Jelenleg grafikusként dolgozom, de animátorként is közreműködtem a Műanyag égbolt című animációs film készítésénél. Kaposváron, a Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskolában alkalmazott grafikusként végeztem, majd a Pécsi Tudományegyetem festő szakán folytattam, ahol Lengyel András festőművész volt a mesterem. Az egyetem után egy ösztöndíj jóvoltából Bécsben festhettem, majd Siófokra hazaköltözvén, a Kálmán Imre Emlékházban szerveztem és rendeztem képző- és iparművészeti, valamint helytörténeti kiállításokat, illetve muzeológusként tárlatot vezettem.
Részt vettem egyetemi szimpóziumon Csehországban, számos hazai és külföldi művésztelepen, fotó- és képzőművészeti kiállításokon, voltam Erasmus ösztöndíjjal Kassán, az Osztrák Kulturális Minisztérium ösztöndíjával Bécsben. Utazásaim, a környezetváltozások nagy hatást gyakoroltak rám. Fontosak számomra az apró részletek, az apró dolgokban megélt, felfedezett különbségek, furcsaságok, „nüanszok”, az utcán heverő témák, a rész-egész kérdése, a többértelműség, frissesség – munkáimban ezeket dolgozom fel, interpretálom. Mind díjazott OTDK-s dolgozatom, mind a diplomamunkám és a korábban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által támogatott munkáim – festmény, festményanimáció, performance, installáció, kísérleti fotó – is ezt a látásmódot tükrözik.
Grafika, rajz, fotó, festészet: már középiskolás korom óta folyamatosan foglalkoztatnak az e technikák által nyújtott lehetőségek. Munkáim nem egységes tendenciára, dominánsan meghatározható irányra épülnek, sokkal inkább önkifejezési módok keresésére és kipróbálására: dialógus a valósággal, a valóságként megélt környezettel. Emellett a műfajok közti átjárhatóság is erőteljesen foglalkoztat. Fontosnak, mintegy ars poeticámnak tartom, hogy alkotásaim gondolatébresztők legyenek.
Démuth Réka Lilla: Pára
Több munkám szerves elemét képezi a környezet, ami körülvesz. A körülöttem létező világra igyekszem érzékennyé tenni a befogadót. Egyik ilyen kezdeményezés egy 2018-as kiállításom volt, melynek célja, hogy a fiatalok eljöjjenek a helyi, siófoki kiállításokra, mivel a tapasztalatom szerint mindig ugyanazok az emberek járnak, s új arcokat nem lehet látni. Célom elsődlegesen nem az volt, hogy festészetileg tökéletes vagy tökéletesnek mondott alkotásokat hozzak létre, hanem hogy a fiatalok, akik a városban élnek, szeressék meg a tárlatokat, s ha lehet, a jövőben járjanak is az Emlékházba. Egy helyi kultkocsmában fotóztam munka mellett, s az ottani fiatalokat festettem meg úgy, hogy nem tudtak róla, majd meghívtam őket, s ugyan vonakodva, de eljöttek. Szinte performance jellegű lett a megnyitó azáltal, hogy a falon lévő nagy portrék mellett ott álltak maguk a „modellek” is.
Foglalkoztatnak az identitás, a tradíciók és a rítus kérdései, hogy miként kapcsolódom a közösként megélt társadalmi közeghez, és miben különbözöm tőle. Különösen a közvetlen környezetemben folytatom e vizsgálódást. Alapvetően kísérletező típus vagyok. Meghatározó számomra az a természeti közeg, ahol élek, és amelyet jól ismerek. A számomra mindig új témákat, lehetőségeket, inspirációkat nyújtó természeti képződmények napi szinten részei és motiválói alkotásaimnak.
Mostanában a felhő a témám. Gyermekkorom óta mindig csodáltam, hogy ezek a fény útját keresztező képződmények milyen amorf, illetve konkrét formákat képeznek.
Démuth Réka Lilla: Ég
Mindig van nálam egy kis notesz, mert szeretek rajzolni. Gyakran egy skiccre vagy vázlatra azt mondjuk, „ez csak egy vázlat”, pedig ellopott pillanatok, melyeket a lelkünkön keresztül vetünk papírra. Mennyi gesztust, érzelmi dinamikát rejtenek magukban! Mintha az univerzumot zárnánk egy időkapszulába, ami, ha kibontakozik, akkor válik egésszé. A skicceken át a környezeti hatások általi, pillanatnyi papírra vetülésekből kiindulva szeretem a festészet és a fotó (manuális és digitális) technikák adta lehetőségein keresztül elkészíteni munkáimat. A skicceket felhasználva szeretem síkfilmre transzponálni őket és közvetlen üvegre festeni negatívban, melyeket később más hordozófelületre (például vászon, fa, tárgyak, üveg stb.) exponálok. Szívesen festem vászonra a felhők által adott impulzusokat. „Lenyomatokat” készítek, melyeken át a szemlélő valamelyest átérezheti a környezet világának művészi transzformációját. A színek dinamikája, a mozgó, lüktető érzelmek és a monokróm nyugodt világ kettőssége, a festészet és a fotográfia kapcsolódása érdekel.
Szívesen festek a szabadban, mert az ottani miliő hatásai később átsegítenek a műtermi munka nehezebb pillanatain. Ez a kettősség munkásságomban mindig jelen van, ezért is szeretem a művésztelepeken az adott környezetem által gerjesztett impulzusokat megfogalmazni. A felhő mellett új témám a Balaton, amelyet sok-sok alkotó megfestett már, a legkülönbözőbb látásmódokból. Mindezeket az irányvonalakat ismerve és tanulmányozva, de 21. századi megközelítéssel és technikákkal ötvözve, azaz a tradíció és az újszerűség mentén szeretném megalkotni saját Balaton-sorozatomat, visszaadva azt is egyúttal, ahogy a tó és környezete pillanatonként változik. A pillanatnyi gesztusokon át kibontakoztatva szeretném megragadni mindezt a festészet, a fotó és a grafika eszközeivel.
