Égszemű

Szemedből a hajnal
kimossa álmaid
keserű szennyvizét.
Függönylebbenés:
még nem mentek el.
Gerle búg, pattog
a pókháló ezüstje,
faladon alig láthatón
a mene tekel.

Hogy testednek
(végül is hazádnak)
rendületlen híve légy,
vízcsap rezonál,
s egy kósza ötlet
átfésül hajszálerőket.

Rád simul az égi kék.
Fogaid közt torz imák,
kiköpni vágyott létigék,
hosszan haldokolni hagy
az égszemű, hiszen szeret.

Kvantumszinten már
mindent át- és elrendezett.

Lét-öltés

Korrigál, retusál, módosít,
mumifikál a világ. Letölt, feltölt,
elkölt, mint istencézár a centjeit,
bifláz, blöfföl, elken és letagad,
élhess, de élőnek, mozgónak,
izgőnek, húslónak-vérzőnek
ne érezd te magad.

Begörcsöl, felzabál, kiokád,
eltemet-megszül egy biokád,
semminek ne tudd meg te okát,
Ateisten vagy Teokrát
nyiffant ki, hogy szagolhass
alulról-felülről vakreményt,
vakcinát, Violát.

Hát öleld, és szagolj jól
angyalod hajába,
s mondogasd konokul,
hátha nem hiába.
Hátha nem hiába.

Utcazenész

töprengéseid szürke egén
áthúznak a szabadversek vadlibái
te részeg molylepkeként
életed módosított műsorába
itt-ott már belealszol

roncs vagy, de még megmenthető
bóvlinak tetsző áru
gyémántberakással
a koronacsakra körül

a hárfa húrjai: megannyi idegszálad
amit egy süket zenerajongó
lassan a hajába csavar

kegyelmi kérvényedet elutasították
az idő mikrohulláma fürdet
s belülről felforral

Snittek

I.

Milyen ősz lett hirtelen
idebenn a bordák mögött,
a szívkamrában nem szokott
ily korán estelülni.

A nyár kisvonata,
amely fürgén járt körbe-körbe,
látod, összetörve.
Hideg szellő tör be
pimaszul, és rest elülni.

II.

Jön az ősz, és azt kéri:
lájkold.

A háttérben lágyan szól valami
Mike Old-

field.