B. S. szerint is az a legjobb, ha maga a művész ír a dolgairól. Lehet, hogy nem lesz a kortárs magyar irodalom része, de legalább arról szól, amiről legjobban mégiscsak az alkotó tud (sejt) a legtöbbet. Nos, lássuk, mire megyek én a háromszögeimmel…
A háromszög verbális és vizuális megidézése – szentháromság, háromszög-kompozíció, piramis, KRESZ-tábla, kemping, csúcs stb. – szinte folyamatosan velünk van. A háromszög alapforma: rokonaival (kör, négyzet) a geometrikus absztrakt dédelgetett kedvence, három pontjával kijelölt területe maga a biztonság (háromlábú szék). Aki egy kicsit is fogékony az egyszerűsítésre, az örömmel fedezi fel ezt a látható világban rejtőző alapformát hol egyenlő szárúként, hol nyújtott oldalúként, hol szabálytalan oldalú síkdarabként úton-útfélen.
Magam is meglepődtem kicsit – amikor a rajzaimon, nyomataimon felbukkantak –, hogy mennyire kedvemre valók a háromszögek… és ez nem ma kezdődött.
A több mint húsz éve készült, A tenger című kis méretű nyomaton (rézkarc-foltmaratás) már a sátrat jelölő háromszög ott van a parton. Valójában három összekötött fadarab, szinte nem is térbeli, magától eldőlne, de így talán absztrakt maradt kicsit, nem direkt kemping életkép…
Az Éjszaka címet viselő rézkarc szinte csak háromszögekből épül, csodálkozik is a macska, hogy mi a fene történik itt… kíváncsian méregeti, mi marad ebből reggelre, hajnalban a kisajtót kinyitva útnak indul-e valaki? Ismerős lesz-e, vagy idegen?
A nyomatok mellett kezdtem el pasztelleket csinálni. Hamar kiderült, hogy a fekete alap (karton) milyen érzékenyen emeli ki a kréta színeit, faktúráját. A Kőleves II. ebből a sorozatból való, ezen csak szögletes formák vannak, persze háromszögek is… nagy szerepet kap a krétanyom mint felület, nincs két egyforma közöttük, egyik-másik tényleg kődarabnak látszik… kicsit olyan lett, mint egy kaleidoszkóp, vagy távcső a végtelenre… pedig nem is ezt akartam…
A Nyár című lapon még festék is van a pasztell és a színes kréta mellett, itt már felsejlik, hogy a kenődő festéknek lesz még jelenése… meg a háromszögnek is.
Az Este a parton tiszta pasztell és színes ceruza, és geometria, mint a parton maradt homokozó formák, vagy egy fánk, egy úszógumi és egy minyon…
Van egy közbenső történet, a „Macskamesék” című sorozat közel 100 macskás színes ceruza- és pasztellrajzból és metszetből áll, itt most csak egy metszettel (Négymacska ötfával) utalok rá, ezért kerülnek a macskák a zöld háromszögekre…
A Hegynek látszik egy sorozat része, ahol megjelenik az olajfesték és a festőkés, hogy nyomokat hagyjon a fekete kartonon. Korábban sokat festettem olajjal, elővettem hát a tubusokat, követ akartam, hegy lett belőle.
Közben egy tárlatvezetésen egy tájkép elemzése kapcsán tettem azt az öntudatlan megjegyzést, miszerint „… tudom hogy a zöld háromszögön kívül – amit én kedvelek – is van még jó kép a világon…”. Pár héttel ezután szöget ütött a fejembe, hogy mi is van azokkal a zöld háromszögekkel? Lealapoztam feketével pár kartont és nekifogtam. Tehát: legyen háromszög, legyen zöld (zöldek) és csak festőkést használjunk.
És itt az első: Az a bizonyos zöld háromszög… címmel, és a párja: …ez meg a négyzet…
A fekete alapból szinte kimetsződnek a háromszögek, az éles kontúrok és az erős zöld miatt – lehetnek erdők, vizek, és egyebek… örültem, mert nem lett túl konkrét.
Ide kívánkozik egy megjegyzés: a fekete alap nagyon hatásos, de házilag reprózni szinte lehetetlen, sosem lesz olyan, mint az igazi… de hát én kerestem a bajt magamnak…
Jöttek azután sorban a zöld háromszögek (Mélyben és magasban, Stég I., Erdők és Vizek), de mivel én alapvetően grafikus lennék (ezeket is színes grafikának gondolom), és rajzolni szeretek, hát megpróbáltam a háromszögeket fekete-fehérben. Volt azért előzmény, például az Ami az Aranykapuból megmaradt című szitanyomaton is ott terpeszkedik mint zilált kapuféle, körülötte a kisebbek, hátha belőlük is lesz egyszer nagy háromszög, talán szebb és jobb, mint ez a toldozott-foltozott, magát még diadalkapunak gondoló, vászon nélküli vitorla.
Az újabbakat alapozott kartonra rajzoltam, mert ezen a rajz másképpen alakul, mint a tükörsima fehér lapon, van egy kis faktúrája, emiatt néha elakad a vonal, de csak leheletnyit… lesz benne egy pici véletlenszerűség. A tollrajzoknál a vonal kiemelt szerepe mellett folyamatosan ott van a sok vonalból szőtt tónus, helyenként szinte festői hatást keltve, mélységet adva a lapon történő dolgoknak, oldva a háromszögek éles határait, elhitetve a szemlélővel, hogy az élek mellett mindig ott vannak a hajlatok, a kemények mellett a lágyak, az egyenesek mellett az ívek, a kardok mellett a virágok… Kettőt említenék közülük, a Kertész leszek kicsit talán hagyományosabb, a Madárlátta horizontokon viszont nagyobb hangsúlyt kapnak a mértani formák. Ezekből a rajzokból is született egy sorozat, fő kompozíciós elemként a háromszögek feszítenek rajtuk, hol meghatározó, hol aláfestő szerepben megjelenve.
Volt egy kép az olajjal készültek között, amin úgy éreztem, hogy lehetne még dolgozni. Ez volt/lett a Próbarepülés – A Szittya II. Levédia felett. A térkép részen eredetileg is voltak utak, folyók, határok, egyéb vonalas geográfiai jelek, ezeket megszaporítottam, a képet kiegészítettem a repüléshez kapcsolódó részletekkel… és így lett igazán kész. (Azt persze ekkor még nem sejtettem, hogy lesz majd áthallása is a címnek…)
Ekkor már magától értetődően vetődött fel, hogy a zöldekre is lehetne rajzolni… úgy is lett (Hajnal az ösvényen; Erdészház napsütésben, árnyékmacskával; Macskaösvények és az Északi Fény).
Itt tartok most, olyan mintha körbeértem volna, itt vannak a faktúrában gazdag zöld háromszögek fekete alapon, rajtuk a vonalas részletek macskákkal. Ezzel most elleszek egy darabig….
Bónusz: Parti szél (zöld, és van rajta háromszög).
Balatonalmádi, 2022 májusának harmadik hetében