„Kisded tenger…”

E vidék tájirodalma a 19. század elején született meg. Nem mintha nem írtak volna korábban is a tóról, de pusztán csak egy földrajzi képződményként kezelték. A 18. század végén már akadtak előfutárai a tavi tájlírának. Fejér Antal ügyvéd A füredi savanyúvíznek hasznáról verselt. A 18. századi Balatonról költeményt írók sora folytatható Ányos Pállal, Édes Gergellyel, Döbrentei Gáborral, Virág Benedekkel, nem feledve Csokonai Vitéz Mihály Tihanyi Ekhóhoz írt és Dorottya című munkáit. Fejér Antal az első, aki Hol Veszprém megyének… című költeményében Balatonfüredről írt, 1777-ben. Majd Baróti Szabó Dávid és Tapolca szülötte, Batsányi János ragadott tollat a 18. század végén, hogy a balatoni, kivált a keszthelyi hajókról és a „háborgó tengernek hullámiról” zengjen. Kis János A Balaton melléke címet viselő verse már a „tók királyát” üdvözölte énekében, 1798-ban. A magyar tenger kifejezés is ebből az időszakból ered, bár sokáig vita zajlott arról, hogy Pálóczi Horváth Ádám vagy Kazinczy Ferenc nevezte-e így a nagy tavat. Mindkét felvetés csak részben igaz. A 18. század végén a Balatonfüreden élő polihisztor, Füred első térképének megalkotója, Pálóczi egy verses levelében említette először a Balatont „országunk kisded tengerének”, viszont Kazinczy egy 16 éves korában írt földrajzi összegzésében „mare Hungaricumként” írta le a Balatont. A két alkotó kezdetben nagyon jó barátságot ápolt, rendszeresen tartotta a kapcsolatot, Pálóczi nagy valószínűséggel ismerte a széphalmi remete magyar tenger epitheton ornansát, innen kölcsönözte a szófordulatot.

A 19. század elején a Balaton irodalmi és kulturális központja, a „kis magyar Weimar”, azaz Keszthely lett. Festetics György gróf példaértékű tettei nem csoda, ha megihlették a korszak nagy verselőit, Berzsenyi Dánielt, Dukai Takács Juditot. Festetics 1817 és 1819 között öt helikoni ünnepséget is tartott, de az egyik leghíresebb Berzsenyi-féle vers, A Balaton, még a helikoni ünnepség előtt készült. A későbbiekben a Badacsony hegyén megnyugvást és – Szegedy Róza személyében – szerelmet találó Kisfaludy Sándor nemcsak a tavat népszerűsítette műveiben, hanem a Dunántúl első kőszínházát is megalapította Füreden, 1831-ben. Ez már a dicső reformkori időszak, a tó felfedezésének és felfutásának kora. Egyre több lírai és prózai alkotás született, köztük Vörösmarty Mihályé, a tihanyi visszhangról. Garay János, az Obsitos szerzője az első költő, aki egy költeményfüzérben – Balatoni kagylók címmel (1848) – örökítette meg e tájegység szinte minden jellemzőjét. A 19. század második felétől több és több balatoni vers született, köztük Vajda Jánostól, Endrődi Sándortól vagy éppen Gárdonyi Gézától.

Természetesen a prózai alkotások is szerepeltetik már a Balatont mint helyszínt: a 19. század első felében novellát ír a füredi szívhalászatról Vörösmarty Mihály. Garay János több esszészerű leírást is közzé tesz a tóról, valamint születik ebben az időszakban olyan útirajz is, amely részletesen bemutatja e vidékét. John Paget angol utazó művét követően a század második felében aztán majd napvilágot lát a magyar balatoni utazóregény Eötvös Károly tollából. Közben pedig megteremtődik a vidék kultusza is, mely nagyban köszönhető Jókai Mór balatoni vonatkozású munkáinak. A 19. század második felében sokasodnak a tavi alkotások, és megszületnek a vidék lokálpatrióta költői, alkotói, mint Roboz István vagy Endrődi Sándor és Soós Lajos.

Balatoni kagylók

A 19. századi irodalom esetében mérföldkő az első balatoni verseskötet Garay János tollából. Garay János (1812–1853) neve a 19. században igen ismert volt. Újságíróként a reformkor jeles lapjainál, a Regélőnél, a Rajzolatoknál, a Társalkodónál, a Hírnöknél is tevékenykedett, majd 1842-ben – Erdélyi Jánossal közösen – megalapította a Regélő Pesti Divatlapot, később saját rovata lett az igen népszerű Életképekben, majd a forradalom évében, 1848-ban már a Pesti Hírlap segédszerkesztőjeként tűnt fel. Az elvesztett szabadságharcot lelkileg nem tudta kiheverni, súlyos betegen, fiatalon hunyt el, 1853-ban. Íróként sok-sok műfajt kipróbált – korában népszerűsége Petőfiével vetekedett –, legismertebb műve Az obsitos (1843), amelynek főszereplője a kiszolgált huszár, Háry János. A nagyotmondó katona történetéről szóló költeményt Kodály Zoltán zenésítette meg 1926-ban. Alkotásai közül kiemelkedik a Balatonról szóló verseskötete. Ő az a költő ugyanis, aki elsőként egy költeményfüzérben – Balatoni kagylók címmel (1848) – örökítette meg e tájegység szinte minden jellemzőjét.

A kötet első költeménye Gróf Széchenyi és a Balaton címmel a „legnagyobb magyar” egyik jeles tettét dicsőítette, a balatoni hajózás megindítását. Hiszen a Kisfaludy Sándor nevét viselő kerekes gőzös vízre bocsátásáig csak a halászok bödönhajói és Festetics fregattja szelte a Balaton hullámait. A Kisfaludy próbaútja a reformnemzedék nagy megmozdulásai közé tartozott. E lelkesedés ihlette tehát Garaynak a „hullámzabolázó és habosztó gőzösként” emlegetett gőzhajóról, Széchenyi István kezdeményezéséről szóló versét:

„Egy évezreden át ugarúl állott a magyarnak
Tétlen pangásban a gyönyörű Balaton.
Széchenyi jött, a tó megijedt a nagy haladótul,
„Ez megigáz!” mondá s keble felháborodott.
Hasztalan! a hullámzabolázó gőzös előáll:
És a veszteglő tó – haladásnak ered.”

A tó szépségeivel már a Kisfaludy nevét viselő gőzösön ismerkedhetett meg Garay. A költő balatoni költeményfüzérének Vezérhangja népdalszerűen énekelt a balatoni halászokról, csigákat gyűjtögető gyermekekről, a balatoni nimfa szerelmi bánatáról. Garay versfüzérében az újdonság erejével hatott a Balaton teremtéséről szóló monda megverselése is. Az ókori világteremtést idéző mítoszok, eposzok logikájával Garay a Balaton keletkezését egy, az Isten által földre cseppentett könnyként képzelte el. Nemcsak a tó, hanem a Balatont övező hegyvidék és a balatoni hullámok keletkezése köré is egy-egy mondát szőtt, vagy elevenített fel Garay. A hegyekben a táj szépségétől megkövülten álló embereket vélte felfedezni, míg a vihart s a hullámzó Balaton erejét egy szerelmi láztól epedő ifjú hölgy haragjának megnyilvánulásaként tűntette fel. Az emberi tulajdonságokkal felruházott Balaton mellett Fürednek és Tihanynak állított még emléket. A tihanyi visszhang, azaz a „szózatos tündér” történetét szintén regébe foglalta (Rege a tihanyi visszhangról), melyben a balatoni mondavilágban évszázadok óta élő legendát elevenítette fel. Az aranyszőrű kecskéket őrző, a tókirály fiát megigéző, s ezáltal a fiút betegségre kárhoztató, büntetésül a tihanyi sziklaüregbe zárt királyleány köteles lett válaszolni minden ott megszólalónak. Garay kötetét szintén tihanyi vonatkozású költemény zárta, Szózat a visszhanghoz címmel.

Garay János balatoni költeményfüzérében a népdalszerű versektől, a regék hangján daloló alkotásokon át a bordalig sokfajta életstílus, felfogás megelevenedett. A költő emlékét az utókor egy ideig még őrizte. 1883-ban Tihanyban, az óvár alatt emlékkunyhót építettek, amelynek homlokzatát Jókai Mór három disztichonja díszítette. Az emlékhely ma már nem látható. Balatonfüreden, a balatoni Panteonban 1957 óta bronzplakettel ékesített emléktáblája tekinthető meg. A Balatoni kagylók az első nagyobb opus, amely a Pannon-tengerről szól, romantikus, néhol már realista hangon.

A magyar Tempevölgy

Nem hagyható ki az összegzésből Jókai Mór sem, hiszen tavi feltűnése mind irodalmi, mind kultúrtörténeti szempontból lényeges momentum a térség életében. Jókai Mór huszonöt évet töltött nyaranta Balatonfüreden. E tartózkodás sarkallta balatoni vonatkozású témák megírására. Először 1857-ben látogatott el a fürdőhelyre, a következő évben ezt örökítette meg a Vasárnapi Újságban, A magyar Tempevölgy című, regényes tájleírásában. Majd felesége, Laborfalvi Róza féltestvére révén érkezett meg a füredi fürdőorvoshoz, Huray Istvánhoz, kinél elhatalmasodó hörghurutját gyógyíttatta, sikerrel. Talán a gyógyulás eredményessége és a szép táj hatására hozta meg a döntést: 1867-ben vásárolta meg azt a telket, ahol a ma már az irodalmi múzeumként működő, hét helyiségből álló Jókai-villa áll, s 1870-től töltötte itt a nyarakat, leköltöztetvén az egész fővárosi személyzetet, s a madarakat, kutyákat, macskákat is. A füredi ház a János-dombon található, a Kerek-templom közelében. A környező nyaralóktól eltérően a kor fővárosi divatja szerint korai eklektikus stílusban készült, és klasszicista formákat ötvöző stílusjegyeivel egyedülálló lett a korabeli füredi nyaralótelepen. A villában általában a nagy író csendben alkotott, hajnalban a kertben sétált, délelőtt írt, majd a délutáni csendes pihenőt követően folytatta az alkotómunkát. Nagy háztartást vitt Róza asszony: gyakorta fogadtak vendégeket, pesti szakácsnőjük is velük tartott, de a háztartást valójában Jókai felesége irányította.

Jókai hétköznapjai a füredi villában javarészt munkával teltek, de a szép környezet különös hajtóerőt jelentett számára. Az aranyember lírai képei a balatoni tél csodavilágába kalauzolják az olvasót, pedig állítólag Jókai a regény megírásakor még nem látta a Balaton jégtükrét. A leírás a Jég című fejezetben olvasható. Timár Mihály ugyanis feledni utazik a Balaton parti nyaralóhelyére, ahol találkozik egy Galambos nevű halásszal. A halászok égi jelnek veszik Timár érkezését, hiszen napok óta nem tudják kifogni a „fogaskirályt”. Az igen búskomor és zaklatott Timár a befagyott Balatont és a halászok készülődését figyeli. Jókai a téli, balatoni virradatot festői ecsettel önti szavakba: „Timár messze behaladt a jégtükrön. Most virradni kezdett, a hold elsápadt, s az ég egész hosszában rózsaszínű kezdett lenni, mire az óriási jégtükör csodálatosan színt változtatott, mintha élesen kétfelé volna osztva: az egyik része violaszín és rézvörös színt vesz fel, míg a napkelet felé eső, tehát a rózsaszín éggel érintkező fele azúrkék marad. A tünemény pompája növekedik, amíg az ég egyre világosul; a skarlát, az arany az égen megkétszereződik a tiszta tükörben, s mikor a téli nap fénytelen, izzó gömbje feljön a látókör violabarna ködei közül, tűzszínű páráktól körülragyogva s letekint a ragyogó jéglapra, ilyen varázsképet semmiféle tenger nem mutat, semmi mozgó hullámtükör; mert az olyan, mintha két igazi nap kelne fel két igazi égen.”

De a nagy mesélő pompásan szemléletes természetleírása nem zárul ennyivel. Hiszen a balatoni ember tudja, nem teljes a balatoni tájleírás a balatoni jégtakaró herkulesi küzdelmének, ijesztő zajainak, morajlásainak szemléltetése nélkül. A balatoni rianások szépirodalmi formába öntött szemléltetése így hangzik Jókai tollából: „Az egész jéglap szól, beszél, zeng lábai alatt. Mennydörgést és citerapengést hall összekeverve. Egy-egy pattanás az ágyúdörejhez hasonlít, s mérföldkövekre elhangzik. – közben egy-egy ágyúdörgés, mely mérföldekre elhangzik. S a halászok nyugodtan látnak hálóik szétbontásához a mennydörgő ég hátán; s a távolban szénásszekeret látni, amint a jégen csendesen végighaladnak négy ökörrel. Itt már ember és állat megbarátkozott a jég haragos perlekedésével, amely azután folytonosan tart, míg a nap ismét le nem áldozik. …Most egyszerre egy olyan rettentő dördülés hangzik, mintha száz ágyút sütöttek volna el egyszerre, vagy mintha föld alatti tűzaknát vetettek volna fel. Az egész jégtábla megrendül és összerázkódik. S a dördülés munkája iszonyú: a füredi parttól rézsút egész Tihanyig, háromezer lépésnyi hosszúságban végigrepedt a jégtábla, s a kétfelé nyílt tömeg között egyölnyi széles tátongó nyílás maradt.” Eme csataleírásnak is beillő jelenet feszültsége után a balatoni halászat fortélyairól olvashatunk. Az egyszerű emberek kemény munkájáról, ami este kis ünneplésbe torkollik a Balaton jegén: a halászok egy „roppant, akónyi bográcsba beleaprítják a kiválogatott halat, aminek nem szabad sem kövérnek, sem szálkásnak lenni; nem jön abba egyéb, mint a halnak a saját vére, paprika marokszámra, meg a vöröshagyma. Hanem aztán van annak a keverésmódjában valami mesterség, amit csak az ért, akinek tudománya van hozzá, hogy azt utánacsinálni sem lehet… A szép téli éjben messze világlottak a jégtükrön az örömtüzek. A mulatság a jég hátán majd éjfélig tartott. A halászok akkorra lettek készen a fogott hal behordásával a raktárba.”

Jókainak akad még egy rövid írása, amely kevésbé közismert, de szintén a téli Balatont idézi. Jókai A Hon című gazdasági, politikai napilapban – melynek alapító szerkesztője is volt – tette közzé A befagyott Balaton, az ölelkező várromok című tárcáját. A rohanó vonat ablakából kitekintő Jókai, 1874-ben a fenti idézetekhez hasonló módon, ismét megcsillogtatta írói vénáját. De most már nemcsak a befagyott tó csodavilágáról, a halászokról, hanem a korcsolyázgató emberekről is tudósított. A szegénység útja (1874) című, majd az Asszonyt kísér, Istent kísért (1880) című kisregényében is feldolgozta a Balaton történetét. Saját lapjában, az Üstökösben szintén színes leírásokat közölt a füredi fürdőéletről. De közreadott balatoni tárgyú cikkeket A Honban és az Életképekben is. 1891-ben a Pesti Hírlapban látott napvilágot utolsó balatoni témájú műve, a Rémhalász című regénye. Laborfalvi Róza, a szigorú feleség 1886. november 20-án hunyt el, ezt követően nem sokkal Jókai meg is vált, bútorostul, a füredi villától.

Utazás a Balaton körül

Talán az egyik legfontosabb állomás a Balaton irodalmában Eötvös Károly művének megszületése. Eötvös Károly (1842–1916) nevét nagyformátumú munkája, az első balatoni utazó-regény, Az Utazás a Balaton körül című munka kapcsán mindannyian ismerhetjük. A mezőszentgyörgyi születésű Eötvös Károly kezdetektől a ’48-as eszmék híve volt, olyannyira, hogy 1864-ben az ún. Almásy Pál által vezetett Ausztria-ellenes összeesküvő csoport tagja lett. Vizsgálati fogságba került, de végül büntetést nem kapott, később a dualizmus kezdeti éveiben a Deák-párthoz csatlakozott. 1872-ben a veszprémi kerület képviselője lett, majd a Kossuth-párthoz, azaz a függetlenségi elveket valló párttömörüléshez csatlakozott. Az országgyűlésben gyakorta hallatta hangját, de egy közéleti szerepvállalása megszakította képviselői karrierjét. 1882-ben ugyanis mint védőügyvéd elvállalta az elhíresült tiszaeszlári perben a bűnösnek tartott zsidók védelmét. Áldozatos munkája eredményeként sikerre vitte az ügyet, hétórás perbeszédében bebizonyította a vádlottak ártatlanságát. Mint ismert ügyvéd, ezután Budapesten vállalt ügyvédi megbízásokat, s bár ekkoriban nem lehetett tagja a Képviselőháznak, nem hagyott fel politikai elveivel, megnyilvánulásaival. Így lett tagja az ún. turini százas küldöttségnek is, annak a delegációnak, amely 1892-ben a száműzött Kossuth Lajost meglátogatta. 1906-ban ismét képviselő lett, de ez a megbízatása már csak 1910-ig tartott. Politikai, ügyvédi szerepvállalásai mellett irodalmi megnyilatkozásai, művei is igen fontosak és értékelendők, melyet a Révai Testvérek 24 kötetes életműsorozatban jelentettek meg. Eötvös 1865-ben elindította a Veszprém című politikai hetilapot is, de sok cikket jegyzett a Pesti Naplóban, az Egyetértésben egyaránt. Irodalmi művei Jókai Mór és Mikszáth Kálmán hangulatát, stílusát idézik, sok humorral, anekdotával és könnyed mesével tarkítva.

Eötvös Károly több szállal is kötődött a Balaton vidékéhez (édesanyja balatonfüredi születésű volt), valamint Eötvös korában zajlott a Balaton felfedezése. Így született meg talán legismertebb műve, az Utazás a Balaton körül (1900), majd később a Balatoni utazás vége (1909). Eötvös Utazás a Balaton körül című műve regényes útleírás. 1875-ben elindul egy kis társaság, a korszak jelességei (íróemberek, történészek) – Salamon Ferenc, Gyulai Pál, Szilágyi Sándor, Nagy Miklós, Szentirmay József – és maga az író. Csupa olyan ember, aki addig nem ismerte a Balatont, Eötvös lesz az idegenvezetőjük. Sorra bontakoznak ki előttünk a táj múltjának szép történetei: Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza szerelme, a vidék várainak legendái, a térség fejlődésének mérföldkövei (balatoni gőzhajózás, füredi kőszínház története). A leírások mellett nagy erőssége a műnek a portrék felsorakoztatása: Széchenyi István, Ranolder János veszprémi püspök, Ramasetter Vince sümegi polgár meghatározó alakjáról, de Sobri Jóskáról is találhatunk leírásokat. Eötvös könyvének titka egyfelől az érdekfeszítő történetekben rejlik, másfelől a szép magyarsággal, humorral megfogalmazott sorokban.

Eötvös Károly emléke és emlékezete a későbbi korokban is fennmaradt. Nevét viseli a veszprémi, megyei könyvtár és Alsóörsön a művelődési ház. Budapesten, egykori törzshelyén, az Abbázia kávézó épületének falán emléktábla hirdeti a „vajdának” is nevezett Eötvös munkásságát. Szobra megtalálható Füreden és Veszprémben, ez utóbbit Borsos Miklós alkotta. A füredi Panteon falán is ott áll neve, Kosztolányi Dezső szép idézetével. Eötvös Balatonról szóló művei több utánnyomást megéltek, napjainkban is szórakoztató olvasmányok. Kevés magyar író van, aki ilyen nagyfokú szeretettel és elfogultsággal, de mégis művészi módon örökítette meg a Balatont: „Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna. Valami önkéntelen kiáltás jött ajakamra. Azután néztem, néztem, mereven néztem. Lelkemet bámulás, gyönyör, ihlet, kimondhatatlan érzés ragadta el. Sohase álmodtam ilyen szépséget. Sohase láttam, sohase hallottam, sohase olvastam ehhez hasonló tüneményt. Kúpok fénylő orommal, szőlőhegyek zölden ragyogva, erdők fekete foltjai, zöld mezők, arany vetések, száz falu, ezer hegyi hajlék, csárdák, malmok, útszéli sorfák, patakok, csatornák, magas bércek, fehér házak, korhadt és mégis fényes várromok, Szent Györgynek és Badacsonynak komoly fensége, s az a Balaton mintha rám nevetne, s az a nádas mintha nekem súgna-búgna, s a látásnak messze határán égnek, földnek, Bakonynak, Tihanynak, tengervíznek édes ölelkezése, bizalmas összehajlása, s mindez egymást kerülve, váltogatva, kergetve, egymással összejátszva s a hátam mögött nyugvó nap arany sugarával ragyogón fölékesítve: íme, ez a kép rohanta meg lelkemet. A jelennek minden élettünete, sok százados múltnak minden árnya, természetnek ősalkotásai, emberkéznek apró szép dolgai együtt, egymás mellett. Van-e még ily ragyogó foltja több a kerek világnak?”

***

Fentebbi elemzésemből kitűnik, hogy a 19. században lezajlott a Balaton írók, költők által történő felfedezése. A költemények egy része szépirodalmi köntösben rögzítette a vidék nevezetességeit, másik részük pedig megkezdte a balatoni mondák, legendák irodalmi alapjainak lerakását. Megszületett e vidék tájirodalma, majd Jókai Mór és Eötvös Károly által megteremtődött e vidék prózai interpretációja.

Az írás a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas pályázatának keretében készült.