Szavakból font koszorú a kedvesnek

1.

Irigylem a vonatokat.
A száguldás sínjein
boldog, fekete arccal zuhannak.
Emberi léptem tétova moccanat csak:
hogyan érhetnék el hozzád?

2.

Közted és köztem jeges terek,
lakatlan csillag a két szemed,
lakója leszek, mélyeibe rejtezem.
Mint holt tengerben kagylóvirágok
várok rád, szüntelen éhezem.
Kezedbe vágyom, hogy kinyíljak,
mert szorít már fényes magányom.
Talán gyöngy vagyok, talán harmat,
mit őriznek hajnali hatalmak,
mit kedveseként óv az éj.
A lét és nemlét sziámi ikrek,
szívem helyén romló kavics lüktet.

3.

Szerelem, szent sámán!
Ereimben miért dobolsz új riadót?
Hold, fénylő, éjjeli sarló,
hová loptad gyarló s nyugodt álmomat?
Csillagok izzanak
a bokrok buja ölén megbúvó pocsolyákban.
Lüktet a szívem, friss seb.
Az éj hatalmas,
s én egyre kisebb,
és a szerelem rám szakad.

4.

Virág vagy, meleg virág,
eleven, szépséges férfitest.
Érintésed a méznél édesebb,
s kinyílik szám, a testem, életem,
hogy befogadjalak.
Egy pillanatig maradsz
vagy örökké?
A pillanat is örök énnekem,
te döntesz.
Tested minden zugát keresnék csókjaim,
az alázat öröm énnekem,
csupán szolgálok,
énemnél hatalmasabb erő
játszik velem.

Tovaring a patak

(Pantunlánc*)

Szinva vizén úsznak tova
letört virágok, ezüst halak,
fakérgen bársonyos moha
– és ring, tovaring a kis patak.

Letört virágok, ezüst halak,
mi vízben él, mi vízbe hull
– és ring, tovaring a kis patak,
hulláma hullámhoz simul.

Mi vízben él, mi vízbe hull
a patakkal utazik tovább,
hulláma hullámhoz simul,
mint szem alá finom szarkaláb.

A patakkal utazik tovább
szemlélődő tekintetünk.
Mint szem alá finom szarkaláb,
belevésődik életünk.

Szemlélődő tekintetünk
bámulja az elfolyó időt,
belevésődik életünk,
s tovaring, elfut szemünk előtt.

A táncnak egyszer vége van

Lemenő nap, őszi lombhullás,
megérintett az elmúlás.
A kérész-élet elvirít.
A nyár bezárja szirmait.
Szeretetem is elmúlik,
gyűlöletem is elmúlik
A lét nem adja titkait.

Szitakötő a víz alatt
– készültem, vártam a nyarat
egy hosszú-hosszú télen át.
Feledjük el a tetszhalált.
A táncnak egyszer vége van,
a folyó vize elsuhan,
törékeny szárnyam eltörik.

Nem élek már, csak estelig,
estelig még, esztendeig:
míg hal a tóból felszökik.
Enyém itt ez az őszi csönd,
megbonthatatlan ősi tömb.
Bennem az embrió-halál
már egyre megszületni vár.

Kivonulás a költészetből

Most pedig kivonulok a költészetből
ahová be sem vonultam
Törékeny szép szavak szitakötőszárnyán
törtem össze magam
– pedig a hálót szúnyogoknak szánták
Lejárt jogosítványom volt csak:
benne régi képek

A szárnyas lovak kihaltak
a verebeket már mind elfoglalták
nem volt mivel a Parnasszusra szálljak
Bevallom töredelmesen:
kivonulásom célja észrevétetni
hogy be sem vonultam
hogy nem hívtak
be nem soroztak
bátortalan önkéntes jelentkezéseimet
iktatva visszaküldték
vagy szóra sem érdemesítették.

Egyetlen klikk sem igazolt játékosai közé.
Ezért hát kivonulok a Költészetből
észrevétlen,
ahogy be sem vonultam.

*Maláj versforma. Az első keresztrímes strófa 2. és 4. sora a második versszak 1. és 3. sorában megismétlődik, a második versszak 2. és 4. sora a harmadik versszakban – és így tovább.