Székelyhidi Zsolt közel 10 éve rendszeresen fotózza kortárs költőinket, íróinkat. Persze, könnyedén mozog közöttük, hiszen maga is ír, eddig 10 könyve jelent meg. Az eseményeken fotózva inkább az előtte, utána pillanatok érdeklik, amikor a versét épp felolvasni, elszavalni készülő még a várakozás feszült pillanataiban él vagy már túl van az egészen, és a színpadról lelépve, a székről felállva megszabadul a kimondás kényelmetlenségétől. Ilyen értelemben véve Székelyhidi az alkotók mögé lát, képes elkapni azokat a ritka pillanatokat, amikor a köztudatban még mindig visszahúzódónak, sőt, magányosnak gondolt alkotókból előbújik valami szépen hétköznapi, egyszerűen emberi.

A válogatás gerincét Székelyhidi Versmaratonokon készített felvételei alkotják. A minden évben, a magyar költészet napján megrendezett esemény Az év versei című reprezentatív antológiában szereplő költőket mutatja be.

A portrék mellett olvasható versrészleteket Zsille Gábor, az antológia szerkesztője válogatta.


Székelyhidi Zsolt 1973-ban született Debrecenben. Író, költő, fotográfus, zeneszerző. A Corvina Kiadó műszaki vezetője. Legutóbbi kötete: Ami kék lesz (Parnasszus P’Art Könyvek, 2021).


Galéria > Székelyhidi Zsolt: Költők – fotók kortársakról