A fotográfia és a mozgókép határán olyan művek találhatóak, amelyek egyik médiumhoz sem tartoznak. A két médium között a fényképek megmozdulnak, a mozgóképek megfagynak. A videoportrék esetében az idő áll, a képek peregnek, és a szereplőkről hosszú percekig készül a felvétel. Robert Wilson Voom portré című videómunkáin a modellek elszenvedik a mozdulatlanságot, már előre a vizionált fénykép tárgyává válnak, hiszen annak ellenére, hogy mozgóképet látunk, cselekvés vagy történet nem bontakozik ki. A portrék látszólag mozdulatlan állapotban jelenítenek meg embereket, első pillantásra fényképnek tűnnek.
A videoportrék időkezelésük tekintetében hasonlóak a fényképekhez, de az állóképekhez képest a modellek lélegeznek, sziluettjük remeg vagy néha pislognak. Mi, szemlélők megtanultunk eligazodni a különféle médiumok között, szert tettünk egyfajta rutinra. Például nem csodálkozunk el azon, hogy a fényképek a világot kimerevítve ábrázolják. A mozgóképek azonban adott hosszúságúak. A műfaj feltételezi, hogy a közönség addig nézi a filmet, amíg az tart. Az állókép és mozgókép határán feloldódnak a megszokott keretek, nem egyértelmű például, hogy mennyi ideig nézzük a műveket. Alkotóként és befogadóként, sőt modellként is a kísérlet terepén találjuk magunkat.
Az állóképek felől közelítve a mozgóképekhez, a felvételek mozgást jelenítenek meg, a képek általában hosszú záridővel készülnek. Az expozíció hosszú percekig, órákig, napokig vagy évekig is tarthat. A mozgások egy része nem látszik meg, mások viszont valamilyen nyomot hagynak a fényképen. Tokihiro Sato, a széles körben elismert japán fotóművész képein apró fénypontok vagy megvilágított vonalak ábrázolják az alak térben való mozgását. A nappali felvételek készítésekor a művész tükröt használ, hogy a Nap sugaraival a fényt a fényképezőgép lencséjébe tükrözze. Miközben saját alakja nem jelenik meg, a mozgásának a nyoma meglátszik a tájon. Az éjszakai felvételeknél egy kis zseblámpával világít, amely a tükörhöz hasonlóan nyomokat hagy a fényérzékeny anyagon. Ilyenképpen az alak mozgása pöttyöket, csíkokat eredményez a fekete-fehér felvételen. Az ember mozgásán túl az idő múlását is reprezentálják.
A fiatal magyar képzőművész, Zalavári András festőművészként diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, azonban több munkája és sorozata is a fényképek és a videók határterületéhez köthető. Alkotásainak kiindulópontja legtöbbször egy olyan absztrakt gondolat, amely a művészet körein kívülről érkezik. A matematika, geometria, fizika területéhez kapcsolódó gondolatok és szabályok az ő művészete révén és a gyakorlatban új megvilágításba kerülve jelennek meg. Az anyagtalan és elméleti kérdések megértése során és az alkotásain keresztül a világ érzékelésének egy jól ismert tulajdonságát új aspektusból, a vizualitás nyelvén mutatja be.
Zalavári András: Platánsor IV., 2018
A mélység egy másik szélesség című sorozatában fotómontázsokat készít, néhány száz fényképből alkot képet. A fényképek egy egyenes útvonalon, pontosabban a Lupa szigeti fasoron készültek. A kamera apró lépésenként térképezi fel a környezetet. Egyszerű szabályrendszer segítségével modellezi le a fasoron történő áthaladás élményét. A végeredmény egyetlen állókép, amely tartalmazza a több száz felvételt. A távolabb készült kép kisebb méretben jelenik meg a végleges montázson, és ahogy halad a kamera, a célhoz közelebbi kép a montázs szélére kerül.
A térlátásunk működésének alapvető és legfontosabb tulajdonsága, hogy ami messzebb van, az kisebbnek látszik. A távolba tekintve sokszor rácsodálkozásra ad okot a térlátásnak ez a fontos támpontja. Amikor egy út előtt állunk, amit meg kell tennünk – legyen szó a túlpartra történő átúszásról vagy a fasoron történő áthaladásról –, az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy ami innen aprónak, jelentéktelennek látszik, odaérve milyen is valójában. Hajt minket a kíváncsiság, hogy elinduljunk és megtegyük az utat. Zalavári kikísérletez egy olyan technikát, amely révén sikerül egyetlen, de fragmentált állóképben rögzítenie a megtett út felvételeit. Az eredményen a környezet egy újfajta vetületét látjuk.
Zalavári András: Egy hernyó relativitása / A Caterpillar’s Relativity, 3 csatornás videó, 2014 (képernyőfelvétel)
Az Egy hernyó relativitása című háromcsatornás videóinstalláció az élőlény és környezet közötti relatív mozgás viszonyával foglalkozó sorozat egyik alkotása. A videókon a hernyó mozgása kihat a kép keretére, az eredetileg mozgásban lévő hernyó egyhelyben áll, miközben a keret mozog. Az alkotót az foglalkoztatta, hogy a világ vajon hogyan nézne ki, ha a viszonyítási pont nem az euklideszi matematika által és egy merev koordinátarendszer szerint meghatározott térben bontakozna ki, hanem valamilyen rugalmas, mozgásban lévő test, sőt egy élőlény lenne a viszonyítási pont. A sorozat Én nem megyek sehova című videóján a lány által rángatott fa áll, míg a keret hullámzik körülötte, és tükrözi a fa eredeti mozgását. A képek nézői általában keveset foglalkoznak a keret kérdésével. A rövid videókból álló sorozat érdeme, hogy az esztétikai kérdéseket meglepően tisztán és érthetően ábrázolja. Egy hasonló elven működő videón a korláton egyensúlyozó lány billegése válik statikussá. A sziluettet állandónak mutatja a videó, míg a képkeret eltorzul, és ekképpen az alak stabilan a középpontban marad. Zalavári munkái megmutatják, hogy a kép és a valóság között feszülő különbség alapvető.
Zalavári András: Böhringer Waltz, videó, 2012 (képernyőfelvétel)
A Böhringer Waltz című szekvencia a hétköznapok monoton egyhangúságát jeleníti meg. Az alkotást Böhringer A köznap kelleme című szövege inspirálta, a mű a jelentéktelennek tűnő cselekedetek unalomig ismert szükségszerű egyhangúságával vitatkozik. Az installáció során a videók egy rácson helyezkednek el, annak ablakaiban egy alakot látunk, aki folyamatosan felkel és visszafekszik. A figurák egy darabig együtt mozognak, de a kis sebességkülönbség és a különálló képek egymással kialakuló viszonya miatt idővel elcsúsznak egymáshoz képest, és folyamatosan változó, hullámzó mintát követnek.
A szekvencia egy speciális képsor, amelynél a képkockák közötti apró változások a lényeg; „…az egész kép állandóságának és egyes elemei változásának a dialektikájára, az ‘ugyanaz és mégis más’ vizuális, logikai és pszichés ellentmondásaira épít.”(1)
A Fától nem látszik az erdő című projekt elsősorban a különböző vetületek önkényességével, a lehetséges alternatívákkal és a transzformációkból adódó látásmódbeli sajátosságokkal foglalkozik. A képek valódi terekről készült nagy méretű fotókból állnak. „A fordított perspektíva egyik legizgalmasabb tulajdonsága, hogy az aktuális téma vagy tárgy minden oldalról látszik, azt a maga teljességében képezi le.” – írja a szerző.(2)
Zalavári András: Perspektíva tanulmányok II. – A fától látszik az erdő / Perspective studies II. – Seeing the wood for the trees, 2016
Az elkészült kép látszólag objektív tulajdonságokkal bír. A bizánci festők kedvelik ezt a képkészítési módot, amely azt hivatott jelezni, hogy az Isten visszanéz ránk.
Adott egy tetszőleges térbeli felület a gömbfelület és a felületre merőlegesen érkező fénysugarak alkotják a képet, tehát a kép kívülre, a gömb felületére vetül. A fordított perspektívánál éppen fordítva van: a gömb belsejében lévő tárgyakról alkot képet. Egy fordított perspektivikus kép esetében a „fényképezőgépnek” körbe kellene ölelni a tárgyát. Ezért a Hősök teréről készülő képen Zalavári először a kört rajzolja fel, amit fényképezőgépével körbejár. A térről több ezer felvétel készül, amit az alkotó által írt program összefűz.
Zalavári András: Inverz és Perspektíva (Hősök Tere) – Ősz / Inverse and Perspective (Heroes Square) – Autumn, 2012
Zalavárinak az állókép és mozgókép határán készült legelső munkája Ádámot és Évát jeleníti meg. Az alakok életnagyságú vetített figurákként jelennek meg a galéria falán. A bibliai figurák id. Lucas Cranach táblaképén eredetileg is körülbelül életnagyságúak. Számos variáció közül, amelyet a weimari udvari festő készített, az átíráshoz itt az az alkotás szerepel, ahol Éva nyújtja az almát Ádámnak, Ádám vakarja a fejét, nem tudja mitévő legyen. A Paradicsomból történő kiűzetés előtti percekben látjuk őket. A parafrázison mindketten lélegeznek.
Zalavári András: Ádám és Éva / Adam and Eve, videó, 2011 (részlet)
A videoportré műfaját a táblaképre kiterjesztve a képzőművész loopolva mutatja be a bűnbeesést megelőző pillanatokat. A paradicsomi állapot törékeny pillanatait látjuk újra és újra, a jelenet konzerválása azonban természetellenesnek tűnik. A két figura a közvetlen környezetétől, kígyótól, háttértől és bibliai kontextustól egyaránt elszakadva jelenik meg. Az egycsatornás videón Ádám mellkasa éppen annyira emelkedik és mozdul meg, hogy a néző számára észrevehető legyen. A halandóság alternatív ellenszereként megjelenő szoftveres légzés és a videoportré műfaja konzerválja a pillanatot, oda-vissza játssza a bűnbeesés előtti perceket. „Talán halhatatlan világuk utolsó pillanatában állnak mindketten. Többek közt a légzés valamiféle törékeny mivolta teszi élővé és egyben halandóvá a figurákat. A pillanat, amikor Éva átnyújtja az almát a halhatatlanság elvesztésével, a hullámokat verő szerelmi drámák, a szexualitás korszakát jelöli ki. Küzdelem a halhatatlanság egy más formája ellen.” – írta a szerző.(3)
A fényképeken az emberek képmása megőrizhető, és ilyenképpen túlél minket. A videoportré műfaja a modellek küzdelmét örökíti meg, a képpé válás küzdelmeit. A pózolás a kamera előtt a modellek kételkedésének tudható be, az örökké érvényes képmás megalkotásának lehetetlenségéből fakad. Zalavári a képein keresztül az állókép és a mozgókép határán egyensúlyozva, illetve a tudomány és a művészet között lavírozva saját gondolkodásmódjába enged betekinteni. A néző elé tár olyan bonyolult, mégis ismerős és alapvetően az életünket meghatározó szabályokat, amelyek az ő szemüvegén keresztül már korántsem olyan távoliak és elvontak. Az új perspektívába helyezkedve vele együtt csodálkozunk rá a világ leképezésének komplex és változatos módjára.
Hivatkozások
1 Szilágyi Sándor, 2007, Neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben 1965–1984, Bp., Új Mandátum Kiadó, 110. oldal.
2 Zalavári András: Inverse and Perspective. > Link.
3 Elektronikus levelezés, kézirat, 2025.
