Orvosi konzultációt követően Bogár kutya életmentő hasműtétje keresztülhúzta a számításainkat. Élményfürdő és kirándulás helyett csakis kutyalátogatás jöhetett szóba.
Kis piros termo takarójába bugyolálva aludt. Még nem ébredt fel az altatásból, fogadott a lányom, de már néha megmozdul.
Álltam a szobaajtóban megrendülten. Érzékelhette, hogy a közelében vagyok, mert kikecmergett a kuckójából. Egyetlen görcsbe görbedt kicsi testével odatámolygott a lábamhoz és finoman cizelláltan artikulálva, dülöngélve elpanaszolta, hogy micsoda méltánytalanság történt két órával ezelőtt ővele.
Összefacsarodott a szívem, szivárogni kezdett a könny a szememből. Leguggoltam hozzá, gyengéden simogatni kezdtem a fejét, hátát. Rogyadozott vékonyka lábain. Óvatosan felemeltem, úgy hogy ne a hasát fogjam, inkább a lábai és a feneke alá tettem a kezeimet. Visszahelyeztem a pokrócára. Vacogott. A lányom betakargatta. Kimászott a takaró alól, fel akart ugrani mellém a kanapéra. Nem vártam meg, hogy ebben az elesett állapotában próbálkozzon, visszapottyanjon, inkább felemeltem magamhoz. Nyakától a hasa aljáig egyetlen mogyorószínű, széles ragtapaszsáv húzódott végig.
Szorosan hozzábújt a combom oldalához, és amíg náluk voltam, meg se moccant, én pedig mindvégig könnyezve simogattam. Zebegénybe se mentünk a varratok miatt.
Ez nagyon régi baba, tájékoztat négyéves Mancó unokám egy műanyagrekesz kirámolása közben. Egy nagyon régi anyukából bújt ki, nagyon régen.
Ez szög, dugja az orrom alá. Be kell tuszkolnia az apának valamelyik lyukba.
A Dagályban meg csak várnak-várnak a lyukas hátú majolikabékák, mert mi itt nyaralunk Balatonon.
Bogár kutya a gazdájánál lábadozik. Zebegényben teljes lelki nyugalommal nyújtózkodhatnak a gizgazok egészen a fák hónaljáig.
Ma véletlenül samponnal mostam hajat. Ezt csak azért említem, mert legutóbb hajfénnyel mostam meg és csodálkoztam, hogy nem habzik, hanem csak összetapad. De az is elképzelhető, amilyen szórakozott vagyok mostanában, hogy samponnal mostam fogat és hajat fogkrémmel, vagy egyáltalán nem mostam. Csak azért térek ki erre a témára ilyen hosszadalmasan, mert már előfordult, hogy semmit se kentem a hajamra. Bevizeztem, elzártam a zuhanyt, aztán újra kinyitottam és leöblítettem a hajam. Amikor be akartam csukni a samponos flakont, akkor jöttem rá, hogy ki se nyitottam.
Zsiga fogta a kis békás pénztárcáját, bejelentette, hogy megy motort venni. Hátul fog rajta a bukósisakos néni ülni. Még ott csüng a fenekén a pelenka, és már arról ábrándozik, hogy nőket fog fuvarozni a motorján! Sokba fog kerülni a gyerektartás, kuncogunk a háta mögött.
A Parlamentben sem kell többet aggodalmaskodni a népszaporulat csökkenése miatt. Még néhány év és minden probléma meg lesz oldva.
Mancó is beszédes kedvében van. Bármi kerül a kezébe, mindenről beszámolót tart. Ennek nem tudtam a nevét, hogy hattyú, ezért libának használtam. El se tudjuk képzelni, miket művelt vele? Az öregeket olyan sokat használták, hogy már alig élnek. Sokatmondóan bólogatunk. Ha mérges valakire Mancó, csípőre teszi a kezét, toppant a lábával és azt kiáltja a fejét ingatva, fajtáját!
Esténként mesét olvas Zsigmondnak a spanyol nyelvű Szindbád könyvből. Sándor és a hatalmas nagy bacilus… Kisurranunk az anyjával az udvarra kedvünkre kiröhögni magunkat.
Nagyon régen láttuk az Országházat. Na, majd ősszel bepótoljuk az elmaradást.
Kihallatszik a kertbe érces lelkes hangja, ahogy Zsizsinek a mesét mondja. Elhervadt egy öreg hercegnő Mó országban. Már réges-régen meghalt. A gyerekei és unokái halva látogatják meg. Mindjárt királyfi uralkodását mindenki befogadja. A királylány a palotában zokogva panaszkodik. Minden, ami kell, megvan, csak egy király hiányzik. Bárcsak tudnám, merre van!
Belesünk a faházba. Zsiga hanyatt fekve, halál komolyan, tágra meredt szemmel bámul Mancóra.
A legutóbb, amikor nálam aludt, a Bínek és a Csacsinak mesélt este. Az ágyamban ülve az ölébe fektette Párban Pannással című regényem egy példányát. Ez egy kis mese, szólt az állatkáihoz. Végiglapozta egyenként a könyv mind a kétszáz oldalát, közben számolt. Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt, tizenhat, tizenhét, huszonegy, huszonkettő, huszonhárom. Nagyot rácsapott a lesimított lapra, aztán folytatta: negyvenegy, negyvenkettő, negyvenhárom, negyvennégy. Az utolsó laphoz érve nyomatékosan, ellentmondást nem tűrően kijelentette, negyvenhat oldal. Becsukta a könyvet és letette az ágy mellett álló székre.
Mi csak itt nyaralunk, nyaralunk és tudomást sem veszünk a körülöttünk zajló világról. Úgy érezzük, sosem ér véget a nyár, miközben a Dagályban már őszi apály van. Nem üzemeltetik az élményfürdőt, a kerek hullámmedencét sem töltik fel vízzel. Lehet még gubbasztani a gombában, a gyógymedencében, a lyukas hátú majolikabékáknak a begóniák tövében, és az elszántabbak úszhatnak az ötvenméteres medencében.
Bogár kutya áttelepül hozzám hosszú őszi napközis táborba megőrzésre. Szomorú sors. Egykedvűen sétál, és vonakodva pózol a nálánál magasabb bolyhos tintagomba mellett, míg lefényképezem.
Vár a temérdek avar Zebegényben. Kertben nem szokott előfordulni, hogy csak ülsz és unatkozol.
A gereblye egyik fokával felnyársaltam egy házában szunnyadó, termetes éti csigát. Amikor megláttam és letéptem onnan, olyan rosszul lettem, hogy le kellett ülnöm.
A diófa törzsén harkály araszolt, kapkodva kopogtatott, mire ráfókuszáltam a fényképezőgép lencséjével, átkúszott az ág másik oldalára. Többször eljátszottuk, hogy lefotóztam az üres ágat vagy a farka végét. Még ilyen izgága madarat! Pontosan olyan megörökíthetetlen, mint a zengőlégy a mályván. Még egy fürge gyíkot is könnyebb megörökíteni, mint a harkályt. Az új kilátó nem mozdul odébb, viszont állandóan ködben lebeg.
Kikapott a hűtőből Zsiga két tojást, ő azt szeretné enni, mutatta fel nekem. Megfőzzem?, kérdeztem. Iden, válaszolta katonásan. Kemény tojásokkal a kezében ment le a lépcső aljába, nagypapát várni, nehogy elszalassza azt a pillanatot, amikor Mancóval kiszáll a kocsiból.
Hárman vittük le a kutyát sétáltatni. Egész úton azon civakodtak, ki fogja a póráz végét. Mancó a ház sarkánál megtorpant. Dacosan közölte, ha felnő, bogárvadász lesz. Felkutatja a bogarakat a rejtekhelyükön, és megöli. Nyomban agyoncsapott kővel egy fekete, karcsú bogarat. Nem kéne, ágáltam. Nekik is csak egy életük van, és szeretnek élni. Meg nagyon fáj nekik, ha kővel összezúzod őket. Képzeld el, milyen lehet, ha egy óriás hatalmas sziklával a hátadra vág! Csak néz rám szótlanul, tágra meredt szemekkel. Nem védenél meg, Sárki?, kérdi a fejét ingatva. De megvédlek, ha tudlak, nevetem el a példabeszéd végét.
Ősszel a Dagályban a nagymedencébe sátoralagúton megyek be. A horizonton holdarcú ezüstnap ragyog. A lyukas hátú kerámiabékák jeges csókokat küldenek.
Tizenkétszer végigúsztam az ötven métert, aztán belemerültem a forró pocsolyába a brekegő vénasszonyok közé. Annyira jólesett az ülőke támlájára könyökölve sütkérezni, hogy uncili, smuncili, drága kiskutyám sokáig várhatott rám.
Sehogy sem értem, ha valaki párban utazik vonaton, miért érzik azt a kényszert, hogy Zebegényig az egész utat végig kell beszélgetniük. Olyan hangzavar vesz körül, mintha a zsinaton ülnék.
Mancónak leszakadt egy hangszál a torkából, magyarázza nekem a tátott szájába mutogatva. Lecsúszott a tüdejéből, belement a lábába és ott feldagadt, ezért van a talpán egy bibije.
Amíg a csendes pihenőn Bogárral aludtunk, Mancó a díszpárnákból épített hóembert a lábaimhoz. Ezt követően egy kicsi nejlonzacskóba csúsztatta a feketecsíkos zöldessárga szerpentin szerencsekövemet. Ez a Szilvi kutya kakája, dugta az orrom alá. Mert ilyen hosszú zöldet kakált, csíkokkal és kis fehér pöttyökkel. Egy olyan zacskóba tettem, hogy látni lehessen. Megmutatjuk a doktor néninek.
Vittük Bogár kutyát sétáltatni. Először én a hónom alatt lecipeltem a lépcsőn, aztán Mancó vezette a kertekben pórázon. A lépcsőházban a szomszéd néni az ajtaját nyitotta kifelé. Hát ennek a szép kislánynak mi a neve?, érdeklődött bazsalyogva. Titok, szólt vissza a válla fölött foghegyről Mancó a lépcsősor tetejéről. Idegeneknek nem szabad megmondani a nevünket. Cukrot, csokit sem szabad elfogadni és a kocsijába beszállni.
Mint már többször előfordult, most is hosszú, őszi napközis táborban sínylődik nálam Bogár kutya. Nyakunkon a karácsony, rögvest utána szilveszter, de ő nem retteg a téren fellőtt és az ablakon kiszórt petárdák durranásától. Feláll az ágyam ablak felöli végébe, és mindegyik robbanásnak egyenként válaszol egy vak-vakkal.
Jön Mancó az anyjával. Körbenyargalja az egész lakást. Sárki, neked hová tette a karácsonyfát a Jézuska?, kérdi. Nekem ide az asztalra a vázába, ágakból állított össze egyet, mert nem talált annyi helyet, ahová felállítsa. Ragyogó arccal bólogat, aha, szép. Faggatni kezdem, még nem is mesélted, mit hozott a Jézuska? Nagy levegővétel után, futóbiciklit, fésulhetó babát, duplót, lehet belóle építeni kertet, meg egy Micsoda idó konyvet, de már van egy Micsoda idók. Mondta a mama, hogy majd elajándékozzuk egy szuletésnapos gyereknek, de szerintem tartsuk meg, mert ha a régi Micsoda idó tonkremegy, akkor elóvesszuk az új Micsoda idót.
Szerencsére a mancóról-magyarra szinkronizálás állandóan működik bennem.
Tömör fürtöket! / Kunkori indákat! / Cakkos leveleket! / Boldog új évet! Írom a facebookra az ismerőseimnek egy szőlőlugas alá betett boroskancsót ábrázoló kép alá.
A Dagályban a lyukas hátú majolikabékák még sokáig várhatnak, de szerencsére nem hiába, mert az Államkincstár feltöltötte az Erzsébet-kártyámra a pénzt, amit idén is lefürödhetek.
Bogár teljes kiőrlésű lisztből készült vajas-mézes kenyeret reggelizett. Jól van dolga a mostani kutyának!, daloltam a fülébe, miközben egy-egy csipetnyit lenyújtottam neki az én szeletemből. Tejeskávét nem kért. Pontosabban, nem tartottam elé a fehér jénai csészémet, nehogy kilefetyelje, és úgy felvillanyozódjon a koffeintől, hogy ne bírjak vele.
Márciusban Zebegényben hibernált hangya sétált ki a hűtőből. Igaza van, biztos kellemesebb volt odabent kikapcsolt állapotban a hőfok, mint a fűtetlen konyhában, ahol belefagyott a víz a vödörbe.
Egyedül sem öli az unalom Mancót. Egy moppal sétál a lakásban és beszélget.
Este HÉV-vel és 6-os villamossal a Margit-hídon megyünk haza, így láthatjuk a kivilágított Országházat.
A Dagályba, a tanmedencébe jár úszni. Úgy szeli a vizet, mint egy vízbe pottyant kismajom. A karjaival és a lábszáraival is egy-egy körívet fog be, összehangolatlanul csapkod. Az arca víz alatt van. A lényeg, hogy nem süllyed le, miközben semmilyen szabályt nem tart be.
Alkonyatkor patkányt láttam a lépcső előtt araszolni. A kutya nem mert kimenni a házból. Hónom alatt vittem át a kerten.
Júliusban kényszer-ősz söpört végig Zebegényen. Sárgulnak és hullanak a levelek a hetek óta tartó kánikulában.
Zsiga picit megszeppent, amikor az apja tudatta vele, hogy egész napra nálam marad. Sírt, ő a papával szeretne menni dolgozni. Most nem lehet, húzott le az apja a lépcsőn. Gyorsan becsuktam az ajtót, hogy ne bömbölje tele a házat.
Betotyogott a szobába és pofán rúgta a vele szembejövő kutyát. Bogár morranva ráharapott a nadrágja szárára. Hajap?, kérdezte tőlem Zsiga. Csak, ha bántod, feleltem. Kisvártatva valaki tipegve közelített a lépcsőházban. Zsiga az ajtóhoz lépett fülelni. Mama!, kiáltotta repesve. Nem, mama este jön, válaszoltam. Anyatejes néni?, csillant fel a szeme. Azt nem hiszem, oszlattam el az utolsó reménysugarat. Ilyen most nem lakik a házban, akinek kisbabája van.
A duzzadt Duna fénylő gerincén három fehér vitorlást követően egy fekete kormorán siklott lefelé. Sajnálom, hogy a Parlament innen a Római-partról nem látszik. De ne legyek telhetetlen, sokaknak a Duna sem látszik, kénytelenek beérni egy poros, vizeletfoltos belvárosi utcával, amin ziháló tüdővel munkába siethetnek. Papírszemetet, üres süteményes zacskót, szalvétát, cigis-dobozokat sodor feléjük a forró szél. A strandlabdaként pöffeszkedő telehold ezüstsugarai sem hűtik le az éjszakát. Fulladozhatnak tovább.
Döglőcbe vetették a hercegnőt, hirdeti ki Mancó a nagyszobában a babák ide-oda hurcolászása közben. Ha-ha-ha, hát te hercegnő soha sem fogsz kijönni abból a döglőcből!, kiáltja a falap mögé rejtett babához.
Semmin sem csodálkozom. Alig volt nála idősebb az anyja, amikor előrukkolt ezzel a jelenettel. Két hurkapálcát szúrt a fal és a heverő közé, az egyikre fölakasztott egy bordó fonalbabát. Egy zöldet lent rángatott a másik akasztófa felé a baba nevében jajveszékelve. Nem akarom, hogy fölakasszanak! Elértek a hurkapálcához. Fölbiggyesztette azt is. Csend. Kisvártatva jött a harmadik, narancssárga fonalbaba. Meglátta a barátját lógni. Elájult. Hosszú csönd. Úgy tűnt, vége a történetnek. Váratlanul megszólalt a jobb kéz felőli baba gyenge hangon: Te élsz még? Igen, felelt a másik. Legalább a pörköltömet hagyták volna megenni. Le kéne jönni innen, javasolta a bordó baba. Le, bökte ki a zöld. Leugrott a bal oldali bordó. Elterült. Meghalt, kommentálta a zöld. Túl magas ez az akasztófa, állapította meg a narancssárga fonalbaba. Óvatosan kell lemászni.
Bogár kutyát annyira kiborítja a Tilos rádió francia alternatív zenéje, amelyben vonósok cincognak, fúvósok harsognak, és harangok csilingelnek, hogy felváltva jajong, nyöszörög és morog. Lehet, hogy végső elkeseredésében a géprombolás eszközeihez fog nyúlni. Menj ki a szobából, ha zavar!, pirítok rá. Heverészni az asztal alatt, sőt az ágyon is lehet. Ritkán sugároznak ilyen izgalmas zenét. Bolond lennék kikapcsolni.
Fölöttünk a nagytestűek kattogtatják a parkettán az ágylábakat.
Kisvártatva Zsiga akaratlanul megoldja Bogár problémáját. Addig-addig nyomogatja a HI-FI torony gombjait, míg egyszer s mindenkorra elvarázsolja belőle a Tilos rádiót. Újra meg kéne keresni és beprogramozni, de hát kinek van erre energiája?
Paula, magyaráz Mancó az ágyban fekve, ahelyett hogy behunyná a szemét és elaludna, egy öreg, szemüveges boci. Nagy tőgye van. Odamennek a rétre, kinyomják belőle a tejet, aztán kettévágják, kiveszik a belsejét. Három kis dobozkába töltik. Mindegyiknek a tetejére egy kiskanalat raknak.
A döglesztő kánikulában cserbenhagytam a Dagály lyukas hátú kerámiabékáit. A Rómaira mentem hűsölni. Az úszómedence túlfolyórácsára kifeküdve az ég felé girbegurbán ágaskodó, karcsú óriásfenyőt bámulni.
Bogár a History tévében több mint hetven éve a Vörös Hadseregben szolgált sztálingrádi kutyával feleselget. Tér és idő a kutyák számára ismeretlen fogalmak.
Zebegény temetőjében egy sírhant szegőköve alatt nagy lyukat láttam. Körötte darázsfészkek hevertek. Például ebben az odúban, vagyis Franciska néni sírjában lakhat egy méhészborz. Idehordta ezeket a darázsfészkeket, kiszopogatta a mézet, vagy a darázsbábokat, aztán dolga végeztével bevonult Franciska nénihez szunyókálni. De az is elképzelhető, hogy Franciska néni sírjának üregébe költöztek be a darazsak, és onnan vonszolta ki a fészküket egy méhészborz. Ez az, amire sosem fogok fényt deríteni, mert a sír szegőkövét nem bírom és nem is akarom elmozdítani, bekotorni alá sincs kedvem.
Zsizsi unokám csak úgy volt hajlandó lefeküdni, ha beviheti az ágyba a ceruzaelemeket. Lefektette a tizenhét darab fáradtelemet, gondosan betakargatta azokat. Amikor felébredt, két marék elemmel jelent meg a nagyszoba ajtajában. Hazavihetem?, kérdezte sóvárogva. Kettőt vigyél haza, a többi jó lesz az órákba. Fényképezni már nem lehet velük, de a mutatókat még képes körbetekerni.
Mancó, amikor legutóbb itt járt, békanyomatokat festett egy nagy barackvirág színű lapra. Felragasztottuk a szobaajtóra dísznek.
A Dagály lyukas hátú kerámiabékái a sziklakert mögött ágaskodva lesték, hogy mikor közelítek. Mellettük elhaladtomban halkan odasúgtam nekik, szevasztok.
Éjjel Bogár kutya a konyhaablaktól az előszobaajtóig száraz kagylótésztából Tejutat épített. Míg fél-kómában végigbotorkáltam rajta, feltörte a talpamat.
Öl a honvágy, hogy Zebegénybe látogassak, de ebben a kánikulában nem bírom összegyűjteni az utazásra az erőmet. Szatyor, kutya, légszomj… Több a soknál.
Zsiga anyja kezébe nyomta a telefonkagylót. Kit hívjak fel?, kérdi mama. Kivel akarsz beszélni? Sárki, böki ki biccentve. Szia, Zsiga! Mit akarsz mondani?, faggatom. Zsizsi mojcos, szepegi bele a kagylóba, és azonmód lecsapja.
Hajnali ötnegyvenötkor arra riadok, kislányunokám kuporog a padlóra lefektetett matracon, dörzsöli a szemét. Ma korán kell kelni, nyöszörgi, hogy sok idő legyen játszásra. Alig érthetően szakad fel belőlem, Előttünk az egész nap. Sok időnk lesz. Még senki nem kelt fel a házban. Visszadől és alszik tovább.
A tejeskávészínű lyukas hátú majolikabékák a Dagályban az íriszlándzsák tövében csendben lapultak. Kiderült, hogy az ötvenméteres úszómedence bebékanyálasodott. Zárójelben megjegyzem, nem a lyukas hátúak a ludasak, a strand üzemeltetői trehánykodták el a vízcserét. A zöld vizet piros-fehér sávos műanyagszalaggal lekerítették. Szombatra kitisztítják, de akkorra ne várjanak, kihagyom, hogy a sprickoló, sikoltozó tömeg lépten-nyomon a lépembe lépjen.
Bogárkísérettel énekelek. Rejtelmek, ha zengenek, őrt állok, mint mesékbe’. Bebújtattál engemet talpig nehéz hűségbe. A kutya minden sor végén, míg levegőt veszek, szívszaggatóan nyöszörög. Nagy lélek szorult ebbe a csepp állatkába.
Este a tévében fel-felmorranó oroszlánfókákkal balhézik.
A balatoni faházban lámpaoltás után Mancó altatót énekel Bínek. Nyuszi Gyuszi fekszik árokban… Zsiga a játékmobilját füléhez emeli, fontoskodva bejelenti: Valaki hív.
Alkonyatkor zoknit húztak a kezükre és kirohantak a kertbe. Mint vadlovak, négykézláb rohangáltak a lehajló faágak közt a bokrok mögé bebújni. Kineveztek ló-vadásznak, egy száraz faággal kellett őket üldöznöm és lövöldöznöm rájuk.
Dilis ez a kutya mostanában. Átalszik egész napokat. Időnként felpattan, szembefordul velem, hosszan megugat, aztán visszahever a szőnyegre.
Zsizsi odatotyog az anyja mellé. Mit írsz, mama?, kíváncsiskodik. Bevásárló listát, felel mama. Írd oda, hogy anyatej!, bök az oszlop aljára. Hónapok óta nem képes túltenni magát azon, hogy az anyjában a repülőgépen elapadt a tej.
A Parlament a sötétkék égboltdunyha alatt hatalmas, csillogó-villogó kristálykalicka.
Annyira jó dolgom van, döbbenek rá, hogy nincs semmi dolgom, mióta nyugdíjba mentem. Csak élek bele a világba, kedvemre.
Talpalok a kertben a narancssárga kráterveretes teliholdat lefotózni. Majdnem rátaposok a fűben megbúvó futball-labdányi sünre. Ha észrevétlenül rálépek és felsikolt, vagy nyöszörög, nyekken, esetleg reccsen, tuti, hogy szörnyet halok.
Két sárga frizbivel megjelölöm a hollétét, nehogy rátámolyogjak a fűcsomók közt bukdácsolás közben. Kissé eltávolodtam tőle, hogy ne rettegjen a közellétemtől, erre beandalgott a fenyő alatti dzsungelbe.
Reggelente Mancó nagyi-kihúzó szerkezettel (ugráló-kötél) rángat ki a felforrósodó faházban az ágyamból. Nehéz ébredés!, kacagja eltorzult arcomba.
A strandon Zsiga konstatálja, hogy nincs előttem papírtálcán sült krumpli. Rábök a sajátjára. Egyél innen, Sárki!, és már fújja is nekem a következő cikkelyt a kis villájára felszúrva, nehogy megégessem a nyelvem. Nyújtja a szám felé, hogy kapjam be. Aztán magának hűt és megint nekem.
Azon a vacsorán, amin részt vettem legutóbb, szezámmagba hempergetett kecskesajt golyókat szervíroztak előételnek, ezt követte a cukkinis hagymakrém leves, utána Szent Jakab kagylót ettünk mártással, aztán tintahalat fekete tésztával töltve. A desszert csokoládépohárba töltött whiskys szósz volt szarvasgombaszirmokkal meghintve. Vacsora után egy első világháborús orosz dokumentumfilmet vetítettek, abban a szellemben, hogy minden honpolgár a háború győzelméért szorgoskodott. Apait-anyait beletett a munkájába, annak érdekében, hogy megnyerjék a háborút. Gürcöltek, termeltek, harcoltak, még szültek is az utolsó leheletükig. Élő egyenesben, száz évvel ezelőtt, kamera előtt. Gondoljunk ebbe bele. Ezt követően a Mosodás Sutyi című, szintén legalább száz éves filmet vetítették le, aminek egy árva kislány a főszereplője.
Bí bárány az énekórán azt mondta, hogy kutykurutty, mert meg akarta viccelni a többieket, nevet felém Mancó. Amikor Bí bekutykuruttyolt az énekszobába, Tvájlájt kiszólt. Hagyd abba, Pofánka! Elénekelték a dallamjukat. Utána fociztak, ittak, pisiltek és mentek aludni.
Egy dolmányos varjúval fürödtem a Dagályban. Odatipegett a túlfolyó rácshoz, háromszor belebillentette a fejét a medencébe, a vállára lötykölte a felszívott vizet, aztán megfordult és többször belemártotta a fenekét is.
Éjjel egy sípoló gumitigrisen, egy plüssmalacon és két tömör labdán aludtam vigyázzállásban, hogy Bogár kutya is elférjen a heverőn, miközben ő kint aludt a nagyszobában, a virágos fotelban.
Ezzel az erővel egy zsák krumplin is fekhettem volna, morgolódtam, miközben kidobáltam a játékokat az ágyból.
Apró unokáim a faházban a Scrabble-tábla mellett, a padlón ülnek. Látod, ez a térkép, mutatja Mancó. Iden, helyesel Zsiga. Látod, ez a kukim, nyújtja Mancó felé az említett testrészét. Látom, bólint komolyan Mancó. Itt van a tenger, bök a tábla egy kék kockájára. Ide megyünk majd fürdeni.
A fagyizó, jelenti be jelentőségteljesen kislányunokám, ahol fogok dolgozni, korán fog bezárni, mert utána otthon mesét fogok írni. Két leveles fűzfaágat töret le velem, azokkal a kezében talpal a Dunához, nehogy szomjan vesszenek. Megemeli az egyiket, a másikat melléigazgatja. Á, lányfa! – kiáltotta a fiúfa –Régóta vártalak! Jaj, de szépek az ágaid!, repes a nevükben Mancó. Kisvártatva, A fiúfa lógató orral ment el otthonról, panaszolja a fűcsomók irányába, mert az apja kidagadta a nagy házából. Most ott sír a sötét erdőben, mert úgy tudja, hogy ott él egy zombi, egy dínó és sok sárkány, Wuszter, amelyik mézet eszik, Uki nyulacska, teknős, süni és egy mókus, amelyik vicces, mert ennivalókkal dobálja az arra járókat. Makkal, gesztenyével meg ilyesmikkel.
Szeptember elején eljött az én időm, sa-la-la-la-la! A Római strandon az úszómedencében hárman szeltük a vizet. Az úszómester a bódéja árnyékában köhécselt.
Ragyogó napsütés, kánikula. A terebélyes ezüstfenyő egy kiálló ágáról felfeslett egy fecske a hirtelen-kék égre. Eredetileg szarka volt, csak a belső rím kedvéért változtattam fecskére.
Hosszú pálcalábait fejem fölé lógatva ívelt el a medence fölött egy termetes szürke gém.
Három lökhajtásos repülőgép húzott bele egymás kondenzcsíkjába, és még mielőtt az egyesült sáv szétfoszlott volna, egy negyedik vasmadár újrarajzolta.
Mintha darázs szúrt volna a fenekébe, vetette ki magát hajnali fél négykor az ágyból Bogár, és rohant végig a lakás teljes hosszán. Vák! Vák! Vák! Nyargaltam utána. Csend legyen!, sziszegtem. Éjszaka van!, kiáltottam. Erre, mint aki jól végezte dolgát, visszamasírozott az ágyamba. A karomba fészkelődve horkoló álomba zuhant.
A házban valaki a zenegépét bömböltette, közben a galambok is belekezdtek a hu-hu-hú turbékolásba. Onnantól nem aludtam egy szemhunyásnyit se. Tuti, hogy a végelgyengülés csúsztat a süllyesztőbe.
Fél hatkor hozta az ágyba a horpadt labdáját Bogár, és leült mellé nyüszögni. Belöktem a párnám alá, erre a testem teljes hosszában és széltében keresztbe-kasul gyalogolva, szimatolva kutatott utána. Végül letett róla, hogy megtalálja, és ráfeküdt a jobb lábfejemre. Elhal a végtagom. Amputálás lesz a nóta vége.
A kutya kifáradt, rákapcsolt a gyomorégés. Már csak háromszázhatvanhárom nap van hátra és mehet haza a két kiló nyolcvandekás terrorista.
Hatkor hozott még egy megcincált, tömör gumilabdát. Azt is besuttyantottam a párnám alá. Csak úgy mellékesen megjegyzem, labdahalmok tetején sem tudok aludni. Még akkor se, ha ne adj’ Isten elmarad a testemen gyalogolva pásztázás.
Sárki nagyi buta!, fogadott Zsiga, mivel sejtette, hogy az én felbukkanásommal egyidőben olajra lép az anyja. Nem buta. Rendkívül okos, vágtam ki a rezet. Rendkívül buta, helyesbített.
Zebegényben kisbaba született a szomszédban. Egy ember méretű műanyag gólyát állítottak a kapu mögé. Csőrére textilpelenkába fektetett játék babát lógattak. Ide se jöhetek többet Bogárral, mert egész nap a kerítés tövében szoktak feleselni Gömbi kutyával. Így az újszülött sosem alhatna a kertbe kitolt kocsijában.
Mancó szerint egy vulkánkitöréstől pusztultak el a dínók, mert a kiömlő láva rájuk folyt, és leégette a bőrüket és a húsukat. Csak a gerincük és a lábuk maradt meg, lehet látni egy könyvben.
Kitálaltam a vacsorát. Ülünk a tányér mellett. Tudod mit, Sárki nagyi? Ne együnk, inkább beszélgessünk a hattyúkról! A babahattyú barna, nem olyan fehér, mint a papa- és a mamahattyú. A felnőtt hattyúnak csak a lába és a csőre fekete, meg az orrlyuka. Mi van odaírva?, mutat a hosszú, egyenes ujjával a képernyőre. Vege-tales. Vagyis vegetálesz, válaszolok. Mikor?, kérdez rá rendkívül kíváncsian, mert ő már csak olyan, nem akar semmiről sem lemaradni.
A Dagály nagymedencéjének vízfelszínén kunkori platánlevél-ladikok lavíroznak. Lapátoló kézfejemre kapaszkodnak.
A Szeretni kell, ennyi az egész kezdetű, molyrágta slágert Bogár együtt dünnyögi velem. Elérkezett az ideje, hogy elkezdjük muzsikus koldusként járni a világot. Fényes jövő vár reánk. Repertoárunk: Szeretni kell, ennyi az egész, Sej Nagyabonyban csak két torony látszik, Csendes éj. Még begyakoroljuk az Ott fogsz majd sírni, ahol senki se látot, aztán, hogy a fiatalabb generációt is megszólítsuk, Hajolj bele a hajamba! Dúdold bele, hogy labamba! Ráadásként már hetek óta jegyzetelem a Ballonkabát kitárva, indulok az éjszakába… szövegét. Eléggé fülbemászó, jazzes dal. Ez lesz a jövő sikere, egyelőre a Tilos rádió vonósaival szinkronban nyöszörög, ez igazolja, hogy a muzikalitás mélyen gyökeredzik benne. Aztán amikor a tévére kapcsolódom át, egy brontoszaurusszal beszélget.
Mindeközben nekem kiserkent a bajszom. Na, nem abban a pillanatban és az említett állatok hatására, hanem pudingevés után körbenyaltam a számat, és a nyelvemet megcsiklandozta egy ordas szőrszál. Azt hittem, hajszál akadt a szám sarkába, amit nem sikerül lepiszkálni. Elővettem a nagyító tükröt, kiültem az ablakba a napvilágra, és a szemöldökcsipesszel kitéptem.
Kinevezi méheknek Mancó a cérnás spulnikat. Repteti őket virágról virágra. Szerezzél több mézet, te Janka!, szól az egyik spulni-méh a másikhoz. Hát számítottam rá, hogy ezt fogod mondani, feleli a méhecskelány, Mancó tolmácsolásában.
Fürdés után megállapítja, jó, hogy Zsiga nincsen itt, mert ilyenkor szoktuk egymást provokálni, hogy ne tudjon a másik elaludni.
Elolvasom az ágyban ülve a Kásásfazekat és lekapcsolom a villanyt. Mancó tiltakozik, hogy sötétben nem lehet aludni, mert akkor az ember állandóan azt lesi, hogy bejön-e valaki idegen az ajtón.
Itt nem tud senki bejönni, bezártam az ajtót. Senkinek nincs kulcsa ehhez a lakáshoz, csak nekem. A kapun is csak szomszéd tud bejönni, aki tudja a kódot. Amúgy sincs vaksötét, mert nincs teljesen behúzva a függöny. Azon a sávon besüt a kerti lámpa és bevilágítja az egész szobát, a közlekedőt is, egészen a fogasig, magyarázom. Kapcsolj fel valami villanyt, Sárki!, esdekel. Lámpafénynél meg én nem tudok aludni, azért oltottam el a villanyt, mondom. Te mit szoktál ilyenkor csinálni?, kérdezi felülve, felém fordulva. A jobb oldalamra fekszem, karomba veszem a kispárnámat, ráhajtom a fejem, becsukom a szemem, és hamarosan alszom is. Aha, motyogja. Rádől a kispárnájára és elalszik.
A Dagályfürdő öltözőjében egy középkorú nő a gyér, hosszú haját két oldalról egy-egy hajszárítóval fújja. Egy idős férfi fürdőgatyában, felemelt bal karral a hónaljszőrzetét szárítja. Nagyon fontos emberek. Nem érnek rá órák hosszat vacakolni a szárítkozással.
Már csak négy nagyot kell aludni, mondtam az ölemben ütemesen nyüszögő Bogárnak, és jön érted a gazdi. Adsz neki puszit? Erre megfordul, és szájon nyalint.
Én mindenkiben csalódtam, nem sajnált senki, kornyikálom a fürdőből a hálószobába nyargalva. A kutya alagutat túr a paplanba és olyan mélyen bevájja magát, mintha nem is létezne.
A Zebegényből véletlenül áttelepített, illedelmes suszterbogaraim a vacsorát követően az asztallapról visszamásztak a muskátlilevelekre.
Hosszú, őszi napközis táborban senyvedt nálam Bogár kutya, Mancó pedig egy vírusos influenzából még nem teljesen felépülve csatlakozik hozzánk egy hosszú hétvégére. Azért mondom el újra és újra a kitalált meséimet, hogy amíg nem tanulok meg írni, nehogy elfelejtsem, magyarázza nekem. Mint Faludy a Recski munkatáborban, gondolom.
Első éjszaka a padlóra terítettük a paplant, azon aludtunk hárman. Bogár hol mellettem, hol kettőnk közt, hol a lábamon, hol Mancó lábain. Hogy ne nehezedjen rá a kutya, Mancó álmában bekúszott az ágy alá. Ott ébredt hajnalban hanyatt.
Anyja elbeszélése szerint Zsiga szokott otthon az ágy alá becsúszni, hogy a nővére álmában ne lökdösse a parkettára terített paplanon. Reggel, amikor felébred, lendületből fölemeli a fejét, odacsapja az ágykeret aljához, visszapattan a padlóra és alszik tovább.
A nálam eltöltött hosszú hétvége második éjszakáján Bogár terpeszkedett egyedül, hortyogva a heverőmön keresztben, mi Mancóval a padlón kuporogtunk, egymást akaratlanul rugdosva, taszigálva.
Még lefekvés előtt, míg Mancó fürdött, lehordtam a padlóra terített paplanról a végigfektetett partvist, két söprűt, mopot, fűzfaágakat, amik Mancó gyermekeiként ott aludtak.
Elalvás előtt a kislány a boszorkát mesélte el a Hófehérkéből Bínek. Na most szívem megtalállak! Kisleányom elaludjál! Szívem széle meghaláljál! Bí a fenyegetésekkel mit sem törődve békésen átaludta az éjszakát, csak mi nem tudtuk, hogy hol. Reggel feltúrtuk érte az egész hálószobát, mire rátaláltunk az ágy alatt egy könyvkupac mellé simulva.
A Dagályban a lyukas hátú majolikabékák békésen napoznak. A nagymedence körül hét emelődaru ágaskodik. A fűben gyommagvakat szedeget egy vadgalambcsapat. A fekete korsós lány szobor apró varjúhájpamacsot öntöz. A melegedőt oroszlánszag uralja.
A gyógymedencében, mint dimbes-dombos hátú vízilovak, öregasszonyok úszkálnak. Fejük fölött pink orrú repülők ereszkednek a Liszt Ferenc repülőtér leszállópályája irányába. A medence peremén álló sekély vízben verebek isznak és fürdőznek. A medencét övező palánk mögött az elbontott kör hullámmedence és a valahai gombamedence helyén két szögletes torony hegyébe égbenyúló daruk csigalassúsággal betonelemeket emelnek.
Bogár este a tévében a Mézengúzt nézi. Minden darázsnak egyenként válaszol. Hiába tanítgattam horgolni, figyelj, átdugom a fonalat, a tű horgával áthúzom és áthurkolom. Semmi hajlandóságot nem mutatott erre a hasznos tevékenységre. Lesújtón rám nézett és háttal nekem lefeküdt aludni.
A sötét utcán egy vékony nő a mobiltelefonja fényénél kutatja a fűcsomók közt, hogy hova kakált a kutyája. Semminek nincs határa.
Délelőtt átmentünk az Északi összekötő vasúti hídon a Szúnyog-szigetre kecskéket és juhokat etetni a hűtőben összegyűjtött zöldséghulladékkal. Csak tyúkokkal és kakasokkal találkoztunk. A borjúnyi kutyák se ágaskodtak a drótkerítés mögött, hogy elkapkodják a bedobált csontokat. A földbevájt gödrében bénán kuporgó dog is szőrén-szárán fölszívódott. A hídon visszakullogtunkban két kormorán húzott el a fejünk fölött.
Visszaviheted a Bubukádat, írtam este a Facebookon a lányomnak. Bezárom a napközis tábort. Bogár hajnali fél hatkor keltett harsány ugatással, utána a fejem mellől dobálta a labdáját lefelé az ágyról, majd ráfeküdt az orromra. Akkor egy szarka becserregett az ablakon, erre beleugrott a fülembe, onnan válaszolta, hogy vak, vak vakk.
A nagy hőingadozásoktól becsavarodtak a növények is. A dömösi sziklák támfalának a tövében frissen kinyílt cickafark-telepek fehérlenek. Néhány akác és bodza is virágot bontott. A talpfák közt újra felütötte a fejét a harsány-zöld mezei zsurló.
Bármit kínálok Zsigának, köszöni szépen, nem kéri. Kizárólag pebibízt akar enni. Reggel, délben, este tejbegrízt.
A Parlament a tejfölködből ki se sejlik, csak tudom, hogy tőlem balra terpeszkedik.
Sokat fejlődött Bogár kutya a hosszú őszi napközis táborban. Már a Sej Nagyabonyban csak két torony látszikot is el tudja nyöszörögni, ha a sorokat előénekelem neki.
Délutánra kikapaszkodott a nap a felhőgubancok mögül. Lementünk Mancóval a kerek térre. Megkért, hogy segítsek neki felszállni a hintára, mert nagyon magasra kötözték fel a faágra. Fölé hajoltam, megragadtam a derekát, hogy felemeljem. Éppen abban a pillanatban ugrott fel. Tiszta erőből lefejelte az államat. Akkora csattanás visszhangzott a koponyámban, azt hittem kiszáll a fejem tetején az agyam. Elsötétült a világ. Felborultam, mint egy eltalált kuglibáb. Meg se bírtam mozdulni, szólalni se. Sárki! Kelj fel! Ne feküdj a földön!, hallottam nagyon messziről, szakadozva, mintha egy ládába zárva kiabálna. Tudsz beszélni?, kérdezte tárgyilagos hűvösséggel. Mivel nem jött ki hang a számon, belebiccentettem a fejemet az engemet közrefogó sötétségbe. Kórházba kell menni?, kérdezte kissé reszketeg hangon. Nem, hörögtem, a fejemmel nemet intve.
Visszaszolgáltattam Bogár kutyát a jogos gazdájának, mert már nagyon hiányzott neki. Azóta egy suszterbogárral élek. A Zebegényből hazahozott muskátlikkal települt át hozzám. Másfél hónapja poroszkál az étkezőasztalon. Napokig egy rothadásnak indult almacsutkán ácsorgott, időnként bemászott a fedezékébe. Lupéval lestem, de nem láttam enni belőle.
Amikor az almacsutkát elhagyta, azt kidobtam és kitettem neki az étkezőasztalra egy friss sörretek levelet. Rámászott, belemélyesztette a hosszú, fekete szívókáját a reteklevél egy vastagabb erébe, a lábaival egyensúlyozgatva szívta, szívta.
2015. november elsején lejárt a nyugdíjas úszóbérletem. A lyukas hátú majolikabékáktól érzékeny búcsút vettem. Megdicsértem őket, hogy beültettek maguk elé a frissen felásott földbe kilenc sor árvácskát.
A pénztárnál kiragasztott hirdetmény a tudtomra adta, hogy a vezérigazgató november harmadikán tájékoztatót tart a fürdő jövőjével kapcsolatban.
Egy dolmányos varjú hosszan kerengett károgva a gőzölgő gyógymedence felett.
