Olvastam egy tanulmányt, amely azt vizsgálta, miért látunk egy lerajzolt kockát kockának. Végül is a papíron bizonytalan szögeket bezáró vonalháló van mindössze, és láss csodát, megjelenik egy térbeli kocka. Ezt az emberek természetesnek veszik, pedig egyáltalán nem az, hogy miként tud az agy egy mondjuk 21,5 fokos szöget bezáró két vonalat térbeli alakzatként látni.
Ez azért van – mondja a tanulmány –, mert az agy preferál bizonyos bázisszögeket, de legfőképpen a derékszöget. Hogyan tud egy bizonytalan szögből derékszöget csinálni? Hát azt csinálja, amit a matematikusok, ha megakadnak – hozzávesz egy plusz dimenziót, és így rögtön egy derékszögű kockává változik. Ezt persze erősíti az, hogy a valóságban szinte mindig torzult felületeket látunk.
A kocka az emberi kultúra szimbóluma, hiszen csak épített környezetben találkozunk derékszöggel. Éppen ezért nagyon különös, hogy az agy ezt preferálja, hiszen a DNS biztosan nem tartalmaz ilyen információt. Az is furcsa, hogy elszigetelt kultúrákban teljesen hasonló, alapvetően kocka formájú építmények jöttek létre, pedig ezt a funkciót sokféle forma be tudná tölteni.
Köböl Vera: Ragozás
Valószínűleg itt nem a forma, hanem a gyakorlaté volt a döntő szó. Az első házak faágakból épültek, és ezeket nehéz lett volna meghajlítani, tehát egyenes, sík lapokat raktak össze, azokat felállították, és könnyebb volt egyforma lapokat összerakni négyzetté. Ráraktak egy tetőt, aztán később megemelték, hogy a víz lecsurogjon, és ez már egy kocka alakú ház.
És az ember megcsinálta azt, amit az evolúció nem tudott (vagy eleve rábízta az emberre). Ez akkora találmány volt, hogy egészen máig kitart.
A kockát tehát tekinthetjük az emberi kultúra egyik alapegységének, anélkül, hogy bármelyik vallás kisajátította volna. (Bár most egy kicsit belecsúsztam az egzisztencializmusba.)
