Üres csigaházakat gyűjtök. A puha test már rég kicsúszott belőlük. A ház marad. A tenyeremben könnyűek, belül simák, kívül barázdáltak. Össze akarom tapasztani őket. Az egyikre majd ráírom: a csiga, aki nincs otthon. A tanárnő szerint nagy a szám. Így születtem. És szemtelen is vagyok. A sötét szemüvege mögé bújik, ritkán veszi le. Amikor mégis, kék szemével hunyorog, mintha félne. Gyorsan beszél, hadar. Erősen kell figyelnem. Hol van Melinda? Elvitte a mentő. Mi történt vele? Megáldotta az isten. A hátam mögött ülő lány: babázni fog. Az egyik szememre bandzsítok. Oldalról látok, nem egyenesen. Családi vonás. Kürtösi lopta el az öreg Tüszkő zsebóráját. Csak én tudtam róla. Én adtam a tippet. Tüszkő megbuktatta, sokadszorra sem tudta a főnévi ragozást. Tudok titkot tartani. Nem járok el a számmal. A csiga is visszahúzódik, ha hozzáérnek. Az egyik órán a családunkról kellett írni. Legjobb, ha az igazat írom. Cigánynő, loboncos vörös hajjal, rövid lábbal, dagadt bokával, lobbanó természettel. Az anyám. Az én hajam lenszőke, hosszúra hagyom. Koszos az ingnyakam, mondja. Tizenhárom múltam, évvesztes. Szeptember elején születtem. A nyári szünetet szeretem. Ilyenkor kóborolhatok, csigaházakat keresek az árokparton. Focizni csak akkor focizom, ha valaki kidől. Cingár vagyok, ellöknek. Egyszer mégis rúgtam egy gólt. Dagadt a mellem, gyorsabb voltam mindenkinél. Egy hete kihullott a metszőfogam egy ütközésnél. Majd kinő, nevetett anyám. A doki mást mondott. Vigasztalni próbált. Fájt az igazság. A csigának, ha letörik a háza, nem nő vissza. Még mindig karikázom. Küllője sincs, görgetem, rúddal tartom, futok és futok. Szeretnék biciklit. Apám szerint a váz alatt sem tudnám hajtani. Annyiban hagyom. Gyakran fáradt, fekszik és cigizik. Pihen. Váltóőr a pályaudvaron. Nagyapám bakternek hívja, közben köp egyet. Bertának van biciklije, háromkerekű. Berta szerb, egy éve jöttek át. Keveset tud magyarul, mutogatunk. Fehér a bőre, árnyékba menekül. Imádja a túróskockát, lapos, mint a föld, de látja benne a túrót. Modell akar lenni. Mindkét lába görbe. Gyorsan szedi a lábát, hagyom, hogy nyerjen. Zanyik, a padtársam röhög: szerelmes vagy és puhány. Zanyikék ártérben laknak. Árvízkor nálunk alszik. Egy szobánk van. Anyám dönt, apám hümmög. Nincs étvágya, ebéd nélkül megy el. Anyám Bertával számoltatja ki, mit költhetünk egy hónapban. Hétéves, gyorsabban számol, mint én. A haja copfba fonva, maga csinálja. Az anyja csak nézi. Van egy titkos füzetem. Rajzolok bele. Krisz-krasszokat. Bertát. Néha csak a bal szemét. Egyszer bogár ment bele, én vettem ki. Láttam a vérereket, a szemfehérjét. Tűrte, nem sírt. A csigaház belseje is ilyen sima és fehér. A nagyapám az árokparton ül, pipázik, néha megengedi, hogy én gyújtsam meg a dohányt. Amikor tenyerébe veri a hamut, közben megszívja az orrát. Én is taknyos vagyok, kézfejemmel törlöm meg az orromat. Ha meglátja az anyám, sikítozik, kitagad, minek mossa a zsebkendőt. Nagyapám szerint az isten fogatlan. Neki sincs foga, majszol. Ha a csigaházat a fülemhez teszem, morajlást hallok. Nem tudom, a tenger-é, vagy csak a vérem. Két hete hallottam, ahogy a szomszédasszony azt mondja: fogadott gyerek vagyok. Találtak, mint egy útfélen fekvő karikát. Anyám hallgat. A kérdés ott van a nyelvem hegyén, de nem kérdezem meg, ki az igazi anyám. Ha egy csigaház üres, valaki már lakott benne. Vagy még visszajön. Egyszer belógtam a templomba. A karzatra is felszaladtam. Fényes, faragott szentek mindenütt. Felfelé néztek, mintha ott sem lennék. Valaki orgonálni kezdett. Morajlott a levegő. Se fent, se lent. Kijöttem. Nem maradt bennem senki. Amikor hazaérek, anyám vékony hangját hallom: Szűz Máriám. Azt hiszem, kifutott a tej vagy megzápult a tojás. Nem. Apám megint részegen jött haza, nadrágjába vizelt. Anyám előttem is keresztet vet. Isten messze van, nem látni – suttogja, és magához ölel. Éjjel a csigaházakat rakosgatom az ablakpárkányon. Üresek mind. A ház megmarad, a test eltűnik. Ha beléjük fújok, tompa hangot adnak. A csiga tudja, hova húzódjon vissza. Én még keresem a házam.
