Ebben a tanulmányban öt olyan műtárgyamról írok, amelyek vizuális modellek, és melyeken jól nyomon követhető, hogy azok egyre jobban függetlenednek magától az anyagtól. Sokkal fontosabb szerep jut a formáknak, a formák egymáshoz kapcsolódásainak, illetve az egymáshoz viszonyított mozgásuknak. Így olyan rendszert képeznek, ami nagyon hasonló mintázatot mutat sokféle struktúrával, és analógiákat találhatunk a természettel, a társadalmi mozgásokkal, az emberi viselkedésekkel. Ezt a tevékenységet nem hagyományos szobrászatnak, hanem artformerségnek nevezem, s ezért az ArtFormer művésznévet is felvettem.
Ehhez az anyagtalanság felé törekvéshez kiváló eszköz a természetes vagy a mesterséges fény ugyanúgy, mint maga a fénytelenség, pontosabban az árnyék is. Miért a fény? Szinte valamennyi munkámban fontos szerepet kap, hogy bárminek megértése vagy felismerése függ a nézőpontunktól, azaz az addigi környezeti hatásainktól és saját tapasztalásainktól, „rögeszméinktől”. NÉZŐPONTOK tárgysorozatomban az INS felülettel jutottam el ennek a gondolatnak a teljes absztrakciójáig, de fontos mérföldkő volt a KÁOSZ munkám is.
KÁOSZ Opus 320.
A fény csak akkor látható, ha találkozik valamilyen anyaggal vagy objektummal. Ez a kölcsönhatás lehet tükröződés, szóródás, elnyelés vagy áthatolás.
Egy üvegkockában lézergravírozással hoztam létre első pillantásra semmire sem emlékeztető amorf testeket, amelyek egymáshoz viszonyítva állandó pozícióban, statikusan helyezkednek el. A látszólag kiismerhetetlen bizonytalanságban ezek az amorf alakok csillagképszerűen lebegnek, egyszerre sejtetik a rendezetlenség és a rendezettség állapotát.
Körbejárva újabb és újabb jeleket vélünk fölfedezni, hasonlóan, mint ahogy a falak repedései mögött rajzolatokat, mitikus állatokat és lényeket sejtünk. Minden eddigi tapasztalásunk kevésségét érezve pásztázhatunk ebben a káoszban, amelyben időnként szabályos, jól olvasható betűk is előtűnnek. Egyszer csak saját szűk látókörünk speciális nézőpontjából kibontakozhat az ÉN, vagyis a lét részben örömteli felismerése és önzése. Máshonnan, más dimenzióból felsejlik az azonosulás reménye, a MI, valamint az ŐK, amit sajnos sokszor csak leszűkített értelemben használunk, a kirekesztés vélt szükségszerűségével.
Kelle Antal ArtFormer: Káosz (részlet)
Ennél az üvegkockánál nagyon fontos gondolat, hogy ha bosszantani szeretnénk az ŐK-et, és kiveszünk belőle néhány pici idomot, akkor az ŐK felirat nem áll össze, mert hiányzik majd valamelyik betűből egy-egy darab. De mivel a térben, a káoszban elhelyezkedő idomok nemcsak az egyik oldalt befolyásolják, hanem a másikat is, ezért a MI-ből is fog egy kicsi hiányozni, meg az ÉN-ből is. Az ŐK részleges pusztításával csak sérülünk, de esetleges megsemmisítésükkel elpusztulunk MI is.
INS Opus 302.
A korai újságképeket különböző sűrűségű pontrácsozattal nyomtatták; ma a digitális képalkotásban miniatűr négyzetes pixeleket használunk. Azonban ha ki akarunk lépni a térbe, hogy testeket felületekkel ábrázolhassuk, új 3D-s építőelemet kell találnunk. Létrehoztam egy felületet, amely nem más, mint egy térbeli pixel. Deformált háromszöggel próbálkoztam, azaz értelemszerűen nem síkkal, hanem egy leginkább hullámzó nyeregfelületre emlékeztető idommal, amit INS-Felületnek neveztem el. Oldalai, élei speciálisak, csak az egyik egyenes, ami a semlegességet jelképezi (S), a másik domború, ami a pozitivitást képviseli, ez az igenlő oldala (I), a harmadik pedig homorú, ami a visszahúzódást, a negatív hatást szimbolizálja (N). Erre a három élre mint keretre feszítettem ki egy felületet, amely egy, a fizikai feszültségviszonyok által optimalizált, természetesen kialakuló hártya – mint egy deformálódó szappanbuborék – másolata. A forma tulajdonságainak definiálásakor nagyfokú bizonytalanság fog el minket, hiszen nem tudunk egyszerű, egyidejű állításokat tenni, mert ez függ a vizsgálódó személy időbeli és térbeli fókuszálásától, valamint a megfigyelés irányától. Számomra a Nézőpontok sorozatom művei között kiemelt jelentőségű ez a tárgy.
Továbbgondolva az INS–Felületet, nemcsak geometriai, hanem „örökítési” szempontból is vizsgálhatjuk. Felfoghatjuk olyan építőelemként, amellyel nem pusztán egyentéglaként mímeljük a majdan felépítendő formát vagy rendszert, hanem amelyben már integráltan benne található sokféle formai információ és lehetőség, mint például a magokban, a sejtekben, esetleg a génben, a mémben. Fogalmilag a pozitív és a negatív végtelent, valamint a köztes semleges egyenest – egy nemeuklideszi geometria szerint – az INS-Felület éleire vetítettem. Ezzel az elemmel rugalmas mikromechanikai rendszert hozhatok létre (erről az Útban a mikromechanika felé című könyvemben írok, amely a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 1987-ben).
Kelle Antal ArtFormer: INS (részlet)
Az INS-Felület a sok lehetőség közül egy ilyen rátalálással kacérkodik. Hiszen nem az automatikusan generált, manapság gyakran használt különböző háromszögek sokaságából álló hálót hoz létre, mint a szemléltető rajzprogramok vagy a valóban síklapokkal határolt térbeli, korszerűséget sugalló dizájnszobrok, hanem ez egy tudatosan kifejlesztett, integrált építőelem, amellyel akár fraktálszerűen vagy más logika szerint használva „új világ” építhető. E felületből és tükörképéből a biológiai osztódás analógiájára, például bináris építkezéssel, különleges, egyszerre organikus és geometrikus plasztikák hozhatók létre. Egyaránt alkalmas egy Descartes-féle derékszögű koordináta-rendszer és egy háromszögesedésre tetraéderszerűen épülő 60 fokos koordináta-rendszer lefedésére. Ezért az INS-Felület finomításával olyan alaptestfelületek modellezhetők, mint a tetraéder, a kocka vagy a gömb. Ábrázolható több ilyen INS–Felület-elemből olyan téridom is, amely bizonyos nézőpontból szabályos körnek, máshonnan szabályos négyzetnek vagy éppen csillagnak látszik. Az INS-Felületet ugyanúgy torzíthatjuk, vetíthetjük, mint ahogy körből ellipszist, négyzetből paralelogrammát képzünk. Megvalósíthatjuk a kör négyszögesítését, sőt a „nem-kör nem-négyzetesítését” is.
A természet nem foglalkozik azzal, hogy az emberek miért különítik el a fizikát, a kémiát, mondjuk, a biológiától. Sőt még azzal sem, hogy mit nevezünk élőnek vagy élettelennek. A kristályok növekednek, struktúrájukat örökítve újjászületnek. Így a harmadik évezred kezdetén tanácstalanok vagyunk a mesterséges intelligencia (AI) rendszerbe helyezését illetően. Gondolhatjuk ezt áttételesen Isten teremtményének vagy valami evolúciós lépcsőnek, amit kíváncsian és félelemmel teli borzongással építgetünk.
Nekem mint artformer képzőművésznek a legkedvesebb Nézőpontok munkám az INS-Felület. Mégpedig azért, mert míg a Szentföld esetében jelképeket használok, a KÁOSZ alkotásomban fogalmi definíciókkal és azok megjelenítésével foglalkozom, addig itt már semmilyen konkrétum nincs, egyszerűen csak geometriai formákból építkező teljes absztrakció van. Ennek a felületnek van egy szabályos derékszögű háromszög, vagy egy szabályos derékszögű körcikk, vagy egy, a körcikket négyzetté kiegészítő idomvetülete, árnyéka. Azaz ennél az absztrakt műtárgynál, attól függően, hogy honnét nézzük, nagyon lágy, organikus amorf alakzatok, de kőkemény, geometrikusan definiálható formák is létrejöhetnek.
Kelle Antal ArtFormer: INS (részlet)
Kiállításokon gyakran mutatom be az INS-Felületet felfüggesztve, forgatott és több reflektorral megvilágított installációban, ahol egyszerre látjuk magát a mozgatott tárgyat és az egymástól valószínűtlenül különböző, mozgó árnyképeit. Más kiállítások esetében, például a bauhausos mesterházakban viszont egyszerre három, egymás mellett különböző módon felfüggesztett INS-Felületként láthattuk a vetületeit.
Izgalmas elektrografikus kísérleteket végeztem Kálmán Mátyással úgy, hogy a kamerával felvett, mozgó tárgy-árnyék installáció körvonalait digitalizáltuk, és mint vezérlő adatsort használtuk fel, ezzel deformálva a virtuálisan mögé generált háttereket. A hátterek egyszerűek, de nagyon karakteresek voltak: csíkok, hálók, pöttyraszterek. A hozzájuk rendelt színek részben a kísérletezési, részben pedig a zene kiváltotta hangulataink lenyomatai.
Refractions Opus 601 – A fizika és a szakralitás találkozása
2013-ban lehetőséget kaptam a Budapesti Fugában egy önálló kiállításra. A sötét és romos, ugyanakkor hatalmas tér arra inspirált, hogy valami különleges, a helyszínre megkomponált installációt készítsek. Önkéntelenül adódott, hogy ebben a fény játssza a központi szerepet. Pontosabban hogy olyan épített környezetet készítsek, ahol a fény, különböző közegekkel találkozva, a fizika törvényeinek megfelelően viselkedhessen, mégpedig egymás után, vagy akár egyszerre párhuzamosan. Azaz áthaladjon, megtörjön és visszapattanjon, szűrődjön és vetüljön…
Nem egy fizikalabor kísérletező hangulatára gondoltam, hanem valami emberi léptékű, misztikus fogadókapura, egyszerűen bejárható és ezért átlátható labirintusra, amit nem lehet kikerülni vagy kívülről szemlélni, hanem benne sétálva a jelenségeket testközelből kell átélni a látogatónak.
A kiállítóterem ajtajából ugyanis mindjárt ezen installáció emelvényén elhelyezett három ösvényére lehetett csak fellépni. Az egyik, egy kis vizes medencét került meg, a másik egy földhantot keresztezett, a harmadik pedig az ezeket elválasztó út volt. Így egyszerre voltak jelen az őselemek: a medrekben található víz és föld, a mécsesekben folyamatosan égő tűz, melynek füstje telítette a levegőt. Ezeket kiegészítette az enyhe füstben jól láthatóvá váló mesterséges fény, mely gyermekkorom poros padlásának beszűrődő napsugarát idézte.
A mennyezet sarkába szerelt reflektor fénye vékony sugárban vetült a vizet és a földet szétválasztó üvegfalra és az arra elhelyezett, szaggatott felületű tükörre. Az így „megszűrt” fény egy része továbbhaladt a földkupacban található, az életet szimbolizáló növények táplálására, míg a visszapattanó része belecsapódott a vízbe. A vizes közeg a látogatók lépései miatt folyamatosan hullámzott, az ebbe vetült fény eljutott víz alján található opálos tükörig. Ez a fénysugár egyre gyengülve, de még elég erősen visszapattanva, a vízből kilépve végül a falra vetült. A fény a portól sáros vízen és a füsttől homályos levegőn áthaladva egy folyamatosan változó fényjátékot képzett a fal romos tégla- és vakolatfalán.
A fény többféle gondolattársítása (nap, üzenet, Isten?) és az őselemek filozofikus jelenléte lehetőséget adott, hogy a látogatók az installációt többféle módon értelmezzék. Ez a természettudományosan, misztikusan vagy akár szakrálisan felfogható három dimenziós valóságmodell felvezetője volt a Szentföldet és a Nézőpont sorozatom műtárgyait felvonultató kiállításnak. Az installációtól és a kiállításról készült film hanganyagát Markó Balázs készítette.
MÁMOR ÉS RAJONGÁS Opus 999.
Mindannyiunknak vannak gyermekkori élményei a fényről, egy résen beáramló, a poros levegőt megvilágító sugárról, a Nap tükörrel és nagyítóval történő manipulálásáról vagy a gyertyaláng táncáról. Később megtanultuk e jelenségek fizikai hátterét, vagyis hogy a lencse vagy a prizma miképpen töri, fordítja, vagy épp bontja szivárványos összetevőire a fényt.
Ezek alapvető jelenségek, amelyek megérthetők, tanulhatók és taníthatók akár egy ipari robotnak is, amit beprogramozhatunk a logikai felismerések alkalmazásához. Azaz ha ezt és emezt tesszük, akkor az és amaz lesz az eredménye. Fejlettebb, öntanuló berendezésektől azt is elvárhatjuk, hogy saját maguk végezzenek el nagyszámú kísérletsorozatot, és ezekből önmaguk vonják le a következtetéseket, alkossanak törvényeket.
Egy leegyszerűsített világban könnyen érteni véljük a jelenségeket. De ha nem egy szabályos optikai eszközt nézünk, hanem egy törött üvegpalack-darabot, és vizsgáljuk a rávetülő napsugarat, akkor az üveg színe, vastagságának változása, a lekerekített vagy szilánkos törésű hengerfelülete sok változót ad hozzá. Mondhatjuk, hogy „élettel telítődik”.
A II. Nemzetközi Digitális Triennáléra (Szekszárd, 2018) speciális installációt készítettem egy ipari robottal. Kiválasztottam Botos Péter üvegművész barátom munkáiból két szobrot, egy több tagból álló hasábot és egy gömbrészletekből álló kompozíciót. Mindkettőnek jellemzője, hogy a felületükön különböző bemélyedések, kivágások, a tagoknál elcsúsztatások, elfordítások voltak, néhány vékony, színes üveglappal kiegészítve, összeragasztva. A többféle minőségű anyaghoz más fényelnyelő tulajdonságok, más fénytörések, visszatükrözések tartoztak, így a beeső fények kilépési és vetületképzési tulajdonságai gyakorlatilag megjósolhatatlanok voltak. Már az is örömöt jelentett, hogyha valamely képrészletet megfejtettük, azaz utólag meg tudtuk magyarázni, hogy miért olyan, amilyen.
Kelle Antal ArtFormer: Mámor és rajongás (részlet)
A látogatók az installáció részét képező, lyukakkal ellátott ajtón keresztül kukucskálva tudták meglesni a különálló, félhomályos helyiségben berendezett installációt. A robot megvilágította a szobrot, különböző irányokból és távolságokból végigpásztázta a felületét, eközben a mögötte lévő falra forma- és színgazdag fényanimáció vetült, a szürke ezer árnyalatában, beleértve a feketét is. Ösztönösen nehezen hisszük el, hogy az átlátszó üvegnek fekete árnyéka lehet, és a színes csíkok mellett vakítóan fehér becsillanások keletkezhetnek.
A „kortárs képzőművészet” kifejezésnek van egy szigorú kritériuma, amely szerint mindenképp reagálnia kell napjaink aktuális kérdéseire is. A mesterséges intelligencia és a robotizáció is lehet ilyen téma. Tudjuk, hogy a robotok sok mindenben már most meghaladják az emberi képességeket, de nem látjuk, hogy van-e és hol van ennek a határa.
A robot előzékenyen meghajlik a végén, ez azonban csak egy programozott manír, és nem egy intelligens, ösztönös vagy érzelmi reakció. Felmerül a dilemma: vajon milyen mértékben szükséges a high-tech? Szurkoljunk a robotnak? Nem lenne egyszerűbb az üvegszobrok mellé ülni, a saját kezünkkel megvilágítani, és úgy kísérletezni, megfigyelni, élvezni ezt a gazdag árnyjátékvilágot?
Correlation Opus 1278.
A virtuális fény a számítógépes grafika és a virtuális valóság területén használt kifejezés. Azt jelenti, hogy a fényt és annak viselkedését számítógépes modellezéssel hozzuk létre, hogy valósághű megjelenítés illúzióját érjük el.
A Geometriai Panteon szoborcsoportomról Librettó címmel 2005-ben készült egy film, amely jóllehet 3D modellezést használt, de az akkori technológiai lehetőségeknek megfelelően 2D-s animációként lett kivitelezve Fülöp József rendezésében.
Szobraimmal kapcsolatban gyakran felvetődik, hogy nagyobb méretű, public art kialakításuk is lehetséges. A megvalósításhoz legközelebb a 2007-ben az indiai Ahmedabad város mesterséges tavára tervezett, 24 méter magas, Indiai Vágy – Opus 427. című alkotásom jutott. A hatalmas, deformált, rozsdamentes, hat kockából álló mozgó szerkezetet, lokális és interneten keresztüli interaktivitással is elláttam.
Azóta gyakran felmerült a léptékváltás megformálásának a gondolata, a mikrovilágtól a kinetikus toronyépületekig. Ezek realizálása nem kizárt, de a ráfordítandó költségek valószínűleg túllépnék az erkölcsösség határát.
A virtuális kivitelezésnek ugyanakkor nincs gyakorlati mérethatára. Parametrikusan méretezhetjük, így nagyítással vagy éppen kicsinyítésekkel mindig a felismerhetőségig alakíthatjuk. Modellezhetjük vele a szubatomi részecskék vélelmezett viselkedéseit, a kvantumelmélet szuperpozíciós abszurditását, amit a „Schrödinger macskája” gondolatkísérletként ismerünk. De alkalmas más mikro- és makromechanikai szerkezetek absztrakciójára ugyanúgy, mint a bolygónk nagyságát is túllépő, világegyetemi léptékű illúzió keltésére.
Kelle Antal ArtFormer: Correlation (részlet)
Correlation címmel felépítettem egy 3D-s világot, melyben a látogatók VR-szemüveg segítségével, virtuális környezetben sétálhatnak a megszokott méretű mozgó alkotásaim között. Közeledhetnek vagy távolodhatnak, akármit meg is foghatnak, bebújhatnak a szobrok belsejébe, illetve az azokat magukba foglaló épületszerű térelhatárolásokból kirepülhetnek, más nagyságrendű világrészbe kerülve. Eközben megnézhetik és a határfelületeken áthatolva, alaposan körbejárva megfigyelhetik a plasztikákat, sőt mozgathatják is őket, léptéktől függetlenül forgathatják és áthelyezhetik. Jól kivehető egy tetszőleges rendszer azonos funkciójú és szintű elemeinek egyenértékű horizontális kapcsolata ugyanúgy, mint a hierarchikus felépítésű egymásba tagozódás, rendezettség. Találunk benne lokális együttlét optimumokat, ahol a dolgok jól megférnek egymás mellett.
A virtuális világ elvonatkoztat a tömegtől és a tehetetlenségtől, ezért elemelkedik a földhözragadtságtól. A VR-technikai eszköz lehetővé teszi, hogy úgy lássuk a szobrokat, „mintha élnének”, és könnyedén, különböző sebességgel mozognának. Tehát nem egy „sztereó nézővel” feldúsított filmként, hanem a látogatóval együtt élő, „egy légtérben létező” álomvilágként, ahol nagyon sok hasonlóságot vélünk felfedezni az általunk ismertnek gondolt világ alkotóelemeivel.
Kelle Antal ArtFormer: Correlation (részlet)
A Correlation alkotásomban minden szoborhoz külön hangeffektust rendeltünk, így a Mátrai Péter által komponált zene nemcsak amolyan aláfestés, hanem a szobrok személyes tulajdonságait is érzékelteti. Ahogy Muszorgszkij az Egy kiállítás képei „Promenád” motívumában, ebben a virtuális installációban is van egy „kozmikus” alapmotívum, amelyet nevezhetünk a „szférák harmóniájának”, vagy csak egyszerűen „háttérzajnak” is, melyre ráépülnek az aktuálisan szereplő tárgyak zörejei, nyikorgásai, suhanásai, táncai stb. Ez egy elképzelt utópisztikus-komplex világ, működő elemeit, azok viselkedéseit és egymáshoz viszonyított kapcsolatait bemutató, összefüggéseket sejtető, virtuális, kinetikus kompozíció.
Erről egy filmet is készítettünk, 2D animációba egyszerűsítve, amelyben jól kivehetők a világegyetem szereplői és szélső értékei.
Utószó
A felsorolt és rövid leírással bemutatott műtárgyaimban a fény mint valamilyen különleges segédanyag szerepel, azaz nem maga a főszereplő, a hanem a mű komplexitásában az egyik fontos elem.
- A KÁOSZ-ban a klasszikusnak nevezhető effektust, az üvegben lézergravírozással létrehozott repedési hibákat különíti el a tisztán átlátható üvegtől. Az így keletkezett képek, koncept művekként értelmezhetők.
- Az INS–Felület mint térbeli pixel nehezen értelmezhető forma, amelyet megvilágítva számtalan amorf és geometrikus árnyékképet kapunk. Felfüggesztve és digitális grafikai effekteket használva születtek meg az INS-Etűdök című videófilmek.
- A REFRACTIONS egy speciális installáció, ahol a fény a mindenki által ismert fizikai effektek során többszörösen osztódik és átalakul, majd a legvégén a falra vetül, és a sokféle értelmezhetőség között akár szakrálissá is válik.
- A MÁMOR és RAJONGÁS a mesterséges érzelmeket boncolgató installáció, ahol egy üvegszobrot megvilágító, és annak változatos árnyékát csodáló robot viselkedését vizsgálhatjuk meg.
- A CORRELATION a mesterséges, pontosabban a virtuális fényt és az azzal létrehozható minimalista virtuális-univerzumot járja körül az általam használt artformer szemléletmóddal.
