Számos esztétikai elmélet bizonygatja, hogy a digitális technikai kép szinte a szekularizációs folyamat végét jelenti, amely teljes leértékelődéshez vezet. Az új médiák fetisizálása után, a technika túlhabzásán túl, furcsa módon a posztdigitalizmus megjelenik a számítógépes képi világban is. Már nem a technika kiszolgáltatottja az alkotó, hanem készséges eszközként, idomítható jószágként használja előnyeit. Szabó Andrea grafikáit nézve előbb jut eszembe a hagyományos művészet ihletett kézművessége, mint a gépi programok csábító kínálata. Az igazi kreativitás és a konstruáló mechanizmus szinte organikussá váló összekapcsolása. Szerves kötelék az analógnak nevezhető közvetlen tapasztalás és az átszűrt valóság elvont, jelekké strukturált világa között.
A tematikához kapcsolt plakátok is önálló grafikai lapok, nehezen kategorizálhatóak, felesleges minőségi különbséget keresni az alkalmazott és önálló grafikai műfajhoz sorolható munkák között. Plakát vagy könyvborító mindig több az illusztratív hangvételnél, de a tartalom centrumához közeledve sajátos nézőpontból, újabb értelmezés irányát mutatja. Ha már médiumként működve mély empátiával feltár, mégis az eredeti tartalmat erősíti. Ez a kettősség adja az erejét minden alkalmazott grafikának, nem akar önállósulni, de értelmezése új kaput nyithat, új értelmezési árnyalatot. Egyes grafika tematikáját nem ismerve is él és sejtet, kíváncsivá tesz az ismeretlen mű irányába, és koncentráltsága, tömörsége által akár esszenciális, saját tartalmakkal is bír.
Nehéz eldönteni, mikor válik teljesen autonómmá egy alkalmazott grafikai mű, amikor önmagában is csodálhatjuk, tudatlanul is érezzük a kisugárzását. Megformáltságának szintje miatt miden kötöttségtől függetlenül is teljes értékű műnek érezzük, leválva eredetileg meghatározott funkciójáról, autonóm műként is képes létezni. Ugyancsak felesleges előhozakodni a jelenlegi teóriákkal arról, hogy a dizájn kebelezte be a művészetet, vagy a művészet vált dizájnná.
Szabó Andrea: Gravity 2
Szabó Andrea munkánál talán a technika és az azt kihasználó kreativitás ilyen szintű összhangja sugallja azt az érzést, hogy egyfajta enciklopédikus polihisztorság lengi be a munkákat. Ez a kifejezés azonnali magyarázatra szorul, mert a sokféleség ellenére nagyon határozott egyéni stílus tartja össze a korstílusok átderengését. Az egyéni stílus fogja össze a megidézett formák pluralizmusát. Umberto Eco nyitott mű elméletének egyik újabb olvasata szerint, a megidéző és új, eddig nem létezett formaalakítás együttese adja azt a tág asszociatív teret, ami az értelmezés szabadságát adja. A termékeny hagyomány nem tagadás, hanem újraalakítás, amely egyben a technikai másság általi újragondolás. Újabb hamis teóriát kell itt felemlegetnem, ami a posztmodern mantrája, mégpedig az, hogy a művészi kísérlet története historikusan lezárt és befejezett. A mindenáron valami közönséges, pragmatikus művészetet követelő elméletek diszfunkcionálisnak tartják a művészetet.
Szabó Andrea, grafikáit nézve, a nyitott mű kategóriáján túllépve nem hagyományos értelemben vett szintézist teremt. Nem zárt rendszerű egyöntetűséget, mert a prizmaszerűség változatosságán belül érezni a fókuszáló, egyéni látásmód centrumát. Hosszan nézve a munkákat egyre több stílusdimenzió, áttűnő utalás fedezhető fel, a tematikához való igazodás messze túllép a formális játékon, a meglévőhöz olyan impulzusok kapcsolódnak, amelyek nem magyaráznak, hanem feltárnak. Az avantgárd konstruktivizmus, a szimbolikus szecesszió, art deco, korszakokat, izmusokat időző tipográfia – árnyalatok, hangulatok, életérzések. Orientalista stílusok átderengése eklektikusság nélkül, sokszor csak sejthető érzületként, egyfajta japanizmus, keleti fametszetek szövedékes finomsága. A kollázs- és montázstechnika harmonikus vagy éppen fragmentáló kapcsolódásai, amelynek szerves része a tipográfia.
Szabó Andrea: Mysterious Kraków
Megtalálva a téma eddig rejtett sajátosságát, azt akár eddig nem ismert szempontból jeleníti meg, sajátosan új formaviszonyokban teszi láthatóvá. A legfontosabb pólusa ennek az árnyaltságnak az érzékiség, a digitális technika érzéki használata. A műveknek – Walter Benjamin kifejezését kölcsönözve – aurájuk van, ami másképp mondva az a szellemi burok, amit csak egyéni stílus képes éltetni.
