Lawrence Lessig Remix(1) című könyvében rámutat arra, hogy a képek, a videók és a zene az Internet és a közösségi média elterjedésének következtében ugyanolyan szerepet töltenek be ma, mint korábban az írás. A felhasználók más és más kontextusban(2) adják közre, és tetszőlegesen módosítják, utalnak rá, mintegy „idézetként” használják, úgy remixelik a különböző médiákon terjesztett kultúra darabjait, mint a szakács a fűszereket annak érdekében, hogy valami újat hozzon létre.(3) Ezek a kevert intermediális tartalmak olyan mértékben váltják fel az írást, hogy Lessig szerint ez utóbbi hasonló pozícióba került, mint a középkorban a latin, és szinte már csak az elit használja kommunikációra.(4) A digitális forradalom és a Photoshop elterjedése óta az ifjúsági és gyermekirodalomban is találkozhatunk ezzel a jelenséggel, beszkennelt vagy lefotózott tárgyak, textúrás papírok, szövetek képét kombinálják rétegként a digitális vagy bedigitalizált kézi rajzzal. A jelen cikkben a rajzok és fényképek kombinációjával elkészített illusztrációk kapcsán igyekszünk rámutatni a fotográfiák megváltozott státuszára az ifjúsági és gyermekirodalomban, amihez Pap Kata 0–2 éveseknek készült képeskönyveit tekintjük át.
Pap Kata művei
Pap Kata több könyvében találunk rajzot és fotót kombináló illusztrációkat. A három kismalac(5) című képeskönyvének sikerét követően a Csimota kiadó felkérte Pap Katát, hogy készítsen más képeskönyveket is ezzel a technikával, de ezúttal a 0–2 éves korosztály számára.
Az illusztrátor négy könyvet jelentetett meg: 1, 2, 3. Számolós – könyv kicsiknek(6), Piros, sárga, kék. Színek – könyv kicsiknek(7), Nevetős, sírós, ámulós, morgós. Érzelmek – könyv kicsiknek(8) és Reggel, délben, este. Napszakok – könyv kicsiknek(9).
Ezek a képeskönyvek a Bettina Kümmerling-Meibauer és Jörg Meibauer által fogalom könyveknek(10) nevezett speciális kategóriába sorolhatók. A fogalom könyvek a konceptuális sémák tanulását segítik, egyszerű tárgyak képét tartalmazzák, és a jelölők és a jelöltek közötti kapcsolat egyszerűségére törekednek. Ahogyan Szilvássy Orsolya is írja, ezekben a képeskönyvekben többnyire „a frontális vagy oldalnézet dominál, a gyermekbefogadó szemmagasságban találkozik az élénk színvilágú és főként alapszínekben pompázó tárgyakkal. Leggyakrabban egyszínű hátteret alkalmaznak, a markáns kontúrokkal hangsúlyozzák a tárgyat, hogy jól megkülönböztethető legyen a háttértől”.(11) Pap Kata kicsiknek szánt könyveire is jellemző a vizuális leegyszerűsítés, ugyanakkor a rajzokat kiegészítő fotók részben ellene mennek a fogalmi egyezésnek.
Pap négy képeskönyvében a fényképek általában élettelen tárgyakat ábrázolnak és a gyermek megszokott világából származnak: színes gombok, ceruzák, fa építőkockák, üveggolyók, csigaházak. Az egyszerű, fekete vonalas rajzok úgy egészítik ki a fotókat, hogy közben átírják a fényképeken látható tárgyak jelentését. Például egy színes nyalóka fotója a szirmok, a szár és a levél rajzával kiegészülve egy virágot ábrázol a Színek című könyv borítóján.
Pap Kata: Piros, sárga, kék
A rajzok többnyire élő entitásokat: állatokat, növényeket, gyerekeket varázsolnak az élettelen tárgyak fotóiból. A rajzok monokróm világa is szöges ellentétben áll a színes fényképekkel. A tárgyak úgy vannak lefotózva, hogy nagyon élesek legyenek, és a világítás kiemeli, sőt eltúlozza a tárgyak anyagszerűségét és textúráját, miközben a lapra csak egy enyhe árnyékot vetnek.
A könyvek az egyszerű képek megnevezésének játékán túl egyéb kognitív játékokat is lehetővé tesznek. A számolókönyvben például van egy Tana Hoban(12) lyukas könyveihez hasonló „rész és egész” játék: az olvasónak a jobb oldalon lefényképezett alakzatot (a csigaházakat) kell felismernie a bal oldalon a szám alakjában, még akkor is, ha a csigák az ábrát alkotó réteg által csonkoltnak tűnnek. A lefényképezett tárgy a formai hasonlóságra épül (a kagyló spirális vonala utal arra, ahogyan a rajz a birka szőrzetét ábrázolja), anyagában azonban éles kontrasztban van a lágy tapintású gyapjú a csigaház kemény kagylóhéjával.
Pap Kata: 1, 2, 3
Az érzelmekről szóló képesalbumban a tapintáshoz kapcsolódó dimenzió az érzelem minőségét erősíti. Például a fusilli csavarttészta rücskös tapintása jól illik a félelem kellemetlen érzéséhez. Ebben az albumban szintén van kapcsolat az egyes ábrázolt tárgyak között: minden egyes dupla oldalon egy gyermek és egy tárgy látható, és a gyermek haját formázó anyag közvetlenül kapcsolódik az érzelem tárgyához. Például a fusilli hajú kislány megriad egy póktól, amelynek teste egy zöldborsó, amelyet színezékként használnak a fusilli tésztához, vagy annak a gyermeknek, aki megörül a ceruza alakú gyertyákkal díszített születésnapi tortának, a haja ceruzaforgácsból készült.
Pap Kata: Nevetős, sírós, ámulós, morgós
Pap Kata: Nevetős, sírós, ámulós, morgós
Ezek a könyvek – a kiadó 0–2 éves kor közötti besorolása ellenére – nemcsak (korai) fogalmi könyvek, hanem óvodásoknak is szólnak, és játékos egyezések felismerését is lehetővé teszik. Ez bizonyos fokú vizuális ügyességet igényel a könyveket olvasó szülőktől is, hogy rámutassanak az egyezésekre.
Perceptuális metaforák
Michael és Sheila Cole(13) amerikai gyermekfejlődés-pszichológus szerzőpáros szerint a gyermekek csak körülbelül hatéves korukban kezdik el megérteni a figuratív beszédet és a felnőttek utalásos, ironikus nyelvezetét. Ami azonban a perceptuális metaforákat illeti, azokat a gyermekek már elég korán megértik, és használják is, amint beszélni kezdenek. A nyelvtanulás természetéből fakad, hogy az első szótagok vagy kimondott szavak nem csupán a tárgyakat jelölnek, hanem tágabb jelentéssel bírnak, és a tárggyal kapcsolatos tevékenységre is utalnak. Tehát még ha a beszélni kezdő gyermek szókincse lényegében csak tárgyakat jelölő szavakat tartalmaz is, ez nem jelenti azt, hogy ezek a szavak csak magukra a tárgyakra vonatkoznak. A szavak referencialitásának a kérdése ráadásul abban az életszakaszban is megkérdőjeleződik, amikor a gyermekek szimbolikus játékokat kezdenek játszani. Egy gyermek számára egy bot ugyanúgy jelenthet repülőgépet, lézerkardot vagy horgászbotot.
A perceptuális metaforák és a tárgyak referencialitásának a kérdése azért is lényeges, mert a fotográfiáknál éppen ennek okán került előtérbe a médium a (korai) fogalmi könyvek kapcsán. 1930-ban Edward Steichen és a lánya, Mary Steichen Calderone, a Bureau of Educational Experiments intézetével közösen kiadtak egy csupán fotográfiákból álló korai fogalmi könyvet, The First Picture book(14) címmel. Karim Priem(15), Elina Druker(16) és Olivier Lugon(17) a cikkeikben rámutattak arra az előfeltevésre, hogy 20. század elején a fotográfiát az objektivitása és a pontos ábrázolás lehetősége miatt különösen alkalmasnak találták arra a pedagógiai célra, hogy a 0–2 éves gyermekek mintegy maguktól, önállóan is képesek legyenek a vizuális közvetítő eszközön keresztül közvetlen tudásra szert tenni a tárgyakkal kapcsolatban. Mary Steichen Calderone az album előszavában támadja a korabeli klasszikus gyermekkönyvek rendkívül színes és vonzó látványvilágát: „A fantáziadús mesék vagy képek, amelyeknek semmi olyan alapja nincsen, amit a csecsemő ismerne, ahhoz vezethetnek, hogy később képtelen lesz megkülönböztetni a tényeket a fantáziavilágtól”.(18) A fotográfia objektivitása, az, hogy az íráshoz és a festészethez képest – a mechanikai tulajdonságából adódóan – képtelen a képzelet birodalmát ábrázolni, aktualizálta a médiumról folytatott diskurzus fő érveit, amit Baudelaire-től Barthes-ig hol negatívan róttak fel a médiumnak (mint Baudelaire), hol pozitívan, mint Mary Steichen Calderone esetében. Ez az előítélet részben még ma is fennáll a fiataloknak szóló, fotóval illusztrált ifjúsági mesekönyveknél.(19) Pedig a Mitchell és Fontcuberta által bevezetett poszt-fotográfia(20) elmélete és a mixed-média elterjedésének korában a fotó objektivitásának a kérdése szinte feleslegessé vált. David Campany ugyanígy megkérdőjelezi a referencialitást a lánya korai fogalmi könyveivel kapcsolatban, amelyek hol rajzok, hol plüssök, hol tényleges fotók alapján igyekeznek olyan fogalmakat megtanítani, amelyet a másfél éves még igaziból nem is láthatott (például oroszlánokat).(21)
A másik érv, amelyet gyakran felhoznak a festészet és a fotográfia összehasonlításakor, a fotográfiai referens sajátosságára vonatkozik. Míg a nyelv vagy a rajz képes általános vagy fogalmi kategóriát jelölni, addig a fotográfia csak egyedi és konkrét tárgyakat képes rögzíteni. A kamera mindent leképez, ami előtte látható, hierarchia vagy megkülönböztetés nélkül, és ez Campany szerint annak ellenére fennmarad, hogy a fotóval illusztrált korai fogalmi könyvek átvették Steichennek a reklám- és stúdiófotózásból kölcsönzött módszerét, ahol a tárgyakat a legjellemzőbb szögből és háttér nélkül fotózzák, mintha egy üres lapon jelennének meg. De a referencialitás kérdése talán nem is olyan fontos, hiszen mind a szavak, mind a tárgyak képei (bárhogyan is ábrázolják őket) túlmutatnak az egyszerű jelölő-jelölt viszonyon, és a megjelenési kontextustól függően összetett jelentéshálózatba épülnek bele. Ráadásul, mint már említettük, a legkisebbeknél a tárgyak megjelölésére használt szavak sem kizárólag referenciálisak. Ugyanígy, a fotók esetében a kontextustól függően válik fontossá, hogy éppen a kép ikon, index vagy szimbolikus jellege a mérvadó(22), vagy hogy a referens egyedi és konkrét jellemzői fontosak-e az adott szituációban.
Ráadásul ma már nem olyan könnyű különbséget tenni a fotográfiai médium és más médiumok között. A Photoshop széles körű elterjedése és a reklámokban való széles körű használata óta a fényképeket manipuláló mixed-média mindennapossá vált. A fotorealisztikus képek létrehozásához használt 3D technikák még bonyolultabbá teszik a megkülönböztetést, amit a mesterséges intelligencia szoftverek csak fokozni fognak a közeljövőben. A Remix kultúra egyébként sem törődik már a referenssel, mert minden ábrázolás, minden kép az újrafelhasználásban találja meg a lényegét. Ráadásul ez az újrafelhasználás gyakran játékos, ahogy André Gunthert(23) rámutat a szelfik és a lol kultúra kapcsán, amelynek egyetlen célja a figyelemfelkeltés.
Ha az 1930-as években Steichen (korai) fogalmi képeskönyvének megjelenésekor a fényképes illusztrációt a modernitás garanciájának és a modern oktatás felé vezető fejlődés részének tekintették az által, hogy közvetlen hozzáférést biztosított az információhoz a szöveg vagy a rajz közvetítése nélkül, akkor a kortárs képeskönyvekben a fotográfiát ma már elsősorban a szórakozás garanciájának tekinthetjük.(24) Mivel a perceptuális metaforákat a gyerekek már korán megértik és használják, ezekre a képzeletet megmozgató rajzos fotókra szintén ráillenek, hogy a gyermek tiszta „romlatlan” tekintetének mítoszát elevenítik fel, csak ezúttal nem azért, mert érintetlen ez a tekintet, hanem az asszociatív vizuális képzelet képessége miatt. Eszünkbe juthat ezzel kapcsolatban A kis herceg(25) kalapjának a rajza, amely egy elefántot elnyelt boát ábrázol, és amely Antoine de Saint-Exupéry könyvének központi motívumát illusztrálja. Nevezetesen azt, hogy mindenekelőtt a felnőtteknek kell a látáson keresztül újra elsajátítaniuk, hogyan ruházzák fel a képzeletükkel a mindennapi élet szürke valóságát. Mert: „Előbb minden fölnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá).”
Jelen írás a szerző egy azonos címmel megjelenés alatt álló francia cikkének átdolgozott, „remixelt” változata.
Hivatkozások
1 Lawrence Lessig: Remix. London, Bloomsbury, 2008.
2 André Gunther hasonló módon a fényképek kontextusvesztésére és hyperkontextualizálására hívja fel a figyelmet. (André Gunthert : La consécration du selfie. Études photographiques [online], 2015. tavasz, 32. sz.
3 Lessig, 71.
4 Lessig, 68.
5 Pap Kata: A három kismalac. Budapest, Csimota, 2007.
6 Pap Kata: 1, 2, 3. Budapest, Csimota, 2016.
7 Pap Kata: Piros, sárga, kék. Budapest, Csimota, 2016.
8 Pap Kata: Nevetős, sírós, ámulós, morgós. Budapest, Csimota, 2017.
9 Kata Pap: Reggel, délben, este. Budapest, Csimota, 2018. https://csimota.hu/termek/reggel-delben-este-napszakok
10 Bettina Kümmerling-Meibauer et Jörg Meibauer: First Pictures, Early Concepts: Early-Concept Books. The Lion and the Unicorn, vol. 29, no 3, 2005. szept., 324. o.
11 Szilvássy Orsolya: A sokoldalú képeskönyv. Korai képességfejlesztés képeskönyvekkel. Deliberaciones, 2020/2, 110–116. o.
12 Lásd: Tana Hoban: Look again. Simon & Schuster Children’s Publishing, 1971. és Tana Hoban: Look Book. Greenwillow Books, 1997. A könyvek videóbemutatója azért is érdekes, mert próbálja imitálni azt, ahogyan a szülők a könyvet a gyerekekkel párbeszédes formában közösen fedezik fel.
13 Michael Cole és Sheila R. Cole: Fejlődéslélektan. Budapest, Osiris, 2006.
14 Mary Steichen Calderone és Edward Steichen: The First Picture Book: Everyday Things for Babies. Postface de John Updike, New York, Library Fellows of the Whitney Museum of American Art, 1991 [1930].
15 Karim Priem: Facts for Babies. Visual Experiments at the Intersection of Art, Science and Consumerism. Sisyphus – Journal of Education, 3/1, 2015, 18–37. o.
16 Elina Druker: To Mirror the Real: Ideology and Aesthetics in Photographic Picturebooks. In Astrid Surmatz és Bettine Kümmerling-Meibauer (szerk.): Beyond Pippi Longstocking: Beyond Intermedial and International Aspects of Astrid Lindgren’s work. London, Routledge, 2011, 173–183. o.
17 Olivier Lugon: Nouvelle Objectivité, nouvelle pédagogie. Études photographiques, 2006. dec., 19. sz.
18 Mary Steichen Calderone, előszó.
19 Számukat tekintve is kevés példát találunk a könyvpiacon, lásd a MAFIA adatbázisban egy tematikus gyűjtést.
20 William J. Mitchell: The Reconfigured Eye: Visual Truth in the Post-Photographic Era. Cambridge (Mass.) et Londres, MIT Press, 1994. Joan Fontcuberta: Por un manifiesto posfotográfico. La Vanguardia, 11 mai 2011.
21 David Campany: Strangely Simple or Simply Strange: Photobooks for Children. Source Magazine, 2008 tavasz, 54. sz. Közreadva a szerző saját honlapján.
22 Ezzel kapcsolatban lásd: Pál Gyöngyi: Ikon és index vagy szimbólum? Hová tűnt a fénykép jelentése? Apertúra, 2010, 5:3.
23 André Gunthert, Op. cit.
24 További nemzetközi példákat lásd a Fotóirodalom blogban.
25 Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg. Ford. Rónay György, Budapest, Móra, 1970.
