Visszagondolok, ahogy a tizennyolc szelep felzördült a V4-es motorom teste alatt, fuldokló hengerei fojtott torkán hörgött. Ma csak a potméter szikráinak zizegését érzem csontjaimban, ahogy jobb csuklóm beletép a kormány gázmarkolatába. Megérkeztem, oldalsztenderdre állítom motorom, zsebemből kiveszem opinel bicskám, megmarkolom fanyelét. Az OM-jel vésete tenyeremre nyomódva zsibbad. Lenyúlok egy ágért, kihegyezve földbe szúrom. Itt vagyok.
A preventor megérkezett.
Kicsit közelebb lépek, megvizsgálom a hányást: Display-tikus. Már csak egy kérdés van, öklendezett vagy sugárban jött?
Felnézek az égre és kikapcsolom a monitort.(1)
Ez az utópisztikus AI álomvilág arcátlan jövőképe, akár egy road-movie felvezeti gondolataimat, ismerős hangzása „parafrázis”. Mint ahogy a PARA és FRÁZIS összetétele egy kényszeredett kapcsolat a hasonló kifejezés lelőhelyére.
Valóban alkotói folyamat-e, vagy csak egy átlagos iskolai feladat szóképe? Miért is a preventorra hárul e „kétes eredetű képlet” megoldása?
Valójában az alkotói cselekvés performatív folyamata az, ami túlmutat az elemzés tárgyán és az alkotás tükrében csillan. Merleau-Ponty írását idézve: „– hogy a látható nem burka, hanem belső és külső horizontokat egybetartó kötőszövetként – a húsnak feltárulkozó húsaként (…) Testem mint a dolgok modellje és a dolgok mint testem modelljei (…) egyszersmind minden érzékelhető dolog mértéke, a világ dimenzióinak Nullpunktja (origója)”(2). Így alapvető a koncepció, az alkotói attitűd, egyfajta preventori szerep, jövőbelátás, ahol a dolgok modellfüggő valóság tükröződésében testesülnek meg. A preventor előre mutató re-petíciója, művészként dereng fel a horizonton.
Szimbolikusan billentyűzetet cserélek, és pár sort írok a képről: ha Display-tikus lenne, akár egy tautologikus álom, felidézve, ahogy Tolvaly Ernő fogalmazta: „A kiindulási pont már mindent sejtet és az enyészpontja már mindent magába foglal.”(3)
Ezt az ősszéfónódást, képi vetületet, mely megidézi egy párás ablakra rajzolt ujjnyom parafrázisát, a preventor utolsó álmának vízióját, ahol a mester az alkotói folyamat kapszuláját szájában tartva néz szembe a horizont vákuumával, fénytől áradó szélben, ózonszürke messzi képbe derengve.
Munkáimban, kiállításaimon kiemelt szerepet kap a modellfüggő valóság fogalmi köre, komplex performatív folyamatok installációs rendszerei, ahol főleg a remix, az „újrakevert” idővetületek szakrális megjelenítései képezik témakörömet, természettudományos analógiák illeszkedésében, valamint képzőművészeti közegben implikálom zene és tánc társművészeti áthatásait.
Általában kiállításaimat egy egységes műnek kezelem az adott térre installálva, ebből a szempontból nézve a művek újrakiállítása egy újraértelmezett specifikációja a megfogalmazott témának.
Koroknai Zsolt DLA: Összefonódás – Entaglement; installáció a K.A.S. Galéria terében, 2023
2023-as „Összefonódás / Entanglement” című munkámban(4) bepillantást nyerhetünk a transzcendens árnyalt-világ allegorikus modellképébe, ahol a narrátor a mindenségelmélet tézisei és a főszereplő két Napraforgós Van Gogh-kép kapcsolata. (Van Gogh arles-i csendéleteiről van szó – ugyanis nem létezik egyetlen Napraforgók címen ismert mű, ehelyett két sorozat darabjait szokták Napraforgókként említeni.)
Van Gogh: Napraforgók; Van Gogh Museum, 2019
A látvány újraalkotásán túl figyelembe kell venni a műtárgy „saját életét”, példaként említve, hogy az egyik vörös tónus különös erős fényérzékenysége miatt elhalványult, a sárga pedig gyorsan besötétedett, barnába fordult. Ez a performatív relatív idő kapcsolódik a kiállításhoz, az installáció modellfüggő valóságához. A kiállított munkában folytatom a természettudományos analógiák reflexióit, megjelenítve a kvantumos összefonódás, az entanglament legkülönlegesebb jelenségét, ami összeköti világunk részeit. Ez a korreláció az installáció terében két Van Gogh-kép reprodukciójának kivetült tulajdonságaiban alkotja metaforikus környezetét, ahol a befogadó a képek történetével átléphet a szakrális világ dimenziójába.
Van Gogh: Sonnenblumen; az olajnyomatok eredeti címkézései
Egy újrakevert remix formájában feltárulnak az olajnyomatok személyes történetei, elválaszthatatlan kapcsolódásuk, ahol átfedődnek életutak, az esküvőtől a halálos ágyig kísért befogadó figyelemben. Carlo Rovelli elméleti fizikus szerint: „A kvantum összefonódás nem páros, hanem hármas tánc”(5) – ez a reláció egy olyan térkép, ami nyitott a befogadás határaira.
Visszatérve a parafrázis fogalmához, Fazakas Réka szavaival: „A kiállítás központi motívumai talált, ready made tárgyakként használt, két azonos nyomat és egy festményreprodukció, illetve az eredeti művek parafrázisaiként értelmezhető, Koroknai készítette, hegesztési eljárással alkotott két elektrográfiai munka, mely mindegyikének főszereplői a napraforgók. Valamennyi munka Vincent van Gogh Váza tizenkét napraforgóval című munkájának másolata, illetve parafrázisa. A holland posztimpresszionista festő 1887 és 1888 között két sorozatot szentelt a levágott napraforgóknak, így a Párizsban, majd Arles-ban festett képek a művész legismertebb festményeivé váltak.”(6)
Továbblépve egy Stephen Hawking idézettel: „A modellfüggő realizmus nemcsak a természettudományos modellekre alkalmazható, hanem azokra a tudatos és tudat alatti gondolati modellekre is, amelyeket a mindennapi világ értelmezése és megértése céljából mindannyian készítünk. Nincs mód arra, hogy eltávolítsuk az észlelőt – saját magunkat.”(7)
Egy másik 2023-ban készült munkámra, egy objektre utalnék, ahol a remix értelmezését közvetlen technikai allegóriaként fogalmazom meg, sőt a performansz lehetőségeit is bemutatom.
Koroknai Zsolt DLA: Bedrótozott táj / Tapped Landscape; interaktív-objekt, Gyermely, 2023
A Bedrótozott táj / Tapped Landscape – Gyermely című objekt metrikus léte belső mélyébe eszmélve a tartalom kollázsformáit metszi a képek és hangok nyelvére. Munkája az „időtlen térgörbületek” kiegyenesítése, egyfajta dekollázs, simítás, hogy a megnyugtató „modellfüggő valóságot” egy biztonságos tudattá rögzíthesse a szemlélő számára. A Bedrótozott táj című munkám alapja egy interaktív installáció, amelynek szerkezeti elemét képezi egy úgynevezett róka-lyuk rádió (II. világháborús detektoros rádió), ahol a diódát egy penge és egy grafitceruza balanszával oldottam meg. Az „éterből” áramló hullámok hanggá alakítását a tájformát öltő antenna, jelen esetbe a gyermelyi templom sziluettje és a Föld közvetlen kapcsolata biztosítja, melyben testünk „vezető szerepet játszik”.
Ez a performatív munkám egy sorozat folytatása, amelyben a „Preventor” szerepét felöltve, úgymond a dekollázs technikájára alapozva alkotok: a lineáris szekvenciák, vagyis a tájformáló antennán befogott szinuszjel, a vágás, az alkotás folyamatában metrikus létet feltételezve kitölti valóját, a forma és a hang interakciója tartalommal telíti meg kollázsformáit, a képek nyelvére remixelve.
Ez a sorozat a frekvenciák és a hangok tájára invitál, Gyergyószárhegy, Budapest, Gyermely plein-air akvarell tájképével megidézve a spontán interaktív természet belső rezgéseit(8). A topográfia, a földfelszín újrakevert elemei kiegészülnek a topológia, az alakzatok folytonos deformációs tulajdonságaival. A II. Hangszínhely Fesztiválon, a Miskolci Galériában, 2023-ban előadtam a Bedrótozott táj című performanszot, ahol az experimentális zenei fóniák metrikus hangzásai funkcionálisan alkották az objekt zenei és vizuális egységét.(9)
Itt megjegyzem, a háttérvideóban John Cage, Merce Cunningham és Nam June Paik 1966-os Variations V, az NDR televízióban felvett fluxus kollaborációjának munkáját remixeltem a Bedrótozott táj objekt detektorával. Az élőzenei improvizációt Charlotte Moorman – Paik’s TV Cello remixén-objektjén adtam elő.
A „társművészetek mezsgyéjére lépve” meg kell említsem kutatómunkám és doktori értekezésem címét: Performansz-remix videókörnyezetben Társművészeti áthatások.(10) Ezzel kapcsolatban az „M” modellfüggő valóság című(11), a Vízivárosi Galériában 2022-ben megrendezett kiállításomat emelném ki(12).
Koroknai Zsolt DLA: „M” modellfüggő valóság; Vízivárosi Galéria, 2022
Az „M” installációmban visszatérek a kölcsönhatások remake kérdésére, megidézve Kascsák Margit (1923–1997) iparművész(13) munkásságát, aki a Magyar Állami Népi Együttes jelmeztervezője és néprajzkutató volt, 211 folklór koreográfia jelmezeit tervezte: „A színpad, s vele kapcsolatban a kosztüm (jelmez) egy irreális stilizált tér, mely összes effektusaival arra szolgál, hogy ebben a játéktérben a valóság illúzióját keltse. Tehát tisztában vagyunk azzal, hogy a színpadi cselekmény, legyen tánc vagy más műfaj – nem a valóságot, hanem annak belső lényegét ábrázolja. Irányában mégis azt az igényt támasztják, hogy fantázia-, élmény- és érzésvilágukért a színjátszás a valóság erejével ragadja magával a szemlélőt, a nézőt.”
A társművészeti áthatások kiterjesztése, a mozdulat- és képzőművészet, valamint az experimentális zene területei túlmutatnak a test fizikális megjelenítésén, ahol az újrakevert valóság a tudat és az állandósult pillanat víziójaként jelenik meg a művészi alkotás horizontján. Ez a performatív létezés loopként körbezárja a művek szakrális idejét, átlépve az esztétika fogalmán, teret nyitva a nooszféra(14) transzcendens szótárának, az előadói remix tézisének.
Ahogy Szombathy Bálint fogalmazott a kiállítás megnyitóján: „Ne feledjük, a valóságot minden egyes esetben mi modelláljuk a magatartásunkkal, a tetteinkkel és emberi-alkotói tevékenységünkkel. Bár életünk folyamán alkalmazzuk bizonyos már megszilárdult valóságmodellek kiragadott motívumait, támasztékait, lényegében új modelleket állítunk fel saját létünk felmutatásával. A valóság minden egyedi esetben olyan modellt mutat, ahogyan megvalósítjuk és átéljük földi ittlétünket.”
Elérkezve a remake, az újrajátszás izgalmas területére, két művet említenék az alkotói folyamatom szemléltetésére.
MetroAction – Koroknai Zsolt DLA, Ladjánszki Márta és Varga Zsolt performanszsorozata, 2010–2024
A MetroAction egy performanszsorozat alkotó társaimmal (L1 Egyesület: Koroknai Zsolt DLA, Ladjánszki Márta, Varga Zsolt). Ez 32 különböző helyen előadott, performatív hely-specifikus alkotás, ahol a mozgás fő motívuma a repetitív szakrális forgás, a zenében a szaxofon körlégzése, és a hangtál körkörös rezonanciáinak kiterjesztése közös téralkotó egységben. Egyfajta „hétköznapi meditáció”, ahol felidéződnek a belső ösvények, az idő kultikus loopolt ritmusa, az ősi vándorlások, a „lexiák-nemzetek nyelvei” fejlődései, egy utazás a szubjektív és kozmikus dimenziók érintésével, amely elvezet az újrajátszott helyszínek interakciójában megújuló előadások belső tartalmához, a közös élményhez.
Hogyan lehet egy 30 éves munkát újra bemutatni és kortárs helyzetből a szemlélőt megszólítani? A MAMŰ Galériában VI. alkalommal megrendezett Random című kiállításon mutattam be a Fülke Galéria – 30 év MI / Telephone Booth Gallery – 30 years AI munkámat.(15)
Koroknai Zsolt DLA: Fülke Galéria – 30 év MI / Telephone Booth Gallery – 30 years AI; videó-installáció, MAMŰ Galéria, 2024
A munka remake alapja a Polyphony 1993-as public art kiállítás eseménye(16), ahol Budapest hét különböző pontján a telefonfülkékben audió galériát nyitottam. A fülkében közvetlen vizuális képsorral találkozott a szemlélő. A képek a jel szerepét a kommunikáció viszonylatában értelmezték. Témái: jel – környezetünk – a szemlélő önmaga. A helyi Fülke Galériák kapcsolatban álltak az Audió-Stúdióval. A stúdiót a megadott telefonszámon fel lehetett hívni, hogy a képekről véleményt, információt cseréljenek. Az így kialakított képzőművészeti audió-kommunikációs lánc révén a szemlélők, vagyis a járókelők akár az alkotás folyamatába is beleszólhattak. A Fülke Galéria közvetett alkotás, véleménynyilvánítás – indirekt audió mail-art. Az Audió-Stúdió a beszélgetéseket rögzítette, esetenként bővebb információs anyagot juttatott el a képsorok kialakulásáról és a beszélgetés utáni audió-képről. A beszélgetések során a képzőművészet helyzetéről, az utcán való létjogosultságáról gyakran esett szó.
Közel 30 év után Izabel Galliera könyvében, a Socially Engaged Art After Socialism című kötetben(17) találkozhattam a Fülke Galéria és az alkotói munkásság kapcsolatával, ahol a kutatásában a társadalmilag elkötelezett művészetet, a szocializmus utáni folyamatokat elemzi a szerző.
Ebből kiindulva elkészítettem a Fülke Galéria remix változatát, mai kortárs kontextusra hangolva. A Fülke Galéria – 30 év MI / Telephone Booth Gallery – 30 years AI című munkámban kiemelem a „hypieolt-trendek” és az alkotói munkafolyamatom reflexióját. A munkában megjelenik az AI, a mesterséges intelligencia által generált szöveg fordítása, amely a net aktuális random lázgörbe data-tikus rajzolatát alkotja az installációban. Ezzel az indirekt audió mail-art fogalmát mai kontextusba emeltem a 2024-es remake műben.
Hivatkozások
1 Koroknai Zsolt DLA: A klíma és a természetművészet. Erasmus Műhely-konferencia, Szombathely, Martineum Felnőttképző Akadémia.
2 Maurice Merleau-Ponty: A látható és a láthatatlan. L’Harmattan kiadó, Budapest, 2006. 149. és 278. old.
3 Tolvaly Ernővel beszélget Menesi Attila: Karba tett kezek. Szerk.: Wéber Kata. Trivia Film Kiadó, Budapest, 2008., 95. old.
4 Koroknay Zsolt: „Összefonódás / Entanglement”.
5 Carlo Rovelli: Helgoland. Park Könyvkiadó, Budapest, 2022., 122. old.
6 Fazakas Réka: Metafizikai kapcsolódások – Koroknai Zsolt installációjáról. Képírás Internetes Folyóirat, Budapest, 2024. március 1.
7 Stephen Hawking: A nagy terv. Ford.: Both Előd. Akkor Kiadó, Budapest, 2011., 57. old.
8 Koroknai Zsolt: Tapped Landscape.
9 Koroknai Zsolt: Bedrótozott táj.
10 Koroknai Zsolt: Performansz–remix videókörnyezetben – Társművészeti áthatások. DLA értekezés, 2014.
11 Koroknai Zsolt: „M” modellfüggő valóság.
12 Fazakas Réka: Az emlékezés modelljei. Országút internetes folyóirat, Budapest, 2022. január19.
13 Kacsák Margit a Wikipédián.
14 Az ember tevékenysége által befolyásolt területe a földnek, a globális tudat szférája.
15 Koroknai Zsolt: Telephone Booth Gallery / 30 years / AI.
16 Polifónia. SCCA Budapest. Szerk.: Suzanne Mészöly, Bencsik Barnabás. Soros Alapítvány, Budapest, 1993.
17 Izabel Galliera: Socially Engaged Art After Socialism / Art and Civil Society in Central and Eastern Europe, Reclaiming Public Life through Interventionist Public Art / Zsolt Koroknai, Telephone Booth Gallery, 1993. Indirect audio-mail-art action. Bloomsbury Visual Arts, Great Britain, 2022., 87–88 old.
