Gólya Elemér már gyerekkorában érzékeny volt a zajokra. Nem lehetett porszívózni a közelében, visítva rohant ki a szobából. Amikor úttörőként sípot adtak a kezébe, ő nem volt hajlandó használni, behívták az apját, hogy a gyerek szabotálja a hazafias nevelést. A zenedarabokkal is meggyűlt a baja, ha dobszó következett, befogta a fülét, azonban a romantikus dallamokat szívesen hallgatta. Az iskolában átlagos volt az eredménye, de felsőfokú tanulmányokra ez nem volt elég, gondot okozott a családban, milyen mesterséget tanulhatna a fiú. Sok foglalkozás kiesett a választékból, ahol fúrás, kalapácsolás, csiszolás a legkisebb mértékben is előfordul. Ismerős révén került egy céghez adatrögzítőnek, kollegái mondták, itt van előrelépési lehetőség. De Elemér nem akart előrelépni, lelkiismeretesen végezte a monoton munkát, és amikor volt kis szabadideje, olvasott. Főleg könnyű lektűrt, amit egyik kolleganője titokban, munkaidő alatt olvasgatott, és ezeket kölcsönadta Elemérnek, látta, diszkrét férfi, nem köpi be a főnöknek. Kis idő után Elemér már arról álmodozott, milyen jó mesterség az írás, az íróság, bárhol lehet csinálni, méghozzá csendben, otthon, senki nem szól bele, és még pénz és hírnév is bejöhet. Volt egy nagyobb álma is, legyen egy kis lakása, ne a szüleinél lakjon, ahol csak veszekedés és zaj várja, amikor hazaér a munkából. Az álom valóra vált, sok pénzt spórolt, míg a szüleinél lakott, így megvehetett egy kis panellakást a 8. emeleten. Örült, hogy ilyen magasan van, így nem hallatszik fel az utca zaja. Szerény berendezést vett, a legnagyobb beruházás egy nagy íróasztal volt, sok fiókkal. Itt írhat majd munka után.

Másik álma megvalósításához is nekikezdett. Ahogy hazaért, azonnal odaült az íróasztalához, amire napközben gondolt, abból próbált összehozni szöveget, az eddig olvasottak stílusában. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjön, ebben a lakásban képtelen írni. Minden zaj áthallatszott a szomszédból, a vécétartály zúgása, a zuhanyozás, a gyerekek trappolása és az egyéb, folyamatosan hallható zaj. Sok időbe telt, míg adódott lehetőség, hogy kis ráfizetéssel beköltözzön egy belvárosi bérházba, egy polgári lakásba, ahogy az ingatlanos mondta. Ez a polgári szó tetszett Elemérnek, szégyellte, hogy proli családból származik, ha szülei foglalkozását kérdezték, mindig füllentett valamit.

Az új lakás nem volt nagy, de ez nem zavarta, neki a legfontosabb a csend volt. Tetszett a belmagasság, a cikornyás stukkók, szerinte ez illik egy íróhoz. Az aggasztotta, hogy a lakás a második emeleten van, oda felhallatszik az utca zaja, az ingatlanos megnyugtatta, termo ablakot kell beszereltetni, kicsi a lakás, tehát nem kerül sokba, és a hideg és hőség ellen is jó. Ezt a költséget is vállalta, pár hét múlva beköltözött és munka után mindennap írt. Kinyomtatta, dossziéba fűzte az írásokat, dátummal ellátva. A fiókok kezdtek megtelni. Mintha ismerte volna azt a kifejezést, hogy asztalfiókíró, elérkezettnek látta az időt, hogy ekkora életmű birtokában küldözgetni kezdje írásait az irodalmi lapoknak. Sok helyről választ se kapott, gyakran jött sértő kritika is. Ez se tudta elrettenteni attól, hogy folytassa.

Egyik este óriási zaj és üvöltés hallatszott be a szobába. Az ablak csukva van, hol buliznak? Biztos fiatalok, szórakoznak. Lefeküdt, fejére húzta a takarót, így sikerült elaludnia. Másnap este is ugyanez volt, és miközben a konyhában megkente májkrémmel a kenyeret, jött rá, a hangzavar a konyha lichthófra nyíló ablakán keresztül jön be. Az ablak nála jól zár, ellenőrizte. Akkor az alatta vagy a fölötte lakók, tartják nyitva az ablakot, vagy az nem jól zár. Korán lefeküdt és egy sort se írt.

Reggel a kapuban érdeklődött a földszinti lakótól, aki sokáig házmester volt, és most is gyakran nyitva tartotta az ajtaját, hogy költöztek-e mostanában új lakók a házba. Igen, valami írófélék, szólt az idős asszony, és legyintett. Fiatalok nem költöztek ide? kérdezte Elemér, mert el se tudta képzelni, hogy író ilyen őrült zenét és ilyen hangosan hallgasson. Nem fiatalok, hallotta az asszonyt, olyan középkorú formák, nehéz megállapítani, furán néznek ki.

Este, amikor Elemér odaült az íróasztalhoz, ismét felüvöltött a zene. A kis konyhafülke és a szoba között nem volt ajtó, az ingatlanos mondta, most az amerikai konyha a divat, az előző lakók alakították így a lakást, lebontották a falat. Elemért ez nem zavarta, nem sokat sürgölődött a konyhában. Egy erős férfihangot hallott, picim, a písz of máj háát-ot tedd fel. Elemér megkövülten hallgatta az üvöltésnek tűnő dalt, hogy mi lehet az a májhát, nem értette. A következő szám még üvöltősebb volt, egy szót, illetve kettőt azért értett, mercédesz benz, de azt is milyen kiejtéssel. Most a nő hangját hallotta, bogár, most már jöjjön a bítlsz. Ezt Elemér is értette, a jesztödéjt szerette, de nem sokáig volt ez műsoron, a pasi megint beszólt, akkor inkább rolingsztónsz, és megint az ordítós zene. Fel akart kopogtatni, vagy fölmenni a fölső lakásba, amikor a zenét lehalkították, talán a nő lehetett, a bítliszes, ennek több esze van.

Elemér az asztalhoz ült, de ekkor már párbeszéd hallatszott, tisztán kivehetően, mintha a konyhájában beszélgettek volna. Mit csinálnak ezek a fürdőszobában, mert most már biztos volt benne, hogy annak az ablaka nyílik a lichthofra, hallotta a víz csobogását. Hozd a poharakat, én hozom a jegyzetfüzetet. Pár pillanat múlva nagy pukkanás, Elemér összerezzent, amikor a durranást hallotta, a pezsgősüveg volt. A nő megszólalt, engedj még egy kis meleg vizet. Ezek a fürdőkádban isznak? Mekkora lehet a fürdőszobájuk, még zenegép is van ott, míg nála egy tuskabin alig fért be a sarokba. Koccantak a poharak, nevetés, aztán a mély férfihang, hol hagytuk abba? Na, itt van, a 65. jelenet, vojszover, blablabla, szöveg, Alojzia fölébred, és nem tudja, hol van, hogy került ebbe a szobába. A nő közbeszólt, én ezen már gondolkoztam, föltétlenül hozzuk be a kamasz fiút is, aki a 41. jelenetben azt a cirkuszt csinálta, az a te ötleted volt. Most én folytatnám, nagy balhé lesz. Elemérnek zúgott a feje. Ezek ülnek a fürdőkádban és színdarabot írnak? Ketten egyet? Nem bírta abbahagyni a hallgatózást. Már éjfél is elmúlt, többször kellett újabb meleg vizet engedni. A férfi zárta le a napot, holnap folytatjuk, gondolkozz te is a zárójeleneten, de ne legyen nyálas. Arról szó se lehet, szólt a nő, pedig az egyszerűbb lenne, de nem vagyunk hálivúúdban, sajnos. Vagy szerencsére. Elemér már csak a lefolyó víz bugyborékolását hallotta. Most jött rá, forgatókönyvet ír a szerzőpáros.

A következő esték is így teltek. Zenével indult a program, kétféle zenestílus váltogatta egymást, nem hallott pezsgősüveg-pukkanást, de valamit mindig ittak. Szakszavak hangzottak el, amiket Elemér nem értett, fösztdraft, inzert, ezért kezdte unni a szövegüket, de csodálta, hogyan tudják egymás ötleteit felhasználva előbbre lódítani a történetet, a vitás kérdéseket gyorsan lerendezik, nincs veszekedés, ki mit tud jobban. Elhatározta, fölkeresi a párost, és szól, hogy csukják be az ablakot, vagy dolgozzanak a szobában, amikor meghallotta, az ismerős mély hangot: akkor most ezt hagyjuk pihenni, írd be a vége szót. Holnap kezdjük újból a novellák ötletelését. Jaj, de jó, szólt a nő, már rég nem közöltél te se, és én se, a szerkesztők azt hihetik, feladtuk a szépírást. A férfi csak annyit szólt, túlzottan lekötött ez a munka, és lehet, hogy a filmből végül semmi se lesz. A nő hangosan kiáltott fel, cakk, vágás! Elemér úgy összerezzent, mintha mellette kiáltottak volna.

Hiába lett csend, nehezen tudott elaludni. Nem fért a fejébe, hogyan tud ez a két ember, akinek még a zenei ízlése is ilyen különböző, ennyire összhangban alkotni. Alig várta, hogy este legyen, és hallja, hogyan dolgoznak együtt novellán, hiszen mindenkitől azt hallotta, az irodalom, az magányos foglalkozás. Ezért is akart író lenni. A várva várt esti szeansz rövidre sikerült, a pár későn érkezett haza, azt hitte, lefekszenek, de máris csobogott a víz, csak a zene maradt el. Mindketten címeket olvastak fel, aztán, mint a vásárban, a témákat adták-vették, meg az ötleteket, ezt te jobban meg tudnád írni, ez csak groteszkként hat, ez meg legyen a tied. Megállapodtak, mit beszélnek meg másnap, mindketten gondolkoznak rajta, mert egy író mindig dolgozik. Ez tetszett Elemérnek, ő is sokat gondol az írásaira, még a munkahelyén is, múltkor hibázott e miatt az adatrögzítésnél, szerencsére a főnök nem vette észre. Közben kapta a visszautasító leveleket az elküldött írásokra, néhány jó tanács is érkezett, de nem tudta, mit kezdjen velük, hiszen ő olyan szépen megfogalmazta, amit gondolt.

A konyharészben kuporgott, és hallgatta a szerzőpárost. Most sem volt vérre menő vita, felolvastak mindketten részeket az írásukból, azt a másik javította, néha adott ötletet, majd fordítva, megbeszélték, ki, melyik laphoz küldi a szövegét. Elemér a felolvasott, javított szövegeket jegyzetelte, és utána ezeket olvasgatta az ágyban. Semmi különöset nem vett észre ezekben, csak azt, hogy kevés a jelző. A páros legtöbbször azon vitázott, mit kell még kihúzni, és azt hajtogatták, hogy tömöríteni, tömöríteni. Gyakran a befejező mondatokat irtották ki. Ezt Elemér nem értette, neki az előbbi tetszett. Érthetetlen, hogy ezeket a novellákat még így kivégezve is leközlik. Az egyik lerövidített írás teljes szövegét sikerült lejegyzetelnie, a mély hangú férfi javasolta, most elég jó, de hagyják kis ideig pihenni a végső korrektúráig, akkor eldöntik, melyikük nevén jelenjen meg, mert ezen kivételesen mindketten egyformán sokat dolgoztak, de most ideje visszatérni a forgatókönyv véglegesítéséhez, itt a határidő. Valami utazás is szóba jött, majd az úton is agyalnak. Elemért a forgatókönyv nem érdekelte. Másnap este se zene, se pezsgő, se vízcsobogás, se irodalmi vita. Elutaztak.

Elemér ült az íróasztalánál, és hiába a csend, semmi se jutott eszébe. A korábbi szép mondatok, amilyeneket a kolleganője kölcsönkönyveiben olvasott, elhallgattak. Nézegette a konyhai jegyzeteit, és amit eddig soha nem tett, kinyitott egy üveg vörösbort és azt iszogatva nézte az utolsó este felírt novella majdnem végleges szövegét. Többször elolvasta, és bepötyögtette a számítógépbe. Újraolvasta. Neki hiányzott valami a végéről, talán ezt akarták megbeszélni az írók is. Ide kellene még két szép mondat, gondolta. Közben kiürült a borosüveg. Nézte még egy darabig a szöveget, majd nem a fejében kavargó mondatokat írta oda, hanem a szöveg fölé a saját nevét, Gólya Elemér, és megnyomta a küldés gombot.

Másnap fejfájással ébredt, nem emlékezett, mi történt este, kótyagos fejjel ment a munkahelyére. Minden este várta az ismerős hangokat, már a zene is hiányzott. Írni még mindig nem tudott, hiába próbált összehozni valamit, így telt el néhány hét. Talán műfajt kellene váltania, próbálkozzon versírással, ez a költők országa, hallotta gyakran, de ő még kamaszkorában sem írt verseket. Ekkor hallotta meg a mercédeszes dalt, a szokásos hangerővel. Rohant a jegyzetfüzetéért és leült. Már csobogott a víz. Picim, hozd az újságot, tankoláskor megvettem, aztán kezdjük a munkát, van újabb ötletem az utolsó jelenethez. Hát még nekem!, szólt a nő. Kis szünet, majd koccintás. Aztán nagy ordítás. Hát ezt nem hiszem el! Mit, bogaram. Ekkora kurvaságot, megállapodtunk, hogy ezt félretesszük és megbeszéljük a forgatókönyv után. Mi van, ordított a nő, miféle kurvaság. Itt van, ne tedd a hülyét, és egy ilyen béna írói névvel, Gólya, ráadásul férfinevet választottál! Ééén, mutasd, ezt most látom először! Te se hitted, hogy leközlik, ezért küldted titokban álnéven, és még te cirkuszolsz. Méghogy én, hát minek titkolnám, az alapötlet megvolt az utóbbi kötetemkor, csak már nem fért be. Alapötlet volt, de ki fejlesztette tovább, csak ámultál, hogy milyen irányba indítottam a cselekményt. Na és a csavar a végén? Te jössz ezzel, te gólya, inkább kakukkmarci, imádsz hazudozni, ez biztos. Te mondod ezt, egész életed egy nagy hazugság, a férjed is azért hagyott el. És a te édes kis Lujzikád vajon miért szelelt el az operatőrrel? Engem hagyott el? Zakkant picsa, én dobtam ki! Ahogy most téged. Te beszélsz így velem, te faszkalap… pohárcsörgés, ordítás, a hang távolodott, a szöveg már nem volt érthető.

Két napig hiába hallgatózott Elemér. Harmadik nap a földszinti ajtón beszólt, tud-e valamit az írókról, van egy kis tartozásom, amit rendezni szeretnék, de senki sincs otthon. Az asszony csak kiszólt, két napja elköltöztek, de ketten kétfelé, jó firmák ezek az írók. Még szerencse, hogy maga nem az.


Abafáy-Deák Csillag: Valaki hozzon egy kávét
Tipp-Cult Kft., 2024
264 oldal, 3570 forint