A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteménye
Egy-egy műalkotás múzeumba kerülése jelentős pillanat: a műtárgy és a benne megfogalmazódó gondolatkör kap elfogadást, kiemelt értelmet és egyúttal deklarált elismerést. A művészeti gyűjtemény kialakulása, felépülése hosszú folyamat, melyet sokféle – nem csak anyagi természetű – tényező befolyásol. A történelmi események, divatos felfogások, a mindenkori társadalom aktuális szellemi állapota is alakítják, nem beszélve azokról a művészekről, akik egy-egy gyűjtemény vonzáskörében dolgoznak. A kaposvári múzeum képzőművészeti gyűjteménye is egy sokféleképpen rétegződő, gazdag együttes, amely reflektál a mű keletkezésének idejére ugyanúgy, mint a gyűjteménybe kerülés körülményeire.
A helyi polgárság ügybuzgalma révén az első múzeumi közgyűjtemény megalakulása viszonylag korán, 1909-ben történt Kaposváron. A Múzeumi Egyesülettel párhuzamosan Rippl-Rónai József testvéröccse, Rippl-Rónai Ödön személye által egy másik, sokkal ígéretesebb múzeumlétesítés is folyamatban volt.(1) E két kollekció bázisán alakuló múzeumi gyűjtemény 1949-es államosítása után Rippl-Rónai József nevét vette fel. A kaposvári születésű, párizsi iskolázottságú művész nevére történő hivatkozás a hivatalos szocialista realizmus kötelezettsége elől való kitérés lehetőségét kínálta. Rá hivatkozva az 50-es évektől a múzeum egykori vezetője, Takáts Gyula olyan prioritásokat fogalmazhatott meg, melyek egy modernebb tradíció, a Somogyhoz kötődő képzőművészeti értékek vállalását foglalta magába. Rippl-Rónai Ödön végrendeletét követően 30 évvel később (!) a kortárs gyűjtemény első – kvalitását tekintve is jelentős – gyarapodását Kunffy Lajos festőművész plein air jellegű adománya jelentette az 50-es években.
Rippl-Rónai Ödön kiemelkedő értékű, századfordulós gyűjteményével Kaposváron megteremtődtek egy jó színvonalú, 20. századi gyűjtemény alapjai, de végrendeletének kikötése ellenére a 20-as évek végétől a múzeumi vásárlásokban komoly visszaesés, több évtizedes kimaradások tapasztalhatók. Hatalmas hiányokat kellett elkönyvelnünk 1930-tól az 1960-as évekig, amikor egyáltalán nem volt gyarapodás. Az időszak végén központilag szervezett, állami beszerzésekből jutott egy-egy műcsoport a múzeumba, amely inkább a kortárs grafikai gyűjteményt alapozta meg. A gyűjtés ténylegesen a 60-as évek végén kezdődött el. Időnként meglóduló, máskor megtorpanó szerzések nyomán a kortárs gyűjteményben a 70-es évektől alakult ki több olyan műtárgycsoport, amely számottevő alkotókkal, erőteljes művekkel képvisel egy-egy művészeti vonulatot, de e tendenciák reprezentációja korántsem teljes. Az aktuális vásárlásokhoz megfelelő alkalmat a bizonyos rendszerezettséggel megrendezett kaposvári kiállítások adták. A vásárlás és kiválasztás jogát a megyei tanács hosszú időn keresztül fenntartotta magának, és az általuk megszerzett művek – a múzeumtól függetlenül – gyakorta irodai dekorációkként funkcionáltak az irodákban. A somogyi festőket reprezentáló gyűjteménycsoport a tanács által a 60-70-es években vásárolt anyagból alakult ki.
Bors István: Trónus, 1972
A Kaposváron letelepedő fiatal művészek 1956 után kerültek ki a főiskoláról. Jelenlétük segítette és fokozatosan szétfeszítette a kulturális élet korábban megszokott kereteit. Nyitottabbnak bizonyultak a modern vizuális kultúra értékei felé, és valóságábrázolásuk többféle hatást ötvöző, tágabb hagyományokra figyelő tájékozódás nyomán formálódott. Műveikben az ábrázoló igényű formaadás és az absztrakció között sokféle árnyalat bontakozott ki. Közülük Bors István szobrászművész egyike a legnagyobb hatású művészeknek: műveiben fokozatosan szakadt el a szobrászat hagyományos megoldásaitól. Szabadon felhasználta az emberiség kultúrtörténetét, kalandozott a művészet különféle földrajzi és időbeli dimenzióiban, közben felfedezte a primitív és az antik művészetet, a folklór, a paraszti kézművesség és a gyermekrajzok világát, és plasztikáiba mindenféle kötöttség nélkül építette e formai tanulságokat. Magyarországon egyedülálló megoldásokat talált a folklorizmus, illetve az ókori civilizációk képi nyelvének aktuális politikai-hatalmi szimbólumokba történő átfordítására. Szabados János a Bálint Endre-féle népi motívumokra alapozott szürreális jeltörténet egyéni változatát művelte, míg Szekeres Emil Martyn Ferenc hatása alatt dolgozta ki stilizált tárgyformáit.
A kaposvári gyűjtemény lényegében az 1970-es évektől kezdve igyekezett a nagy hiányokat befogni – elsősorban Martyn Ferenc és Bernáth Aurél rövid időre szóló somogyi jelenléte nyomán kialakult vonzáskörökkel. A két mestert Rippl-Rónai József neve kapcsolja össze, mindketten Kaposvárról, Rippl-Rónai közeléből indultak el a művészi pályán. A bennük megtestesülő kettősség – a figuratív, drámai emberábrázolás és a lírai absztrakt, tömörített jelképekre ill. geometrizálásra törekvő felfogás – a kaposvári gyűjtemény egyik fontos adottsága.
Bernáth Aurél, mint a Képzőművészeti Főiskola elismert tanára, festői eszközeivel az 50-es években sem követte az elvárt ideológiát, és megtartotta szellemi függetlenségét. Önarckép éjjel (1970) c. műve komor színvilágú, lírai és filozofikus önarcképeinek egyik késői darabja. Bernáth szellemi hatása jól lemérhető a kaposvári gyűjteményben: határozottan kiállt a Rippl-Rónai hagyaték gondozása mellett, és a Képzőművészeti Főiskolán egyengette azon fiatal, tehetséges tanítványait, akik a természetelvű festészet hagyományait egy korszerűbb formanyelv keresésének igényével követték. Martyn Ferenc viszonylag későn, a 60-as években Takáts Gyula révén került a Rippl-Rónai Múzeummal kapcsolatba. 31 darabos adománya a 80-as évek elején egészítette ki a kollekciót az Európai Iskola és a szürreális absztrakció darabjaival. A két művészben megtestesülő világlátás nyomán két fő csoport rajzolható ki a gyűjteményben. Egyik a lírai és expresszív figurativitás erőteljes és differenciált jelenléte. Ez a vonulat a század eleji Rippl-Rónai Ödön-gyűjtemény időbeli meghosszabbításaként is értelmezhető, és a klasszikus kollekció szecessziós-szimbolista festészeti tradíciójának formai és tartalmi vonatkozásait követi. A másik a szigorúan épített képi rend logikáját érvényesítő geometrikus absztrakció. (A kaposvári gyűjteményre egyébként általánosságban kevéssé jellemző a klasszikus konstruktivizmus.)
A 70-es évek egy nagyszabású gyarapodás időszaka. Somogyban több emlékmúzeum létesült, ezek közül egyik a balatonlellei József Attila Múzeum volt. Ekkor kerültek az ötvenes-hatvanas évek generációváltásának reprezentációjaként Kondor Béla nagyméretű festményei a múzeum tulajdonába. Kondor a somogyi gyűjtemény ellenpontjainak szimbolikus átkötését képezi.
A Bernáth-Szőnyi-féle posztimpresszionista, természetelvű festészet a tanítványok műveiben sokféleképpen – de elsősorban a szürrealizmussal kombinálódva, esetleg metafizikus vagy éppen popos felütéssel, új értelmezésben jelentek meg Kaposváron. Bernáth Aurél tanítványának tekinthető Ungvári Károly, akinek fröcsköléssel, visszakaparással létrehozott nagyszerű tájkompozícióit Csernus Tibor szürnaturalizmusának befolyása hívta életre. Ungvári a természeti látvány meghaladására törekedett, melynek során a szubjektív emlékezet konstruktív és organikus formák egyensúlyára bontotta a képi rendszert. Bonyolult tájstruktúrái így a rend és rendetlenség, szabályozott ráció és megzabolázott érzelem kettősségét ötvözik munkásságában. Kokas Ignác festői foltokból felépített tájvíziói, vagy Gerzson Pál lebegő, fénnyel átszőtt színritmusai szintén az absztrakt expresszionizmus felé fejlesztették az ábrázolást.
Az 1960-70-es évek tételes neoavantgárd irányzatai csaknem teljesen hiányoznak gyűjteményünkből, ehelyett inkább e stílusok továbbélése jelenik meg. A fiatalabb nemzedék törvényszerűen többféle úton indult el a figuralitás és nonfigurativitás határán mozgó expresszív képvilág felé. A Bernáth növendékek egy része a hiperrealizmus hatása alatt dolgozott. Közülük említhető Mácsai István, akinek szimbolikus elemeket felvonultató festészete szociografikus tartalmú, de mágikus varázslatokra is hajlamos képi nyelv. Bikácsi Daniella alkotásaiban a mester szellemiségét a tárgyi világ emelkedetten meditatív szemléletében őrzi tovább. Finoman cizellált akvarelljein szemmel láthatóan nem zajlik cselekmény, csupán egy-egy táji, építészeti elemhez kerülünk közelebb. Homokozó c. képe a művésznő kiürült tereinek egyik különösen szép alkotása, ahol a lélek mélyére irányuló koncentrációban a tér elveszíti érzéki karakterét és a végtelenségig redukált, szinte tárgynélkülivé váló építészeti motívumban egy belső időbe átlépő, transzcendens érzés nyilatkozik meg.
Klimó Károly: Homage a Kondor, 1982
Bernáth Aurél tanítványai közül sokan kerültek az európai informel festészet vonzáskörébe. Mészáros Géza különlegesen színezett papírreliefjei érzékien földközeli art-brut-faktúrájukkal közel állnak Klimó Károly alkotásaihoz. Klimó pályakezdésének idején a kiindulópont szintén a természeti jelenség volt, melyből folyamatos következetességgel építette fel kompozícióinak szenvedélyes formáit és festői faktúráit. Ide kapcsolható Donáth Péter ITIA sorozatának egyik érdekes darabja is, mely gitt és gipszmassza alapba ágyazott, megfolyatott, az idő dimenzióján átszűrt önarcképnek is tekinthető.
A pop art második hullámának vonzáskörébe tartozó alkotásokat Kocsis Imre, Barabás Márton képei és Kéri Ádám plasztikái képviselik. Kocsis Imre illuzionisztikus és egyben groteszk Gyűjteménye és tanítványának, Barabás Mártonnak a festményei igazi popos, ill. hiperrealista kompozíciók, amelyek a látvány és a mögötte meghúzódó belső tartalom ellentmondását sajátos feszültséggel tálalják. Prutkay Péter, a balatonboglári kápolnatárlatok egykori résztvevője rendkívül érzékenyen reagál társadalmi kérdésekre. Történelmi asszociációkat tartalmazó műveiben gyakran ironikus hangvétellel kapcsolja össze a hivatalos emlékmű és történelem, illetve a privát viszony és személyes tanulságok kérdéseit. Szintén a popos abszurditás továbbélő világába vezet Hegedűs 2 László Spirál c. művészkönyve. Jellegzetes példája a művész – hétköznapi tárgyakat abszurd szituációba helyező – műveinek, melyek a valóság látszatának felkeltésével irracionális helyzeteket fejeznek ki.
Pauer Gyula: Ború, 1996
A konceptuális műtárgycsoportból Csáji Attila rendszerkritikus alkotásai adnak ízelítőt. A konceptualizmus áramába kapcsolódik az „Utcakő, a proletáriátus fegyvere” című sorozatának kiállított lapja, ahol az utcakő nejlon dobozban szállítható forradalmi importáru. A fotográfia 1971-et idézi: a balatonboglári kápolnatárlatok egyik kiállított darabja volt. Csáji műveihez kapcsolhatók a 80-90-es évek nyomatokkal, fotográfiával kapcsolt konceptuális jelenségei is. A nyomatot mint a mimézis sajátos műfaját hasznosította az 1970-es évektől Pauer Gyula, aki több szálon kötődik a somogyi régióhoz. A Csiky Gergely Színház díszlet- és jelmeztervezője volt 7 éven át, a 70-es években a Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelepen dolgozott, és egyik fontos kiállítóművésze volt híres balatonboglári kápolnatárlatoknak is. A Ború c. műve az 1996-tól készített álcázott vásznak közé tartozik, melyben a társadalomkritikai eredetű pszeudomotívumot hangsúlyozottan szubjektív dimenziókba fordítja át. Gémes Péter alkotásait a koncept- és body art-hoz kapcsolódó, sajátosan egyéni hangvétel és eredeti fotóhasználat jellemzi. Kaposváron található Varázsló c. műve a 1980-as évek végének antikizáló, görög mitológiai témákat feldolgozó, 26 részes sorozatának egyik fontos darabja, melyben a személyes mozzanaton túlemelkedő mitikus emberi sors spirituális tartalma nyer kifejezést. A konceptualitáson átszűrt sorsértelmezés kapcsolja e csoporthoz Šwierkiewicz Róbert alkotásait is, akinek többféle – art brut, absztrakt expresszionista és fotó – technikát sajátosan ötvöző művészetét reprezentálják az indiai ihletésű Visnu tánca sorozat kaposvári darabjai. Legutóbbi szerzeményeink közt feLugossy Lászó 5 darabos sorozata, az Álönvallomások a /V/álság ellenére a rendszerváltás utáni 2000-es évek kiábrándulásának megkapó, egyéni humorral és keresetlen valóságfeltárással fűszerezett dokumentumai.
Fehér László: Sáripuszta, 1984
Szót kell ejteni a gyűjtemény további érdekes műcsoportjairól. Az elveszett értékek és a vidékiség tradicionálisan rezignáltan nosztalgikus, érzelemteli felvetései után (Cziráky Lajos, Patay László, Németh József, Szabados János) egy fiatalabb generáció műveiben megtapasztalhatjuk a leszámolást is az illúziókkal. Műveikben a magyar vidék leszakadtsága, a valóságfeltárás abszurditásba forduló feltárása jelenik meg. Bukta Imre Orvvadász emlékműve jellegzetes, kelet-európai viszonylatokat magába sűrítő műtárgy, amely Bukta Imre hétköznapi emlékmű-variációinak sorozatába illeszthető. Iróniája és szeretetteljes groteszksége a 80-as évek magyarországi, felemás modernizációjának folyamatát is jellemzi. Bukta Imre művét a szentendrei ef Zámbó István és a székesfehérvári Ujházi Péter heroizmust groteszkbe fordító alkotásai egészítik ki. M. Novák András Corpus Regni c. monumentális XXI. századi tájképe újraértelmezi a táj és a hatalom jelentését a modern nagyvárosi civilizáció, ill. ennek kelet-európai megvalósulása tükrében. Enyészet és pusztulás által meggyötört vásznai színeikkel, anyagaikkal az ember egyre elidegenedettebb, egyre sivárabbá váló közegéről szólnak, amely M. Novák Andrásra jellemző ironikus szemléletmóddal, a modern művészet nyelvén segít szembenézni e folyamat eredményével. A 1980-as évek magyarországi újszenzibilitás festészetét a kaposvári gyűjteményben Fehér László tájképe, a Sáripuszta indítja. A nagyívű, érzéki módon megfestett felületek vitális energiákat sugároznak, melyben a művész a kompozíció uralkodó elemévé az intenzív színélményt teszi. Stefanovits Péter alkotásai a klasszikus és avantgárd kifejezés határán mozgó, szürreális tradícióhoz kötődő képi gondolkodás példái. Monumentális Kőrösi Csoma zászlója lírai mementó kis népek eltűnőben lévő kultúrájáról. A művész a XX. századi világ fogalmi jelképeit kozmikus, időt és teret átfogó, mitikus dimenzióba ágyazza, ahol a finoman maratott felület titokzatossága misztikumot sugall.
El Kazovszkij: Purgatórium II-IV., 1987
A kaposvári gyűjteményben fontos műtárgyakkal reprezentálódik az újfestészet szubjektív mitológiával, kulturális metaforákkal jelzett csoportja. El Kazovszkij Purgatórium I-II. című műve egy eredetileg 4 darabos, nagyméretű kompozíció két összetartozó párdarabja a művésznő korai, 1980-as évekbeli, alkotói periódusából. A jellegzetes motívumok és a széttöredezett, csonkolt törmelékhalmaz az ezredvégi ember világának végletesen tragikus atmoszféráját, a veszteség érzését közvetítik. Gaál József mitikus-expresszív képzeteket abszurd látomásokban ötvöző, figuratív alkotása (Gnome) a monumentális gólemek sorába illeszkedő, technikájában, színhatásában rendkívül kifinomult mű, mely a 20. századi magány és deformáltság szubjektív lélekállapotait ágyazza egy végletesen expresszív, kozmikus időt és teret átfogó, mitikus dimenzióba. A figura archaizmusa és titokzatossága a texturált felület érzékletes rusztikusságával barbár misztikumot és egyúttal kifinomultságot is sugároz. Szurcsik József Múlt és jövő c. képe a legutóbbi idők alkotása, és jól reprezentálja a művész azon törekvését, amely a korábbi erőteljes szürreális jelképet finomodó festői eszközökkel a plein air közegébe ágyazza. Az újabb kori mű továbbra is az elidegenedett, elmagányosodott, önmagába zárkózó modern emberről szól, ugyanakkor megtartja a művészre jellemző, eredendően profanizáltan mitologikus világképet. Szűcs Attila: The hidden risk of a meltdown (A lecsorgás rejtett veszélye) c. alkotása a Rippl-Rónai Múzeum kortárs gyűjteményfejlesztési koncepciójában a mágikus, szubjektív mitológiát reprezentáló gyűjtési szempontnak felel meg. A művész a 90-es években bemutatkozó és megerősödő festészeti hullám reprezentánsa. Egyéni nyelvezete, felfogása a posztmodern művészethez köti. Képeinek forrása a fotó (talált képeslapok), amelyek kompozícióit megtartva egy-egy képelemre koncentrál. Az így létrejött csendélet, tájkép vagy életkép központi tárgyának realisztikus megfestése egy másik minőségű környezettel (általában informel jellegű háttérrel) konfrontálódik, a tárgyhoz kötődő konnotációk, ill. metafizikus vonatkozási rendszerek felé irányítva a figyelmet. Alkotásainak sajátos kvarclámpás, „UV-fényes fényviszonyai” a semmi auráját teremtik meg, ugyanakkor általa a szürke hétköznapok misztikus fénybe borulnak.
Két fiatal kaposvári festő is hozzászól a szubjektív mitológia kérdésköréhez. Vágner Mátyásnál a vidék sztereotípiái esetenként mitikus körítésben, de hangsúlyozottan ironikus, kétértelmű elemekkel társulnak. Ehhez gyakran használja fel a populáris kultúra jelképeit. Egy-egy hétköznapi szituációt szélsőséges színvilágba ágyazva, klisészerű ábrázolásmóddal, kínai írástöredékekkel társít, és a képen üres hatású felületekkel érzékelteti az elidegenítő sivárságot, mégis a jelen korszakba beágyazott ironikus, friss egyedi látásmódot valósít meg. Barátok című festménye kultúrák találkozásáról, a sztereotipizált mítoszok hasonló gyökerű eredetéről szól, groteszk humorba ágyazva. Vörös András is hangsúlyozottan kelet-európai művészként éli meg a valóságot, e földrajzi egység meghatározottságában vergődő ember gyötrelmei foglalkoztatják. Egy egész sor civilizációs kód a személyes és közélet, a városi – társadalmi formációk jelszövedékéből épít össze egy kaleidoszkópszerű, összefüggő rendszert. Profán ikonosztázai hol a gátlástalan felszabadultság, öröm, hol a társadalmi korlátozottság, drámai kilátástalanság hieroglifáiként működnek.
A geometrikus absztrakciót tekintve a kaposvári gyűjtemény legerőteljesebb vonulatát a neokonstruktivista alkotások képviselik. A nagyatádi Faszobrász Alkotótelephez kapcsolt kisplasztikák több darabja erősíti e gyűjteménycsoportot. Ez utóbbiak a klasszikus konstruktivizmusra adott posztmodern, destruktív vagy nosztalgikus reflexiók. E fiatalabb generációhoz tartozó alkotók a plasztikai összefüggések tézisszerű, demonstratív felmutatása helyett az ezredvégi kételkedés, az irónia és személyesség jegyében készítették el alkotásaikat. E plasztikai műcsoportban Nagy Gábor Mihály (Nagámi) – Csiky Tibor tanítványa – Dombormű sorozata egy négy részből álló reliefcsoport része, csiszolt krómacélból és fából álló együttes. Magas színvonalon foglalja össze a Nagámit foglalkoztató ellentétes anyagi viszonylatokat és téri helyzeteket, melynek segítségével a művész egymásba átmenő folyamatokat demonstrál, univerzális összefüggések kifejezésére törekszik. A polírozott felületű króm táblafelületek előtt mozgó fahasábok egyszerűsödő, lényegi alaphelyzetre jutó folyamatábrák. A konstruktivista szemlélet szigora és a tiszta formák eszméje e műben sajátos érzelmi elemmel telítődik. E műtárgycsoportból kimagasló mű Bors István Lendület c. plasztikája, egy amerikai „lopakodó” bombázó és a gyermekjátékokból ismert papírhajtogatás repülőjének sajátos keveréke. A plasztika – akárcsak Bors többi alkotása – protestáló, groteszk emlékmű a mindenféle hatalom negatív megnyilvánulásai ellen, történeti távlatokban gondolkodó művészi reflexió, melyben a jelenkor aktuális vonatkozásai is megmutatkoznak. Megformálásában a művész újszerű formai megoldást alkalmazott, amennyiben krómacél tetraéderekből és dinamikus konstruktív térbeli formákból állította össze a kompozíciót. Budahelyi Tibor Moholy László emlékére készített művészkönyv-plasztikája a magyar neokonstruktív képzőművészet egyfajta tisztelgése a nagy művészelőd előtt. Az inspiratív szellemi viszony ugyanakkor az ezredvégi ember finom, kételkedéssel teli gesztusait sem nélkülözi. A mű szépen reprezentálja egy fiatalabb generáció gyökereit, illetve e klasszikus magyar avantgárd tradícióira rárétegződő illúzióvesztést is, amely az ipari civilizáció álma kapcsán megfogalmazható. A modern korhoz kapcsolódó dezilluzionista álláspontot képvisel a művész Ganz Ábrahám és én című plasztikája is. A jelen és a múlt ipari tárgykultúrájának finoman ironikus összevetése nagyszerű mesterségbeli tudással, posztmodern dinamizmussal párosul. Matzon Ákos Szárnyasoltár c. alkotása a művész 2008. évi kaposvári kiállításának egyik fő darabja volt. A konstruktív hagyományokra épülő, szabad geometriaként definiálható mű jellegzetesen épített, architekturális karakterű. Tiszta, redukált, ugyanakkor térbeliséget értelmező festményként a szobrászat határmezsgyéjén mozog, és plasztikai világa jellegzetesen, és a festészet oldaláról jól kiegészíti a Rippl-Rónai múzeum faszobrászati gyűjteményét.
Tölg-Molnár Zoltán: Drámai helyzet, 1983
A lírai-konstruktív alkotások sokféleképpen differenciált csoportjába tartozik Aknay János Kapcsolat c. képe a szentendrei művészet konstruktív-szürrealista vonulatból. A művész által felhasznált archaikus-emblematikus jelvariáció szakrális motívumként lírai-expresszív gesztusok festői szövedékébe iktatódik. Tölg-Molnár Zoltán oldott, geometrikus elemek, motívumok uralta képeit a 80-as évekre rendkívül drámai, karcolt, meggyötört felületekkel váltja fel, és a képfelület egy meditatív, mély érzelemvilágot sugárzó, belső dráma mementójává válik. Rokona Váli Dezsőnek, aki az absztrakcióból híres zsidó temető sorozatával tért át a figurális ábrázolásra.
A kaposvári gyűjteményben fontos szerepet töltenek be azok a plasztikák, amelyek részben a bárdudvarnoki üvegekhez kapcsolódva kerültek a gyűjteménybe. ‘Sigmond Géza groteszk helyzeteket megjelenítő szituációi mellett szót érdemelnek Gáspár György alapvetően geometrikussá redukált plasztikai formái, melyek sajátos átmenetet képeznek az ipari tárgytervezés, a képzőművészet és építészet között. Kozmikus asszociációi lényegében fej-alakzatokat, bolygókat, kőzetzárványokat megjelenítő elliptikus térvariációk, melyeket a populáris sci-fi nagy regényei és filmjei inspiráltak. Alkotásait a művész a „geo-pop” műfajba sorolta, amivel művei látványvilágának geocentrikus és kozmikus összefüggéseire, a populáris kultúrára, illetve ezek együttes alkalmazására utalt.
A Rippl-Rónai Múzeum képző- és iparművészeti gyűjteménye a kezdetektől országos keresztmetszetű: az eltelt 100 év során a gyűjteményfejlesztés keretét is ez a szempont határozta meg. 2016-tól az intézményt a többi megyei múzeum gyűjteményéhez hasonlóan – a korábbi országos minősítéstől eltérve – helyi gyűjtőkörbe sorolta a minisztérium. Az elkövetkezendő évek nagy kérdése, hogy az új minősítés milyen következményekkel jár egy több ezer darabos, komoly művészeti anyag további sorsára nézve.
1 Rippl-Rónai Ödön végrendeletének egy részlete: „Házamban található kb. 1000 db pontosan beleltározott képeket, szobrokat és néprajzi tárgyakat, mint Rippl-Rónai Múzeumot hagyom Somogy vármegyére, de csak a következő feltételek mellett. Köteles a vármegye ezen múzeum épségben és jó karban tartásáról gondoskodni, … /…/ Köteles a megye a gyűjteményt /évenként/ legalább 5000 K. értékű képpel gyarapítani, mely képek minden alkalommal olyan fiatal magyar festőművésztől szerzendők be, akik még a gyűjteményben nincsenek képviselve.”
