Jó vagy rossz?

„No de hogy Pinokkió…!, kezdte el a mondókáját Őz-Anyuka.

Őzite nem tudta, mi lesz a folytatása a lassú kezdésnek. Azt már megszokta, hogy Anyukájának néha különvéleménye van.

„Emlékezz arra…”, mondta Anyukája, Őzite most örvenedett annak igazán, hogy murkot is evett a reggelihez. Attól frissebb lett, reméli.

Nos…

„Emlékszel, hogy amikor Sánta Róka meg Vak Kandúr csalogatja Pinokkiót magával, nemet mond.”

„Mert Apukája várja odahaza. Ráadásul didereg, ugyanis eladta a zekéjét, hogy Pinokkiónak ábécéskönyvet vásároljon.”

„A mi ábécéskönyvünk kicsit hátrább van a sorban.”

„Na látod, és ingyen. Ideje, hogy átlapozd.”

„Én már tudom: Andersen előttünk van, Hauff meg utánunk.”

„Hát Pinokkió?”

„Hááát… ha jól emlékszem, a Vörös Rák fogadó felé indultam…” Azzal el is pirult, olyan lett az arca, mint a főtt ráké…

„Na de hogy folytassam: Pinokkió haza akar menni az Apukájához, hogy az öt aranyból, amit a Tűznyelő mestertől kapott, meleg ruhát vásároljon az Apukájának.”

„De mégsem vásárol, vág közbe Őzite. – És haza sem megy, és a pénzt is elherdálja.”

Azzal dobbant még egyet a patácskájával. Kicsi pata, de nagyot szól, mert erős az indulat mögötte.

„Ezek szerint Pinokkió egy hitvány alak?”

„Rossz, igen, rossz.”

„Akkor is, ha megbánja a tettét?”

„Akkor is!”

„Kimenti a tenger vizéből az apját, akkor…”

„Akkor jó”, mondja Őzite, és felderül az arca.

„Lehet valaki jó is meg rossz is?”

Nem várat magára sokáig a gida, kiböki:

„Igen, de nem egyszerre.”

Collodi: Pinokkió kalandjai


Pippi

„Egy másik hazudós”, gondolja Őz-Anyuka. Amikor Gidája Pippiről azt mondja, hogy izgalmas figura, és egy hétig érdekes lenne Pippinek lenni, felborzolódik a szőre még gondolataiban is.

„Jól van, Pippi-gida, de akkor ma vacsorát te főzöl”, mondja, s amikor Őzgida elcsodálkozik, folytatja: „Tudod, hogy Pippi mindent egyedül csinált.”

Őzgida nem tudta, mit válaszoljon, de Anyukája folytatta: „És akkor ma az ágyba fordítva fekszel be, a párnára a patácskáid helyezed.”

Hát igen, Anyukájának igaza van, emlékszik, Pippi úgy aludt. Ő maga nem szerette volna, de amikor más csinálta, olyan izgalmasnak tűnt.

„Továbbá Pippi hazudott. Hazudott egyfolytában. Ő már ilyen, mondta.”

Őzgida megpróbált ellenkezni: „Igen, de Ő Nikaraguában tanulta. Én Nikaraguában sohasem éltem.”

„De mutattad, hogyan mennek vissza valahová az egyiptomiak.”

Igen, az nagyon mulatságos volt, Őzite megismételte: hátrafele lépegetett, az volt a „visszafele”.

Nevettek mind a ketten.

Na de ekkor jött Anyuka az adujával: ”Azt elfeledted, hogy Pippinek meghalt az Anyukája. És a Apukájáról nem sokat tudott. Talán a tenger hullámaiban lelte halálát…”

Őzite ekkor elbúsulta magát. „Azt akarod, hogy én is eltűnjek mellőled?”

Dehogy akarta, az igazság az, hogy már maga sem tudta, mit akar.

„Apukád pedig makkot gyűjt az Erdőben télire. Hogy ne haljunk éhen. Ha nincs is itt, ő azért velünk van. Ahogy lehull az első hó, hazatér.

Igen, Őzite már nagyon várta a napot.

„S akkor…?”, kérdezte Őzitétől az Anyukája. Fölösleges volt kérdezni, Őzite közelbújt hozzá, ami azt jelentette, hogy részéről a vacsorafőzés elmarad.

Astrid Lindgren: Pippi


Lappok, rénszarvasok, nyulak

Jó, nem fog odautazni, de Őzitét továbbra is érdekelte Lappföld.

Kérdezte az Anyukáját: „Lappföldön is hideg van?” Úgy értette, hogy ha a Sarkkörön fagy van, akkor Lappföldre is a téli bundáját vegye fel.

„Hát nem éppen, de azért zúzmarás lesz a szakállad, ha majd kinő.”

Akkor ezt tudja. Hanem hogy mennyi időbe kerülne feltrappolni oda…?

„Hogy Szépvölgyből…? Hát, Őzite, olyan mesét még nem írtak, de gondolom, hogy közel is van, meg messze is. Attól függ.

„És kik laknak ott? A lappok?”

Őz-Anyuka összecsapta a két elülső patáját: „Hogy te milyen ügyes vagy!”

„Még azt mondd meg, Anyukám, faggattatózott tovább a gida, hogy a lappok emberek?”

„Jaj, butácskám, hát persze hogy emberek. Méghozzá szépen énekelnek.”

Ennyi nem volt elég, kikívánkozott a következő kérdés: „Lehet rossz ember, aki szépen énekel?”

„A rossz ember ritkán énekel, válaszolta az Anyukája. – De miért kérded?”

Őzite töprenkedett, hogy mit is áruljon el abból, amit ő a barátaitól hallott.

Vár-vár, végül azt mondja: „Azt hallottam egy másik gidától, olyan, mint én, csak fehér a bőre…”

„Rénszarvasoknak nevezik őket.”

„Szóval a rénszarvas is, meg a nyúl is az emberrel élt, az ember közelében. De amíg a rénszarvas gazdája jó ember volt, a nyúlé rossz, szidalmazta, verte. Úgyhogy a nyúl fogta magát, és beszaladt az erdőbe. Azóta vadnyúl lett belőle, az ember elől menekül… Azt mondtad, Apukám visszatér, amikor lehull a hó. Ugye, látjuk még?”

„Látjuk, Gidácska, az egy másik erdő.”

„Ugye, a mi erdőnkben nincs farkas? Se vadász?”

„Nincs, Gidácskám, ez a Szépvölgy, amit úgy tervezett meg ez a Gergely Tamás, hogy csak szelíd állatok élnek benne. A legveszedelmesebb Szépvölgyben a Légyölő Galóca, de amint a neve is mutatja, az is csak a legyeket falja, nem minket.”

„És ha átjön hozzánk egy farkas egy másik meséből?”

„Adunk akkor neki, hiszen kemény patánk miért van?!”

A nyúl meg a rénszarvas, lapp (számi) mese