Mottó: Azért csinál az ember plakátot, hogy ne kelljen beszélni… (Orosz István)
Orosz István plakátjaiból nyílt kiállítás a Kossuth-, Munkácsy- és Balázs Béla-díjas művész hetvenedik születésnapja alkalmából. Ennek láttán is az az érzésem, hogy Utisz nem jós, nem varázsló, több annál: tetten éri, fülön csípi, hétköznapi keretbe, történetbe foglalja és leleplezi az időt (a jelenhez, a múlthoz, a jövőhöz egyaránt köthető pusztító és teremtő pillanatot), amely folyton el akar illanni, amely folyton változó arcát mutatja felénk.
A művész időérzéke olyan ajándék, amelyet meg kell osztania velünk, nézőkkel. Nem a csodát keresi, a lehetetlent, hanem az emberi gesztus, a mozdulat, az emocionális, a racionális gondolat-tekintet lehetőségét és kontextusát. Nem akar folyton jelen lenni, de mégis jelen van, és a művei által való jelenléte mindig vonzó, figyelmet keltő és aktuális. Sőt időben távolodva is aktuális marad, forog az idő kereke, forog az ember agya (Chaumont). A kettős látás sem zavarja, sőt, maga hozza létre (Shakespeare), kép a képben.
A helyhez és időhöz kötöttsége csak látszólagos, mert reneszánsz ember, kortársa Shakespeare-nek (Téli rege), Danténak (Emberi színjáték). Orosz István művelt ember, műfaji sokoldalúságára egyaránt jellemző a nagyfokú érzékenység, témafelismerő és témakiválasztó képesség, valamint a kompozíciós készség. Márai Sándor André Kertészről írt sorai rá is érvényesek: Egy evőeszközből, egy gyufásdobozból, egy banális utcasarokból olyasmit lát meg, amit én soha.
Eschert is említhetem, aki olyan kétdimenziós geometriai kompozíciókat hozott létre, amelyek három dimenzióban megépíthetetlenek. De most a plakátokról van és lesz szó. Elég csak ránézni egy-egy plakát fekete-fehér, metszetszerű vonalhálózatára, érezzük a papírzizegést, a papír- és festékszagot, érezzük Gutenberg, a könyvnyomtató jelenlétét.
Orosz István kibillenti nézőjét a megszokás világából, biztonságából, de egyúttal nyújtja is segítő kezét, hogy érezzük, a döntés és felismerés szabadsága a miénk. Érzelmi reakcióink a múltbéli élményeink alapján belénk rögzült mintákból születnek – a múltban megélt helyzethez társítjuk a jelenlegi állapotot. E minták tudattalanul befolyásolják, hogy egy adott helyzetben hogyan viselkedünk. Utisz tudja, hogy sok minden érthetetlen a világban, amelyben élünk, és az is marad.
Hitvallása szerint: Ha plakátot tervezel, próbáld meg egyetlen mondatba összefoglalni az elképzelésedet. Kezdd el aztán egyszerűsíteni a mondatot, hagyd el a fölösleges frázisokat, részleteket, hogy csak a legszükségesebb elemek maradjanak. És ha már egyetlen betűre sem lesz szükséged, akkor vagy kész a plakáttal. A jó plakát tömör, nem kell hozzá betű. Ha sok szöveget teszel rá, azzal beismered, hogy a képpel képtelen vagy kifejezni a mondanivalódat.
Műveinek olyan az érzelmi tartománya, amelyet a spontán, tudatos erőfeszítés nélkül létrejövő állapotélmények határoznak meg, amelyeknek nem vagyunk az urai. A plakát is állapotélmény, benne az átélés, a befogadás érzései, a zsigeriektől a tudatosan át- és megéltig.
Írásom címében nem véletlenül szerepel a névadó szó. Orosz plakátjaival segíti beazonosítani a felismeretlenül maradt érzéseinket, vagyis beazonosítatlanságukat szünteti meg. A vizuális kommunikáció klasszikus formanyelvét képviselő, a nagyvárosi életformát kifejező plakátjain emberi testeket, testrészeket látunk.
Műveiben egyszerre van jelen a látvány és a látszat, a bizonyosság és az illúzió, az intellektus és az abszurditás, a metafizika és a léttapasztalat, a jelentudatosság és a hétköznapi világunkról alkotott képünk ellentmondása, a valaminek a váratlan kimondása és a szándékos ki nem mondása. Utisz – ceruza, radírral. Ír és töröl. Meghajlott gerinc, Az öreg halász és a tenger jut eszembe, a meg nem valósult cél és az örök emberi hit, nem lehet feladni. Miért görbül kicsikém a szád? új inget gondolok reád – írta József Attila (Dúdoló). Valahogy így lehet Orosz István is, új műveket alkot, öltöztet, díszletez, belak egy világot, egy helyet, egy időt.
Plakátjai kultúrtörténeti kontextusokból, utalásokból táplálkoznak (Mucha, Az ügynök halála). Bárhonnan is indul az időben, mindig a jelenbe tart, a jelenbe érkezik, akkor is, ha anakronisztikus látványvilágot teremt, akkor is, ha a geometria és az optika tudományos eredményei felől látja a világot, teremti meg a tér illúzióját, a torzítás paradoxonjait (Poster Show). Képi világa nem nélkülözi a rejtély és rejtvény (feladvány) kettősségét, egymásba fonódását, a bennük megjelenő misztériumot és titokzatosságot, sőt a játékosságot.
Orosz István az MMA irodalmi tagozatának tagja, mert más és más műfajban is otthon van. Könyvhétre több kötete jelent meg, esszék, versek és regény, animációt is készít. A plakát nem magányos műfaj, tele drámai elemekkel. Alvó szegek a jéghideg homokban. / Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. / Ma ontják véremet. – írta Pilinszky János Négysoros című versében. Orosz István is időtlen állapotokat rögzít plakátjaiban, nem mindig értjük, de érezzük, telitalálat, a látvány áttöri közömbösségünk falát, mozgásba hozza agyunkban a sejtéseket, talányokat, gondolatokat, megérinti a bennünk lévő ürességet, a cselekvés hiányát. Megszólítja az én-időnket, létezésünkre, a világhoz, a másik emberhez való kapcsolatunkra kérdez rá. Miként Pilinszky is tette. Plakát és négysoros vers. Mindegyik tömör és javíthatatlan. Mert tökéletes.