Végre! Végre egy Anna Margithoz (1913–1991) méltó életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, Kolozsváry Marianna rendezésében! A nagyszabású tárlat illeszkedik az MNG-ben a művészettörténész által szervezett, rendezett hiánypótló életmű-kiállításokhoz (Farkas István, Bálint Endre, Korniss Dezső).
Lehetne a mottó Anna Margit vallomása: „Én az önéletrajzomat festem, ahelyett, hogy írnám.” Gyerekkorától a főiskolán át a háború évei alatt és annak vége után számtalan önarcképet rajzolt és festett, szinten minden technikával és minden méretben. A kiállításrendező sok elemű ikonfalon sűrűn egymás fölé és mellé sorakoztatva mutatja be a művész alakváltozásait, személyiségének módosulásait a tragédiákkal, veszteségekkel teli élettörténet függvényében, a rendkívül tehetséges, aktív fiatal lánytól, a sorsfordulót jelentő szerelemtől, Ámos Imre festőművésztől, a korai házasságtól, a nagyon korai Ernst Múzeum-beli sikeres kiállításon át Ámos munkaszolgálatban töltött évein át az özvegységig. Aztán a kultúrapolitikai fordulat ő és Európai Iskolás szellemi társait háttérbe szorításában, a tiltott kategóriából a tűrtbe átkerülő hatvanas évekig. Húsz év csend után bemutatkozás az Ernst Múzeumban 1968-ban. Aztán új korszakok, a paraszti kultúra meghatározó hatása (gyerekkor Dobozon, a csuhébabák, bábuk emléke), majd a családját elpusztító Holokauszt erőteljes előtérbe törése és végül a magány, egyedüllét.
Festményein is azonosult a női szerepekkel: menyasszony, feleség, anya, szerető, prostituált, színész, artista, bohóc, táncos, zenész, akt, modell, festőművész, munkatárs, kézműves, kerámiagomb-készítő, barátnő, testvér, kislány, öregasszony, angyal, és sorolhatnánk tovább. A magánéletben is sokoldalú ember: két fiú anyja, rosszul sikerült második házasság (válás), egyedüllét, háziasszony, gondos szakács és terjedelmes, nagy ívű, eredeti, egyéni életmű megteremtője, napi robotos, munkamániás a festőállvány előtt. Még amikor nem önarcképeket fest, akkor is elválaszthatatlan a mű saját sorsától, életeseményeitől. Önarcképei gyakran metaforák, allegóriák. Az utolsó periódusban nyomon követi az öregedés és a betegség következtében teste deformálódását, arca megváltozását kíméletlen őszinteséggel. Ahogy a magány, az egyedüllét, a sors terhei tönkreteszik az egykor szép, fiatal, mozgékony alkatot, a kedves, derűs, bizakodó arcot. Mindent személyesen átélt, amit a kegyetlen, zűrzavaros 20. századi történelem, politika ráterhelt egy törékeny, érzékeny emberre. Háborúk, zsidóüldözés, anyja (Auschwitz) és férje (munkaszolgálat) kíméletlen elpusztítása, az Európai Iskola (szellemi és művészi közegének) felszámolása, a Rákosi rendszer és a szocialista realizmus, betegsége (tbc, tüdőműtét), kisebbik fia betegsége, válás, anyagi gondok, kiállításoktól eltiltás.
Anna Margit: Múzsa, 1948 (Forrás: MNG)
Mégis: egy senki máséhoz nem hasonlítható, erőteljes életmű létrehozása, saját képi nyelv teremtése (nem sorolható egyetlen irányzatba sem, de hatott rá a szürrealizmus és az expresszionizmus), a jelentős festőművész férjtől, Ámos Imrétől szellemiségében és kivitelezésében, festésmódjában is eltérő szemlélet, a nagyon tisztelt mesterek, barátok (Gulácsy, Farkas István, Vajda Lajos) életművétől is eltérő felfogású, képalkotási mód. Persze sokan hatottak rá, főként a harmincas-negyvenes évek fordulóján (Paul Klee, Miro, Picasso), de micsoda különbség akár a stilizált gömbfej festménysorozaton is! Ezeken a még fiatalon festett, kerekarcú, gömb-kör alakú önarcképeken jelenik meg a rémület a pötty fekete szemekben, a hol holtsápadt, hol élénk színű arcokon, és folytatódnak a negyvenes évek végéig. A rémület, a borzalom állandóan jelen van a továbbiakban, közeledvén a halálához, (1991) egyre fokozódik. Számomra a sok ijesztő, meghökkentő önarckép közül a legmellbeverőbb A dögcédula (Önarckép) volt 1981-ben, amikor először szembesültem vele a műteremben, legszívesebben pánikszerűen elmenekültem volna a látványtól. A kisméretű olajkép (50×30 cm) monumentálisnak tűnt. Anna Margit gyakran festett saját nyakába feltűnő nyakláncot, a női szereppel azonosulásként (otthon is viselte). Itt az ékszer, díszes nyaklánc helyett egy szörnyű és csúnya feltűnő azonosítót visel satunak tűnő kezével megtámasztva a mellkasán (katonák viselték, hogy haláluk esetén be lehessen azonosítani őket). A harmincas évek színes, bizakodó önarcképeitől idáig taszította a sorsa (például Önarckép tükörrel, 1936, Önarckép virággal, 1938).
Anna Margit: Festőnő és múzsája (Forrás: MNG)
Az MNG-ben nagyszámban látható festmény és grafika, az életmű fő motívuma a bábu (ezért is telitalálat az összegző, monografikus kiállítás címe). Természetesen számos önarcképén bábuként mutatja be önmagát, élénk színekkel, erőteljes érzelmi hatásokra törekedve. Ahogy önarcképén is sokféle alakban, szerepben mutatja meg önmagát a szerelmes nőtől a gondos háztartásvezetőn át a festésnek elkötelezett kreatív alkotóig (festőeszközeivel körülvéve), a bábuk identitása, személyisége is rendkívül sokféle, Múzsa, baloldali lator, hóhér, akasztott ember, piros masnis, paraszti motívumokkal díszített kislány, Messiásra várók, Megváltó, halász, özvegy, önarckép – szinte felsorolhatatlanul sok szerepben. Csupán fejből, felsőtestből és kézből állnak. Temperával vagy olajjal festettek, expresszívek, groteszkek, ironikusak, szürreálisak, erőteljesek. És rögtön azonosíthatók: ezeket a különös, nem mindennapi, lüktető, nagyhatású bábukat csak Anna Margit festhette.
A bábu az archaikus kultúrák óta összekapcsolódik a varázslattal, a mesével, a játékkal, kultikus tárgy, szertartás része, a színház eszköze, őskép. Lényege a mozgás, a mozgatás. Jelen keretek között nincs lehetőség bábuesztétikai elemzésekre, sem a szimbolikus jelentések kifejtésére, ám nagyon is fontos lenne annak bemutatása, hogy Anna Margit mivel gazdagította, tette többsíkúvá ezt az évezredek óta és minden kultúrában létező képződményt. Mint arról már volt szó, bábui megformáltsága allegorikus, expresszív, szürreális. Anna Margit bábui saját életének, sorsának, az egymást követő történelmi korszakoknak a szimbólumai. Ráadásul megfestett plasztikus antropomorf tárgyak, egy-egy festmény, mű meghatározó alapelemei, központi figurái. Képi szereplővé lényegültek át. Anna Margit otthonában, műtermében a paraszti kultúrából származó, sokféle karakterű bábuval élt együtt, ezek voltak festményei ihlető forrásai.
A bábu hol a végzetes sorsnak kiszolgáltatott ember metaforája, hol a hétköznapi létezés groteszk megtestesítője, hol a társadalomból, nyilvánosságból kitaszított, magányra ítélt ember, hol játszótárs a túléléshez, az élet elviseléséhez. A magyar festészetben szokatlan fej-sorozatának, bábuinak, önarcképeinek faktúrája. Lehetne idézni Dubuffet-t, számos német expresszionistát, francia szürrealistákat, kortárs gesztusfestőket, a tasizmust, a pop-artot. De mégsem! Nemcsak alakzatai, metamorfózisokon áteső motívumai, hanem a festékfelvitel módja, az ecsetkezelés, a kézmozgás is annyira egyéni, eredeti, hogy nem visz sehová a hasonlítgatás. Szinte plasztikussá váló rétegek alakulnak a vastagon felhordott festékekből. A kézmozgások lenyomatai, az ecsetnyomok, a pöttyözések, a vonalkázások különös látványt eredményeztek. Szinte horgolt, hímzett, varrt a festékkel. Férfiak is kézimunkáznak magas szinten, nemcsak nők, de egész másként használják az eszközöket, másmilyen a végeredmény. Női festészet, mondhatnánk leegyszerűsítve, ha ez még ma is nem hordozna pejoratív tartalmakat annak ellenére, hogy a világháború utáni évtizedekben a modern magyar képzőművészetben is számos női életmű teljesedett ki (Gedő Ilka, Ország Lili, Schaár Erzsébet, Keserű Ilona, Mauer Dóra és így tovább).
Anna Margit: Február, 1968 (Forrás: MNG)
A bibliai és a zsidó vallási témák végigkísérik munkásságát, hangsúlyossá a hetvenes években válnak. Nem volt vallásos, talán még hívő sem, örökké kételkedő, ironikus és önironikus alkatának megfelelően. Természetes, egyensúlyos volt a viszonya saját zsidóságához a fiatalsága idején, a harmincas években egyre súlyosbodó zsidóüldözések ellenére. Nagyon fiatalon kötötte össze életét Ámos Imrével (1907–1944), aki nagykállói vallásos zsidó családból származott, gyerekkorától mély hatást gyakorolt rá talmudmagyarázó nagyapja. Ámos Budapesti festőművészként már nem követte a vallási előírásokat, a zsidó kulturális hagyományok azonban meghatározóak maradtak festészetében, akárcsak nagyon becsült mesterüknek, Chagallnak (akit 1937-ben Párizsban Anna Margittal együtt személyesen is megkerestek műtermében).
Alig van olyan festménye és grafikája, amelyen ne lennének zsidó motívumok, jellegzetes zsidó tárgyak, vallási jelképek. 1940-ben litográfiákat készített a zsidó ünnepekről és megörökítette mindhárom munkaszolgálatos élményeit (az utolsó Szolnoki vázlatkönyv címen vált ismertté). Nem menekült, nem fogadta el a búvóhelyeket, az embertelen, kirekesztő zsidótörvényekre csak annyit válaszolt: „menjen minden, ahogy a víz folyik”. Anna Margit Fekete Nagy Béla és Major Máté építészek segítségével bujkált, nem varrta fel a kötelező sárga csillagot. Ámos 1944 végén elpusztult, és alföldi paraszt zsidó családtagjai is Auschwitzban. A házaspár, a két fiatal festő sok képet festett, rajzolt egymásról, szerelmes levelezésük és kettős portréik egymás feltétel nélküli szeretetéről és a kölcsönös bizalomról árulkodnak, arról, ahogy elfogadták a másik kapcsolatát a zsidósághoz, a valláshoz, az istenhithez. Ámos hívő volt, biblikus sorsnak éli meg, festi meg a zsidóságát. 1944-ben készült Apokalipszis sorozatában az angyalok még szembeszállnak a gonosszal, utolsó rajzain azonban vesztésre állnak.
Anna Margit: Piros masnis lány, 1948 (Forrás: MNG)
Anna Margit későn kezdett foglalkozni műveiben a számára is sok tragikus veszteséget okozó Holokauszttal. A szakirodalom szerint az első ide köthető festménye az 1973-ban festett Scharf Móric-portré, amely a hírhedt tiszaeszlári vérvád tanúját ábrázolja, aki mellett egy vérrel teli edény és egy konyhakés. A legismertebb talán az 1985-ben festett Elkésett Messiás, amelyen a Dunaparton a nyilasok által vízbe lőtt zsidók cipői sorakoznak és egy magyar zászlós hajó úszik be a képbe a bal alsó sarokba, ami újabb cipőket szállít. Ha csak egy művet lehetne kiemelni a Holokauszt-élmények, -emlékek hatására festett munkáiból, az 1976-ban készült Céllövöldét (vászon, olaj, kollázs, Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre) emelném ki, mint a téma emblematikus művét, a nemzetközi képzőművészetből a témát megjelenítő művek egyik legkülönlegesebb, egyedi, szokatlan darabját. Az öt figura egyike maga a festő, ezt a fejéről készült fekete-fehér fotó is egyértelműsíti. Egyre tragikusabbak, kilátástalanabbak, fojtogatóbbak e sorozat darabjai.
Mégis: 1989-ben, betegen, két évvel a halála előtt elutazik a németországi Dachauba, ahol Hegyi Lóránt művészettörténész közvetítésével kiállítást rendeznek képeiből. A bajor városban (Münchentől 20 km-re) hozták létre az első koncentrációs tábort 1933-ban. Anna Margit kiállítását a Kunstbetrichtben rendezték meg, katalógus is készült angol és német nyelven. A kiállítási plakáton kettős portré, a festő néz szembe végtelen szomorúsággal a nézővel.
Anna Margit: Be van fejezve a nagy mű (Forrás: MNG)
Az 1968-ban az Ernst Múzeumban rendezett első és e mostaniig egyetlen életmű-kiállítás reveláció volt, akárcsak a most, 2024. szeptember 1-jéig látható a Nemzeti Galériában, ahol végignézve a 220 kiállított festményt és grafikát, ugyanaz volt az élményem, mint 56 évvel ezelőtt: Anna Margit különös világa különálló és rendkívül jelentős a magyar képzőművészetben. Par excellence festő, akinek a festés volt a természetes létállapot – ezt bizonyítja be az életút változásait és állandóságait megmutató kreatív kiállítás (nincs túlzsúfolva, túlterhelve, díszletezve, nem színházasodik, az, ami: Anna Margit), impulzív, sokféle érzelmi állapot mélységes mély átélésére lehetőséget kínáló művészetet tárva elénk egy impulzív, nem mindennapi, karakteres alkotótól.
A jelenleg látható életmű-kiállítás címe is figyelemfelkeltő, és Anna Margit művészetének központi figurájával – a bábu – a tartalmi jelentésrétegek gazdagságán és a formában rejlő sokféle lehetőségre utal. A bábu maga az ember. Az alkotóművész. Gyerekjáték, színpadi szereplő, a hatalom eszköze, kiszolgáltatott lény, tragikus és komikus eszköz, szokatlan, kedves, szerethető és elrettentő, visszataszító.
Kolozsváry Marianna és munkatársai kiemelkedő munkát végeztek a művek összegyűjtésével, rendezésével, a látványtervezéssel, installációkivitelezéssel, világítással, a kiállítótéri szövegek gondozásával. Sokak (művészettörténészek, restaurátorok, műtárgytechnikusok, szervezők) koordinált együttműködésének köszönhető ez a nagyvonalú, alaposan átgondolt, elemző bemutató. Itt lehetne megtanítani arra a művészettörténész egyetemi hallgatókat és a kezdő kurátorokat, hogyan kell látogatóbarát, műértelmező kiállítást rendezni. Kolozsváry Marianna mesterévé vált szakmájának az MNG-ben rendezett életmű-kiállításokkal.
Anna Margit: Ars poetica (Forrás: MMG)
A kiállítások látogathatósága időhöz kötött, akárcsak a színházi előadásoké. Ha készül katalógus vagy pláne könyv, megőrződik, felidézhető valami. Az MNG-beli Anna Margit-kiállításhoz nálunk szokatlan méretű könyv készült szokatlan szakmai igényességgel, Kolozsváry Marianna, a kiállítás kurátora szerkesztésében. Eddig mindössze három könyv jelent meg (S. Nagy Katalin, Képzőművészeti Alap Kiadó, 1971; Dávid Katalin, Corvina Kiadó, 1980; Turai Hedvig, Vaszary Képtár, 2009), és néhány igényes katalógus (Hegyi Lóránd, Dachau; Magyar Nemzeti Galéria, 1983, PMMI, Ámos –Anna Múzeum Szentendre, 2007 stb.). E mostani, a méretét tekintve is terjedelmes kiadvány reprodukciókban is igen gazdag, tartalmazza az életmű-katalógust, a teljes bibliográfiát, kiállításjegyzéket, minden adatot, amire a további kutatók, kiállításrendezők támaszkodhatnak. Nem túlzás azt mondani, hogy sziszifuszi munka eredménye (legalább egy tucat magyar képzőművész érdemelne hasonló nagymonográfiát).
A szerző írásai Anna Margitról
- Anna Margit, Képzőművészeti Kiadó, 1971.
- Ámos Imre és Anna Margit kiállítása, katalógus, Miskolci Galéria, 1973.
- Ámos Imre önarcképei a „sötét időkben”, Liget, 1987. 08.
- Anna Margit különös világa, Arnolfini Szalon Esszéportál, 2015.
- Nem szerepjáték. Anna Margit önarcképei, Liget, 2018. 12.
- Látogatóban – Házaspárok műtermeiben, Ámos Imre és Anna Margit, Kultúra és Közösség, megjelenés alatt
