A kockaforma a képzőművészetben legkorábban a szobrászatban jelenik meg Krisztus előtt mintegy kétezer évvel, Egyiptomban. A kockaszobrokat (tömbszobrokat) a temetési kultuszban (a sírokban) alkalmazták, illetve a templomok bejáratánál, és valószínűleg mint őrzők kaptak helyet.
A testet kocka formájába tömörítő szobornál csak a fej emelkedett ki. Az alakot térdeit maga elé húzva, gyakran köpenybe burkoltan ábrázolták. A sík felületekre életrajzi adatokat jegyeztek fel, néha még a talapzatot és hátpillért is hieroglifákkal írták tele. Széles körű elterjedése az Újbirodalom idejére tehető, de később is vissza-visszatér e szoborforma.
Ahogy a technikai eszközök, módszerek fejlettebbekké váltak, úgy vált egyre élethűbbé és technikailag tökéletesebbé az ábrázolás a szobrászatban is: ekkor már „lehántják a felesleget” a figuráról.
Hosszú időnek kell eltelnie, amíg a XX. század ismét felfedezi a kockát, de már egészen másképp, mint az egyiptomi szobrászat, ahol ez az egyszerű forma elsősorban kényszer volt – még nem voltak adottak azok a technikai eszközök, amelyekkel később az ábrázolást tökélyre fejlesztették.
Kazimir Malevics: Fekete négyzet, 1915 (Forrás: Wikipédia)
A huszadik századi alkotói törekvések egyik újdonsága pont az, hogy a művészet nemet mond az ábrázolásnak, és a tömegek és formák viszonya kerül előtérbe, amikor is a geometrikus formákon keresztül a személyes érzelmi, gondolati kapcsolódások kerülnek a vizsgálódások középpontjába, és a reduktív, egyszerűsítő szemlélet egyre nagyobb teret hódít.
A sort az orosz konstruktivistáktól kezdhetjük, Vlagyimir Tatlinnal, Kazimir Maleviccsel, Kandinszkijjal, Naum Gabóval és Anton Pevsnerrel és másokkal, akik a tárgyak ábrázolásában erőteljesen hangsúlyozzák a szerkezeti összetevőket, a tereket és a síkokat, elvezetve a Bauhaushoz, szuprematizmushoz, kubizmushoz, dadaizmushoz, futurizmushoz, egészen a De Stijlig, majd az angol újkonstruktivizmushoz és Vasarelyhez, hogy eljussunk a MADI-hoz és a század második felének minimalizmusához, például a japán Gutai csoporthoz és megalapítójához, Jiro Yoshiharához, amikor az alkotók a lehető legkevesebb eszköz és anyag felhasználásával hoznak létre műveket, amelyeken a formák és a színek letisztultak, egyszerűek.
Jiro Yoshihara: Red circle on Black, 1965 (Forrás: WikiArt)
És már itt vagyunk napjaink művészeténél, amikor a kocka vagy annak valamely része mint képelem számos magyar művész alkotásainak akár egyik fő motívuma lesz, lásd például Fajó János és tanítványainak műveit, vagy Babos Pálma és Szávoszt Katalin kerámiaalkotásait. De az is előfordul, hogy eseti motívumként bukkan fel, mint Németh Gézánál.
Németh Géza: A sötétség leple alatt, 2022 (Forrás: Németh Géza)
