A mozgás mindenütt ott van, alapvető fizikai fogalom, minőség. Ez közhelynek számít ugyan, de igaz, mint általában minden közhely. Általánosságban elmondható, hogy a mozgás kifejezés egy fizikai rendszer térbeli helyzetének vagy konfigurációjának folyamatos változását jelenti. Kiterjeszthetjük a fogalmat más tudományok irányába, így például a pszichológiára – mely tudomány az élet és a személyiség anyagtalan hordozójára, a lélekre, a benne rejlő rezdülésekre, változásokra irányul –, vagy akár a gazdaság- és társadalomtudományokra is.
Olyan módon érzékeljük a hatalmas és legparányibb dolgokat, mintha állnának, állandóak lennének. Nem észleljük szabad szemmel és más érzékszerveinkkel például a Föld véget nem érő körforgását, a naprendszer, a világegyetem mozgását. Hasonlóan nem érzékeljük az anyag legkisebb alkotóelemeinek különféle minőségű rezgéseit sem, az élő szervezetben végbemenő biológiai, kémiai mozgásokat, legfeljebb azok következményeit.
A technika segítségével, a tele- és mikroszkópokkal és más eszközökkel kiterjeszthetjük érzékszerveink működését. Radikális, extrém perspektívaváltással – például az űrben való közlekedés kapcsán – minden másnak látszik, és így más értelmet kap; akár a megszokott, a korábban tapasztalt dolgok ellenkezője válik világossá a befogadó, gondolkodó-szemlélő számára.
A Képírás Mozgás tematikus száma ezt az általános érvényű, de titkokkal telített témát boncolgatja a művészetek eszközével és eszköztárából merítve. A fotó, az elektrográfia, a mozgókép (film, videó), a zene, a tánc, az irodalom, a performansz és más, elsősorban időben kiterjesztett médiumok mentén fogalmazódik meg az írások és művek kapcsán néhány ide vonatkozó kérdés, állítás. A tematikus szám szerkesztőjeként azt remélem, a mozaikszerű, sokrétű felépítésből kibontakozhat egy kép, ami talán közelebb visz minket ahhoz, hogy környezetünket, magunkat, viszonyainkat jobban megértsük. Ennél többre nem is vállalkozhatunk.
