Aligha lehetett volna jobb kiállítási helyet találni a Kafka szobája című Krajcsovics Éva-kiállításnak, mint a Vészkijárat Galéria gyárépületi, Duna menti, (nép)szigeti, tizenhat négyzetméternyi, két nagyablakos, ötajtós, átjárható, de mégiscsak zárt terét. Kafka írói és rajzi univerzuma, és Krajcsovics Éva festményeinek világa is teljesen illeszkedően talál helyet ebben a szobányi (cellányi) térben. Az esetleges nyílások ki- bevágataival labirintussá alakuló kis tér és környezete paralelnek érződik Franz Kafka (1883–1924) regényeiben, novelláiban, írásaiban – és nem utolsósorban kézírásával, rajzaival(1) – megjelenített valóságosan abszurd tereivel és helyzeteivel.
Amit Elias Canetti ír Kafkáról – „Kafka lemond az írói ámításról, az írói szemfényvesztésről” –, azt (mutatis mutandis) elmondható Krajcsovics Éváról is: lemond a festői ámításról, szemfényvesztésről, és ezt nemcsak eddigi életművének folyamata, de ez a kiállítása is egyértelműen mutatja. A színek, formák, figurák minimálisra redukálásával – amelyek természetesen festői-emberi gondolkodás- és látásmód következményei – képei átbillennek azon a ponton, ahol a legtöbb képi kifejezésébe, de már a kimondhatatlanba juthatnak át.
Krajcsovics Éva munkája
Az, hogy egy-egy konkrét alkotóhoz, témához kapcsolódnak festményei, szintén nem ismeretlen, ha eddigi pályáját tekintjük, hiszen például Róma-képei vagy Wagner Trisztánjára utaló sorozata és kiállításai is jelzik ezt az érdeklődését és irányultságát. Ezek a választott vagy intellektuális és emocionális útjába kerülő alkotók azonban valójában társalkotók, hiszen inspirálóként, ösztönző erőként hatnak Krajcsovics Évára, hogy elindítsanak benne egy képfolyamatot, színuniverzumot, hogy teljesen önálló – a témára reflektáló, ugyanakkor absztrakttá változtatott – festményeket hozzon létre.
Krajcsovics Éva munkája
Kafka-kiállításán, egy (halvány rózsaszínre utaló) olajfestményen kívül, kis méretű akvarell képeket látunk – akárha könyvlapoknak mutatkoznának: egy-egy gesztus, színvariációk, de mélységgel megfestve. A tizenhat kis méretű képnél a kékek, a szürkék, a barnák, a fekete-fehérek dominálnak, formavilágukban utalást hordoznak Franz Kafka egy-egy rajzmotívumára (rácsok, ketrecek, körbeérő formák)(2). A konkrét utalást és hommage-t két halványszürke betűkkel kimásolt Kafka-idézetek jelenti, amellyel a festmények világa paralel a gondolati felvetések és egzisztenciális tapasztalatok vonatkozásában. Például: „Az ember nem élhet úgy, hogy ne bízna a benne lévő rombolhatatlanban, közben ez a rombolhatatlan elem, csakúgy, mint a beléje vetett bizalom, állandóan elrejtőzhet előle”, illetve „Egy bizonyos ponton túl nincs többé visszatérés. Ez a pont elérhető.”(3)
Krajcsovics Éva munkája
A kiállítás speciális különlegességét a 42 × 30 centiméteres, kézzel készült könyvlapokból álló művészkönyv jelenti, amely végiglapozható teljességében tárul a látogató elé. Ez az a könyv, amelyet Krajcsovics Éva – saját szavaival – „Kafkának szánt ajándékba”, amelybe a saját „Kafka-érzését” festette bele, és amelyet úgy festett, hogy az akvarellel „egy lapot sem ronthat el”.
Krajcsovics Éva munkája
Ez a megérzésen alapuló vonzalom és képi kifejezésre ösztönző erő Kafka emberi, írói világa iránt nem egyik pillanatról a másikra született meg, hanem – ahogy Krajcsovics Éva (még kéziratban lévő) Festőnaplója is nyomon követi – egy régóta tartó folyamat, a Kafka-szövegek olvasásának, rajzainak felfedezése és sokszori nézegetése, csendes elemzése, emlékezetbe vésődése nyomán alakult ki. „Jelképek erdején át visz az ember útja…”,(4) a festmények nyomait és lenyomatait követve. Például egy kis nyitott boríték halvány festéknyoma jelzi, hogy címzettje van a képeknek, hogy küldendő; egyes formák Kafka rajzainak kiegészítései vagy újraalkotásai Krajcsovics-stílusban.
Krajcsovics Éva munkája
A vízszintes és függőleges vonalak, amelyek általában dominálják Krajcsovics Éva festményeit, az e kiállításon látható képeken a félkörívekkel, összeérő, majdnem kört vagy amorf alakot képező vonalakkal egészülnek ki. Megjelennek az ajtóra, kapura vonatkoztatható asszociatív jelek, amely a szoba, a cella ki-bejáratára utalhatnak, de Kafka A törvény kapujában című írására is, amely parabola az emberi élet kockázatos csapdájának elkerülhetetlenségéről.
Krajcsovics Éva munkája
Hasonlóan, a bepólyázott, gúzsba kötött emberi figura vagy a kezeit kitáró keresztre feszített is ennek a dilemmának az ambivalenciáját mutatja meg. Valóban annak a határán vannak ezek képek, „ahonnan nincs visszatérés”: az átélt megismert nem törlődik, folyamatosan észreveteti a létezés törékenységével összefonódó kiszolgáltatottságot.
Krajcsovics Éva munkája
Krajcsovics Éva festményei A törvény kapuja című Kafka-parabola nagy ajtaja felé mutatnak, be-bepillantanak, lépéseket tesznek felé, és – úgy vélem – bátorítanak, ösztönöznek, biztatnak mindenkit arra, hogy találja meg a saját kapuját, és merjen belépni rajta – még mielőtt túl késő lenne.
Hivatkozások
1 Különös egybeesés, hogy Franz Kafka héber nyelvű írásaiból 2025 elején (januártól áprilisig) kiállítást rendeztek New Yorkban, a Midtown’s Morgan Library and Museumban. > A Jewish Telegraphic Agency cikke
2 Franz Kafka: The Drawings (Andreas Kilcher, Pavel Schmidt, Judith Butler, Kurt Beals), Yale University Press, 2022
3 Franz Kafka: Az én cellám – az én váram, Európa kiadó, Budapest, 1989; Halasi Zoltán fordítása
4 Charles Baudelaire Kapcsolatok című versének részlete; Szabó Lőrinc fordítása
