A nyolcvanas évek elején már érezni lehetett az újabb festészeti lendület karcsapásait. A gesztus, a mozgás, az érzelmi kitörés és a történelmi pátosz feltámadt hosszú téli álmából, amelybe a hatvanas-hetvenes évek modernizmusa száműzte. Ismét az ecset, az olaj és a vászon lett az első számú művészeti médium.
Soha sem festettem, nem voltam soha festő. De ekkor magam is éreztem, ideaközpontú művészetemet – legalábbis annak egy szegmensét – némileg másmilyen mederbe kell terelnem. Egy olyan mederbe, amelyben megjelenik ugyan az új képiség zabolátlan poétikai lelkülete, de mindez továbbra is távol marad a piktúra világától. Mert körülöttem mást sem láttam, mint azt, hogy a konceptuális művészek sebtében visszatáncolnak a festőállványhoz.
Azok, természetesen, akik számára a művészeti megnyilatkozás elsősorban stilisztikai álláspontot jelentett, nem pedig emberi-alkotói magatartást. A stílus naponta változtatható, ez utóbbi nem.
Egy napilap grafikai szerkesztőjeként felfigyeltem egy olyan médiumra, amely a művészetben az ideig nem volt használatos. Ez volt a telefotó-, avagy a képtávíró-készülék, mellyel elektronikus úton nagy távolságból lehetett hírügynökségi képeket továbbítani és zsurnalisztikailag alkalmazni. A rostos szerkezetű, sárgás-barnás papírral dolgozó Mufax készülékeket a nyolcvanas évek közepén felváltotta a gépeknek az a nemzedéke, melyek már sima fehér hordozóra vitték rá a fotókat. A nyomatok egy része olyannyira képhibás volt, hogy kialakult a pragmatikus rendeltetésen túli sajátos esztétikája.
Szombathy Bálint: Telefotó
Egy olyan benne rejlő esztétikai minőséget termeltek, amely par excellence művészeti minőség volt. Csak egy felismerés és egy elhatározás kellett, hogy a másodlagos nyelv szintjéről felzárkózzanak az elsődleges szintre, az esztétikumba. Ennek szellemében jártam el, amikor a szemétkosárba szánt selejtből a szenzibilitásomon átszűrt műtárgy-kollekciót alakítottam ki. Objet trouvé-gyűjteményt, avagy ready-made-et a javából.
A hibás, dekonstruált fotóképek távol álltak az új festészet kánonjaitól és nyelvi természetétől, de valamiképpen visszaadták a ziláltságnak azt a fokát, amely a trend festményein felfokozott zaklatottságban csúcsosodott ki. Tükrözték az eltévelyedett kor vizuális hangulatát; azét a történeti korszakét, amely felbolygatott történetisége révén újabb összetűzéseknek vált foglalatává. A művészetben a szabálytalanság és a káosz effektusaiban megjelentek a hagyományos modernista képromboló és képszerkesztő eszközök emlékképei, úgymint a kollázsolás és a montázsolás reminiszcenciái.
Csak míg a kézileg gyártott papírkollázsokban és -montázsokban a képi változások egyben anyagi, fizikai természetűek is, emitt kizárólag felületiek, ikonográfiaiak, és nem érintik a kép anyagi állagát. Másrészt a telefotók grafizmusai gyakran olyan ismétlődő, absztrakt, sőt, szuprematistának nevezhető mikrostruktúrákat alakítanak ki, melyeket hagyományos eszközökkel lehetetlen létrehozni. A dolog ellentmondása, hogy a tökéletesnek tervezett gép, illetve az elektronikus hírcsere makulátlannak hitt mechanizmusa tökéletlenül működve is értelmes műveletet hajt végre: a művészetnek dolgozik, és hívatlan aktőrként lép fel.
Szombathy Bálint: Telefotó
A telefotó-képek az elektrográfia családjába tartoznak, lényegében a grafika és a fotográfia határán helyezkednek el. Mindegyik telefotó-munka egyedi példány, ezáltal is különválva az alapvetően sokszorosításon nyugvó grafikai és fotográfiai műfajoktól. A telefotó-készülék esetében döntő mozzanat, hogy kétszer nem tudja elkövetni ugyanazt a hibát. Esetében ez egy velejáró gépi tulajdonság, és ezért van az, hogy mindegyik általa gyártott munka eredeti, holott egy sokszorosításra kitalált médium van mögötte.
Páratlanul szép ellentmondás, amely megmagyarázza, miért különülnek el az általam a művészetbe beemelt telefotó-művek a növekvő sodrású elektrográfiai produkciótól. Azon kívül, természetesen, hogy rajtam kívül senki sem használta ily módon ezt az alapjában véve különösen ritka, ma már nem is létező távközlési eszközt.
Szombathy Bálint (1950–2024) szövege a 2011-ben kiadott Mozgásképek című Képírás füzetek sorozatban jelent meg. A galériában látható képanyag szintén ebben a kiadványban publikált művek szerkesztői válogatása.
