A szája mindnek méla, bágyadt,
a lelkük fényes, végtelen.
S valami vágy (tán bűnre vágynak)
álmukban néha megjelen.

Egymáshoz mind hasonlít egyként.
Az Úr kertjének hajlatán
hallgatnak, néma hangközökként
az Ő hatalmas dallamán.

De egy-egy szárnymozdulatukra
a lég örvénnyel megtelik,
mintha szobrászkezébe fogva
az Úr lapozná sustorogva
a Kezdet súlyos könyveit.

(Rainer Maria Rilke: Az angyalok,
fordította Nemes Nagy Ágnes)

P. Boros Ilona kiállításának fő motívuma egy tűzből kimentett barokk angyalka figurája. Az elszenesedett szobor a maga megrepedezett, fekete színre váltott formájában is hirdeti azt a szellemiséget, mely a vallás egyik alaptétele: a hitet. Hitet a halál utáni életben, a feltámadásban, az örökkévalóság bizonyosságában.

Égett angyalszobor, illetve az Angyalárnyék című munka P. Boros Ilona kiállításán

P. Boros, bár sosem tagadja műveiben sem, hogy elkötelezetten hívő ember, e kiállításon mégis inkább a teljesség felé törekvés, az emberi és angyali egységének ábrázolását tűzi ki céljául. Műveiben a megégett figura komoly analizáláson megy keresztül. Láthatjuk magát a fejet különböző oldalakról, vagy épp a test töredékét mint egy torzót (mely figura valójában torzóként is maradt fenn). Klasszikus görög szobrokat elemeznek így, ilyen gondossággal, mint P. Boros Ilona teszi választott figurájával. Mintha vágyna arra, hogy eredetiben láthassa és láttathassa a kis angyalfigurát. Benne érzékeli mindazt, amit a hiten túl a művészetről is megvallhat; a szépség különböző megnyilvánulási formákban is jelen lehet. Széppé válhat a romlott, a csúf, a torz (ismerhetjük ezt a művészettörténetből számtalan példán keresztül), s üzenhet a nézőnek olyan alakban is, mely a hétköznapokban talán elfogadhatatlan. Igen, épp az elfogadás képessége az, amit P. Boros e képsorozatán keresztül üzen számunkra.

A kiállítás részlete

Angyal a tűzben a kiállítás címe, amely a Vízivárosi Galériában látható, de ezen a tárlaton a tűzben „edzett” angyal motívumán kívül az angyali attribútumok egy másik eleme, a szárny is fontos, kitüntetett helyet kapott. A szárnyak a liturgikus és a hétköznapi világban a lebegéshez, a szárnyaláshoz kötöttek. Ugyanakkor az emelkedés mellett a leszállás, a tollak elvesztése, a zuhanás jelképeit is magában foglalja P. Boros Ilona másik sorozata. Mintha éreznénk egyrészt a magasba emelkedő madár szárnyverdesését, majd az égbolton való biztonságos repülést – madárét, angyalét egyaránt –, s vannak művek, melyek mintha Ikarosz bukását idéznék, a kihullott (elolvadó félben lévő) szárnyak mélybe zuhanását. Vagy épp a bukott angyalokét.

P. Boros Ilona: Ne féljetek! I-II.

P. Boros e sorozata virtuóz papírmetsző technikájának – melyet a fekete angyal megjelenítésekor is alkalmazott –új fokozatot adott azzal, hogy fehér papíron fehér metszeteket mutat. Gipsz- vagy márványreliefek, domborművek hatását keltik e munkák. Olyan éterivé teszik a szárnymotívum alkalmazását, ami jelentős előrelépés a P. Boros képi világát illetően.

P. Boros Ilona Vereség és Üszök című munkái

Már a Tájképek Hirosigének című idei kiállításán (Széphárom Galéria) is érzékelhető volt, hogy mennyire filozófiai, a gondolatok sokféleségének szintezésére való törekvést tűz ki céljául, s ehhez keresi a megfelelő, hol minimalista, hol drámaian expresszív formát. Az Angyal a tűzben kiállításon a toll-szárny-képek még egy további töltést adnak a műveknek, a Főnix újjászületését. Ehhez a tűz és a tollak egyaránt fontos motívumok. P. Boros Ilona tehát kiállításával olyan szellemi muníciót, irodalmi, esztétikai és  általános kulturális többletet ad nézőinek, mely ritka a kortárs kiállítási szcénában.


P. Boros Ilona Angyal a tűzben
Vízivárosi Galéria, Budapest
2024. szeptember 5–27.