolodás, miközben benne van a játékosság fegyelme és a fegyelemből való kitörés képessége is. Mindez mindenképpen izgalmas festői pályát vetít előre.
Hivatkozások
1 Cséka György kiállításkritikája az Új Művészet 2015. februári számában
