Képtelennek tetsző idő, ha egy háromkötetesre tervezett mű második és harmadik kötete tizenöt évvel később jelenhet csak meg. Bódy Gábor Egybegyűjtött filmművészeti írások munkájával mégis ez történt, talán nem is fontos, miért – de ha Bódy egész pályáját tekintjük, alkalmasint nem is annyira nyilvánvaló oka volt megannyi törekvése elakadásának. Az állapot-ábra annyiban más, hogy a két utóbbi kötet annyira szembeszökően látványos (amilyen az első is volt), olyan drámaian hordozza a filmről képben és eljárásokban gondolkodó alkotó talán egész poézisét, hogy a sóhajtáson túl inkább az öröm a meghatározó élmény. Seregnyi művészeti album „év könyve” díjával is felér, ahogyan ezek a kötetek mutatkoznak. A színek, képtörések, képzettársítások, átmenetek, ritmusváltások, technikai és szcenikai argumentumok, stilizált elbeszélésmódok, mozgásdinamikai esettanulmányok, vizuális műteremkísérletek, átiratok, narratívák, metafilozófiai és morálteológiai asszociációk kiapadhatatlan sora, amit e könyvek tartalmaznak, s melyekben csak igen erős percepcionális sugárzás mellett kap hangot, hogy voltaképpen könyvekről beszélünk. Mint ahogy (szinte) bármely Bódy-film mutatkozik, úgy kap jelentés-univerzumot a könyv is: a fekete-fehérségtől az akusztikus zajvázlatig, a részletfotóktól a zajbeszéd-geneneráló képfolyamig, a javított gépirattól a kultusztörténeti metszetig, filmforgatókönyvtől a standfotókig, portrétól a kozmosz teljességéig annyiféle és olyan lenyomat, melyre csak keresve lehet közelítő jelzőt találni.
A lélegzethevítő tipográfia (Romvári János több mint kiváló képművészeti terve), az egységes és gazdagon uralt tónusban tartott színes fotók, virazsírozott historikusak és álomjelenetekig levegősek, színpadi hitelükkel és kinematográfiai ősvadonjukkal egyetemben olyan közléskalandba vonzanak, melynek nem pusztán a nyelv, nem egyedül a celluloid teherbíró képességének végső tesztje vagy a nyomdai kivitel ámulatos gazdagsága a választott eszköze, hanem egyszerre mindaz, amit a képzelet parttalanságával összefogni csak lehetséges. Olyan összművészeti kísérlet, melynek lehetőségéről talán egyedül Bódy lehetett meggyőződve pályája jókora időszakában, de amelynek filmfilozófiába és közléselméleti narratívákba tagolása is szinte egyedüli kísérlete volt és maradt.
Egy 1969-től 1985-ig tartó pálya tizenhét filmje és ugyancsak tizenhét tévéjátéka/videófeldolgozása nemcsak hazai, hanem egyben nemzetközi színtéren is olyan magas képírói rangra emelte Bódy életművét, amilyet igen kevesen értek el és érdemeltek ki akkoriban. Az első kötet (Zalán Vince szerkesztésében)(1) még nem akart filológiai precizitással kimunkált filmművészeti hagyaték státuszába kerülni, az „összes művek” kritikai kiadása lenni, ehelyett elsősorban „az alkotói felnövekedés éveire koncentrál, a teoretikus öntudatosodás grádicsaira, időben az első »csúcsokig« (Jelentéstulajdonítások a kinematográfiában, illetve Amerikai anzix). Alapvető tehát az időrend, mely műfaji »bontásban« jelenik meg” (idézi Gelencsér Gábor a 2/328. oldalán).(2) Minthogy az új, második kötet már Gelencsér szerkesztésében készült (a harmadik kötet Peternák Miklós gondozásában),(3) így a kontraszt és magyarázat is hitelessé vált: a múló idő lassan bár, de rangot adóan emeli meg Bódy munkásságának elfogadottságát, műveinek még alaposabb átírásait, kiadásait, a róla szóló cikkek, tanulmányok, szakdolgozatok, doktori értekezések készülését és nyilvánossá válását, vagyis a Bódy-filológia gyarapodása a mindegyre sűrűbben megjelenő filmalkotás-kiadásokkal párhuzamossá válik (televíziós és DVD-változatok, filmarchívumban elérhetővé tett munkái, műcsarnoki vetítések, fesztiválok, kéziratban maradt fotók, jegyzetek, visszaemlékezések, kerekasztal-viták kínálatában), ettől pedig a folytonosság is önálló tartalmat nyer (Gelencsér 2/328-329. old.).
A mindössze egyetlen rápillantás terébe emelhető tartalom az indító opusznál a Filmiskola, az Agitátorok és az Amerikai anzix poétikai, képi és teoretikus anyagát, a 2. kötetnél a Psyché és A kutya éji dala filmdialóg, forgatókönyv és jegyzetek univerzumát közli. A 3. kötetben a Psychokozmoszok, a Filmiskola, a Négy bagatell, a Mozgástanulmányok, a Beszélgetés Kelet és Nyugat között, a Túsz, a Testvérek, a Lovagi fegyverzet és sok más kisebb munka képi és szöveganyagának látványos megjelenítése kerül sorra. Majd további két fejezetben (A csábítás antológiájához, Philo-, mytho-, liric-clips – új videoműfajok) kap szerepet a kísérletező, a kivitelező, az elméletíró, a műfajteremtő provokátor, a filmbeszéd-történész, az ábrázolás-genealógiai körképet egymaga megkonstruálni vágyó Bódy megannyi kísérlete, filmötlete, vázlata, forgatókönyve, fotóanyaga, sajtóreflexiója is.
A második kötet fülszövege hangadó módon idézi fel a 2006-os első kötetből: „Kevés olyan filmrendezőt ismer a filmtörténet, akiben a mesterségbeli technikai tudás – az anyag (a celluloid, a videószalag), az eszközök (kamera- és optikafajták) alapos ismerete – és az elméleti felkészültség, valamint a képzelet ereje olyan egységben és egymást segítve létezett, mint Bódy Gábor alkotó személyiségében”. Ezért is az első a film „filozófusát”, a filmről gondolkodót, az elméletírót, az ötletgazdát, a kivitelező tervezőt, a második a két egész estés játékfilm világát, teoretikus hátterüket, a forgatókönyvet, szinopszist, vázlatokat, jelenet- és dialóglistát közli, kerekebbé teszi Bódy egész provokatív létének és művészetének belső világát. A harmadik pedig a kinematografikus gondolkodás, az írás és közlés útjait, az alkotási folyamat szinkronikus és diakronikus világát teszi még teljesebbé mintegy tíz esztendő elméleti és képanyagából, kiemelten a videoművészeti kísérletek komplexebb terében.(4) Itt a hangadó tónus Bódy saját vállalásos kinyilatkoztatása: „Filmrendező vagyok, de lehet, hogy tíz év múlva videorendezőnek fognak nevezni. Mondjuk úgy idegen szóval, hogy kinematográfus vagyok, azaz képíró, és a képírást foglalkozásszerűen próbálom űzni. Azt mondhatnám, hogy a videó számomra azt ígéri, hogy beteljesíti mindazt a lehetőséget, amit úgy fogalmazunk meg több évtized óta, hogy film, azaz kinematográfia, a filmkészítés tulajdonképpen egy nyelv, és ezen a nyelven mindenféle módon lehet közvetíteni gondolatokat” (1984.).
Ez elnagyoló, mintegy lexikai közelítés mögött Bódy a képi beszédmódok legszélsőségesebb megoldásai felé is elbarangol: a lassítástól a hadarásig, a nyelvek keverésétől a dadogásig, a repetitivitástól a mechanikus képszöveg-termelésig, a nyelvjárásoktól a direkt ficamokig, szakralitástól a profanitásig, filozófiától a pszichiátriáig, históriától a fantasy-ig, „álommásolattól” az ál-híradóig, felnőttmesétől a stilizált szexusig vagy pornópoézistől a mitologikus átiratokig mindent fölhord. Teszi ezt egyúttal végtelen aprólékos komponáltsággal, az egyes filmképek hangokra bontásával, a hangok árnyakká parfümálásával, a gesztusnyelvek nagyszótárának megkonstruálásával és kritikájával is. Hol dacosan puritán, hol pukkasztóan szemtelen, inspirálóan eszköztelen és szinte sértően újragondoló, szimbolikus technikai mítoszt konstruáló és azt leromboló erővel fölhasználó, hol intim és mesélő, de előbbieket meghazudtoló és elvitató is.
Mint az Infermental videomagazin kimódolója és építője ezt röviden így fejezi ki: „Tudatában vagyok annak, hogy sokan csak zenei vagy képzőművészeti tevékenységük kibővítését látják a kazettában, mások számára pedig főleg a dokumentáció és a demonstráció hatékony közege. Én azonban a magam részéről remélem, hogy irodalmat csinálhatok vele. Ez végső soron nem jelent mást, mint egy új nyelv felszabadítását képek, szavak és zene szabad természetéből fakadóan kötetlen egymás mellé rendelése által. Egy olyan nyelv felszabadítását, amelyet eddig a mozi és a tévé tömegkultúrája formált és részint deformált is. Most a szekularizált irodalomhoz és a képzőművészethez hasonlóan személyessé válhat, s ezzel magától értetődően a tömegkultúrát tevékenyen inspiráló tényezővé is. Kötetlenség és intimitás: ez a kettősség, és ami vele együtt jár: a visszatérés a moziterem szennyéből, a múzeumok és galériák rideg berendezettségétől abba a meghitt körbe, ahol a monitor mögött bárpult és pálma áll, előtte pedig kényelmes fotelek; ez a két dolog adja számomra az ilyen új kultúrának a fényét. A monitoron zajló műsor nem kizárólagos, hanem baráti együttlét egyik fontos alkotórésze…” (3/86. old.).
A Mi a videó? című írás ilyen „purista” kiáltványa (Berlin, 1983) nemcsak hangzatosan provokatív, de megnyerően aktiváló is kíván lenni. Bódy legtöbb elszánása, közlése, terve, nekibuzdulása, megrekkenése, újraindulása, időleges átfogalmazása, totális borítása egyszerre volt habitus és alkotói módszer, kommunikációs kísérlet és kibúvó, koreszme és bálványtörés, útkeresés és hajtűkanyar, személyiségjegy és ars poetica is. Ha a kötetek sok oldalas névmutatóit, szerzők és partnerek, hozzájárulók és szereplők, kritikusok és szerkesztők, kiadói résztvevők, riporterek és pályatársak, emlékezők és értékelők, elemzők és rajongók, hívek és átértékelők valóságos tömegét csak futólag ide idézném, már fölöslegessé is válna írásom.
Amit Bódy filmelméleti megközelítéseiről, a képes beszéd közléstörténeti aspektusairól, az alkalmazott művészetekről, a vizuális kommunikáció alkotói hátteréről, pszichológiájáról, patológiájáról, narratív logikájáról, episztemológiai struktúráiról saját szavaiból idézhetnék, jó esetben éppen attól a szövegösszefüggés-hálótól fosztaná meg precíz megközelítéseit, amelybe saját kezűleg beleszőtte őket. Nem teszem tehát, ez a szcéna itt teljességgel Bódyé, ha éppen képvilágítási kísérletet vagy Csehov-adaptációt, kultúra-szemiotikai magánbeszédet, dramaturgiai montázst vagy történetkritikai dokumentációt kezdeményez, akkor is. A Gesamkunst vágya és eredménye így bárki Olvasó számára önnön eszmélési eredménye, közelítési dilemmája és konzekvens viszonya lehet Bódy egész életmű-teljességéhez, avagy ennek az MMA révén e kötetekben elérhetővé vált komplexitásához. A belátás közvetlensége és az ismerkedés intimitása ezután már csak fotelek és pálmák ízlésesen tipografizált együttesével lesz teljes…
Hivatkozások
1 Bódy Gábor egybegyűjtött filmművészeti írásai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996.
2 Bódy Gábor egybegyűjtött filmművészeti írásai 2. MMA Kiadó, Budapest, 2020.
3 Bódy Gábor egybegyűjtött filmművészeti írásai 3. MMA Kiadó, Budapest, 2021.
4 Illendő jeleznem: a video- és videó írásmód a kor (és úgy fest: az utókor) döntéshiánya, a kettősség olykor egyetlen cikkben, közleményben, forrásban is vegyesen látható, vagyis nem szerzői-szerkesztői tévedés.
