Sánta Csaba a szobrászatnak egyik legősibb, hagyományosan nemes anyagát, a bronzot használja és annak is klasszikus, máig legkifinomultabb öntési technikáját, a viaszveszejtésest. Ez az anyaghasználat szerencsésen párosul nála az ősi közösségi kultúrák általi ihletettséggel és emelkedett szakralitással, valamint időnként népi ihletésű díszítésekkel finoman palástolt, termékenységkultuszt is idéző, egészséges erotikával.
Szobrainak sajátos, kissé fanyar, vagy inkább kissé tettetett, naiv bájjal elegy humora annak is köszönhető, hogy Sánta Csaba birtokában van egy olyan fajta szellemi emelkedettségből eredő könnyedségnek, amely a divatos nagy ideákat, a történelmi, művészeti és esztétikai trendeket, valamint az örökké újraéledő, mert túlélésre berendezkedett, úgynevezett nagy narratívákat tisztes távolságból szemléli, szívére bölcs óvatossággal veszi. Miközben, szinte önkéntelenül, ezeket a divatos kulturális-művészeti törekvéseket is a kortárs művész élénk kíváncsiságával és a szakmai alázat kellő tiszteletével követi, sőt néha ő maga is közvetíti, gazdagítja azokat. Újabb történeteket, képi mítoszokat, jelváltozatokat, formavariációkat, képi, plasztikai minőségeket rendel hozzájuk, a rá jellemző meglehetős fesztelenséggel, szinte játékosan.
Sánta Csaba: Hold, 2014
Sánta Csaba alkotói interpretációja nyomán az őskori világban a túlélést biztosító, az élet vagy halál feletti uralkodó erők megidézésére hivatott, és a kiválasztottnak tekintélyt, méltóságot kölcsönző reprezentációs formák, valamint a termékenységi rítusok hatékonyságában megmérettetni kínált kifejezőeszközök a művészet misztériumának házi oltáraivá, vagy nemes szerelmi ajándékokká domesztikálódnak. Ezekkel a szobrokkal könnyű személyes befogadói viszonyt kialakítani, hiszen úgy érezzük, hogy zsigeri közünk van az általuk felelevenített, bár archaikus jellegű, de néhol szürrealista elemekkel is megbolondított, az absztraháló kőkorszaki kultúrák ősközösségének, ha istenkereső is, de feltétel nélküli hitéhez.
Sánta Csaba: Rügy, 2016
Hogyne volnának szemünknek, taktilis ösztönünknek, de szívünknek is kedvesek Sánta Csaba bronz szobrocskái, amikor általuk elemi plasztikai élményeink kelnek új életre, akár a gyerekkori játékainkról őrzött emlékeink, akár az évszázadok alatt kezeinkhez simult szerszámaink, alapvető használati eszközeink formái.
