A tudás, az ismeretek úgy rétegződnek egymásra, mint a videók egyes layerei a timeline-on. Olykor lazább átfedéssel (transzparencia), máskor elválaszthatatlanul egybeolvadva (blend) jelennek meg. A műalkotások, mint a tudás összetett produktumai, lenyomatai hasonlóan kerülnek egymással átfedésbe. Teszik ezt időben (linearitás) és térben is (vertikális–horizontális). Az új információ a meglévőknek újabb konglomerátuma, egy új perspektíva, ahol a korábbi közlés-tégla az újnak építőkövévé válik. Az épület új formát nyer. Gondolkodásunk montázsszerű, mely folyamatosan újrakeveri a meglévő elemeket.
A következőkben egy olyan audiovizuális művet ismertetek, melyben a montázsszerű gondolkodás és a remix tudatosan hangsúlyos szerepet kap.
Yu Miyashita Berlinben élő japán származású zeneszerző 2020-ban kért meg, hogy egyik zeneművére (hangkollázsára) készítsek videót. Miyashita a zajzene felől jön és építi fel sajátos hangzásvilágát. Elektronikus zenéjét leginkább kontrasztok, bravúros ritmusváltások jellemzik. A populáris hangzás keveredik a zajjal, a kortárs elektronikus zenével.
A számomra küldött Miyashita opusz kevésbé „hallgatóbarát”, viszont nagyon izgalmas, jó példája annak, ami a japán zeneszerző sajátja. Befogadása tehát nem egyszerű, főleg a kísérleti elektronikus hangzást kevésbé ismerők, szeretők számára. A három perc alatt rengeteg minden történik; meglepetésszerű váltások és diszharmonikus egységek sorakoznak, bukkannak fel. A véletlen is szerepet kap. Yu a darabot kollázsnak nevezte el. Tudjuk, hogy a kollázs és a montázs nem ugyanazt jelenti. Míg az előző egy technika (ragasztással), addig az utóbbi a már említett gondolkodást megalapozó szerkesztésmód. A kollázs kapcsán is a montázs mit gondolkodás a lényegi mozgatórugó. A montázs tehát jóval szélesebb fogalomkör, mint a kollázs.
A zenéhez olyan videóképeket képzeltem el, melyek egyrészről követik a zene hangsúlyait, de el is térnek, el is kalandoznak attól. A szinkrónia és az aszinkrónia váltakozásai (szinkrézis, Chion) talán természetesebb viszonyt hordoznak a kép és hang között, mintha bármelyik a kettő közül meghatározná a menetet.
Első lépésben megkíséreltem vizualizálni a zenét. Ez leginkább analóg elektronikus eszközökkel történt. Nevezhetjük ezt a szinkronizációs szakasznak. Majd következett a különféle rétegek felépítése, illetve az azok közötti átjárások, transzparenciák, keverések megvalósítása. Alapvetően színes, gazdag, a szemnek inkább kellemes hatású vizuális világot igyekeztem felépíteni. Ezt a zene „nyers” karaktere ellenpontozásának szántam.
A mellékelt partitúra alján felismerhető a hang grafikus felvázolása, míg felette tíz különböző videosáv észlelhető. Ez utóbbiak mind variációk, melyekből a már korábban érintett különféle keverési módokkal állt össze a végleges munka. A találkozási pontok ezen a lapon lettek előzetesen megtervezve, kivitelezve pedig a vágószoftverben. A munka folyamatában változott, inkább finomodott az eredeti, lejegyzett tervhez képest.
A Collage című audiovizuális mű vázlata, partitúrája, 2020
Az átjárások, szorzódások, kulcsolások új vizuális találkozásokat generáltak. A véletlennek is nagy szerep jutott. Ez utóbbi a japán zeneszerző műveiben is sok esetben meghatározó, mint már utaltam rá. Arra törekedtem tehát, hogy egy változatos, színes, gazdag, de mégis összefogott vizuális világot hozzak létre, mely párbeszédet tud folytatni a zenével.
Az ember olykor előveszi régebbi munkáit és ingerenciát érez, hogy átdolgozza, újraszerkessze őket. Mi a közös azokban a munkákban, amelyek ezt „kierőszakolják” – ezt nehéz megmondani. Talán nem tudtak nyugvópontra jutni ezek a művek, rezgésben vannak, de az is lehet, hogy csak egyszerűen nem sikerült megfelelően befejezni őket. Mindenesetre az elektronika közege lehetővé teszi a gyors újrakeveréseket, illetve variációk megvalósítását.
Mi módon segíti, teszi lehetővé a sikeres remixet, az újrafogalmazást a digitális környezet, illetve technika? A különféle változatok elmenthetők, azokhoz bármikor vissza lehet térni. A kép készülésének története ott van a számítógépben, pontosabban a szoftver „agyában”. A kiindulás alárakható a későbbi változatokhoz, részmegoldásokhoz és azokkal keveredhet, transzparens módon találkozhatnak a különféle fázisok egymással. Jóformán végtelen számú variáció hozható létre a rétegek különböző minőségű fuzionálásával, ki- és bekapcsolásával, a transzparencia ívének finomhangolásával. Tehát az Opacity beállításai, azontúl a keverési módok – mint például Dissolve, Darken, Multiply, Color Burn, Screen, Color Dodge és Difference – néhány alapvető kreatív beavatkozási lehetőség az alkotó számára. Mindezek működnek álló- és mozgóképek vonatkozásában is.
Négy évvel a Collage elkészülte után újradolgoztam az audiovizuális mű mozgóképi részét. A meglévőt használtam alapnyersanyagként. Továbbra is megtartottam a kiinduló improvizatív jelleget, majd papíron terveztem meg a fő időbeli-szerkezeti pontokat. A látvány még összetettebbé vált, s eklektikájával már-már versenyezni kíván a zene összetettségével. A rétegek, az emlékek, a jelek folyamatosan egymásra rakódnak.
Négy állókép a Collage (remix) című audiovizuális műből, 2024
Végleg elkészült a mű, vagy egy idő után teljesen elölről indul, vagy visszatér egy korábbi változathoz? – ezeket nehéz megjósolni! Mindenesetre korunk egyik fő jellemzője a szabad idézések megléte, akár saját magunktól is, a variációk megjósolhatatlan (újra)születése; a remix, a remake, a parafrázis, a homage és így tovább. A kerék jár, forog – körbe-körbe.
