Kísérletező multi-/intermédia művészként a különböző médiumok közötti átjárhatóságok érdekelnek. Azzal összefüggésben a tudomány vívmányai, művészi felhasználásuk, „kimozdításuk”, a hibák/artefaktok esztétikája stb. folyamatosan nagy szerepet kapnak projektjeimben, kollaborációim folyamán. Az idő kérdése, problematikája folyamatosan felmerül audiovizuális munkáim kapcsán. Minden pillanat végtelen idő, a többi csak illúzió. (Gyenes Zsolt)

A zene számomra nem más, mint az idő keretezése. Az év 365 napból áll, ami 365 visszatérést jelent. 52 hétből, ami 52 visszatérést. A hét 7 napból és 168 órából áll, ami 7 és 168 visszatérést jelent. Az egy nap 24 órából áll. Ez 24 visszatérést jelent. Az egy óra 60 percnek feleltethető meg, tehát 60 visszatérésről beszélhetünk. Az egy perc 60 visszatérést jelent, vagyis hatvanszor tér vissza az egy másodperc. Az egy másodpercen belüli időtartalmak, amelyek több mint húsz alkalommal térnek vissza, egészen 20–22 ezerszeres visszatérésig hallhatóak. (Nagy Ákos)

A különféle gondolkodások, a tudományos és művészeti hozzáállás, metódus stb. találkozása, szikrái, majd együttes haladása leginkább új minőséget teremthet. A látszólag távoli, különböző dolgok feszültségéből születhet meg az új „egyed”. A tudomány és művészet különböző nyelvezete, módszere, tartalma, fúziója, a belőlük indukálható „szikrák” teljesen új, progresszív területek felé vezetik a kreatív alkotót. Bejáratlan területek, „terra incogniták”, nagyon izgalmas lehetőségek, melyek a világ jobb, szélesebb körű megértéséhez segítenek, adnak hozzá minőségi többletet.

Az új, az említett két terület kapcsolatából létrejövő kísérleti eredmények beépülnek, idővel elfogadottá válnak a művészet területén, de gyümölcsözően hatnak a tudományra is. Világunk egy Egység, nem lehet szétválasztani, szeletekben feldolgozni. Nem lehet az érzékszerveket külön kezelni, nem lehet tudományt és művészetet sem teljesen kettébontani. A különféle gondolkodások, technikák eredői mégis egy irányba tartanak, és arról szólnak leginkább, hogy „honnan jöttünk, mit keresünk ezen a világon, és hová tartunk”.

Egyik, a tudomány és művészet egyenrangú „párbeszédére” épülő projektem volt, ami még egyébként folytatható, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrumában az ottani munkatársak segítségével, közreműködésével megvalósított CT-animációim és más kapcsolható műveim megvalósítása. A projekt a CT- és MRI-technikában rejlő művészeti lehetőségeket vizsgálta.(1)(2)

Az elmúlt több mint tíz évben művészeti munkásságom, kutatásaim a vizuális zene, hang/zene és mozgókép egyenrangú viszonyára épül. Kollaboráltam például Jerzy Olekkel, Yu Miyashitával, Nagy Ákossal, Szigetvári Andreával, Ungváry Tamással, Koroknai Zsolttal és Dóra Attilával. Jelenleg Nagy Ákos zeneszerzővel fut a legtöbb közös projektem, mint például a Par la voie des rythmes – La déploration sur la mort d’Henri Michaux, a Recitazioni és a Murmuration. (Gy. Zs.)

Mi is a murmuráció? A madarak látszólagosan vezető nélküli, de összehangolt, rajszerű, finom mozgását magyar szó híján nevezzük murmurációnak, amely koreografált organikus mozgássorozatnak hat. Rész és egész viszonyát tekintve megfigyelhető, hogy az egyes egyedek önálló életet élnek, mégis közösen rendezett mozgást alkotnak.

A Murmuration című munkánkkal összefüggésben a következőket vizsgáljuk, a következő problémakörök kerülnek felszínre:

  • Milyen mélyebb viszony van hang és mozgókép között?
  • Hogy valósítható meg egy állandóan mozgásban levő, de karakterében állandó forma, és vajon hogy modellezhető ez hang- és képi eszközök segítségével?
  • Hogyan tud a két médium (hang és mozgókép) egyenrangú lenni?
  • Mik a lényeges különbségek köztük?
  • Mi módon lehet megfeleltetni a hang/zene sajátosságait, szerkezetét?
  • Milyen lehetőségeink vannak az elektronika/digitália területén a médiumok közötti transzpozícióra?
  • Mennyire algoritmizált és automatikus az átalakítás, s hol lép be az emberi kreativitás, az alkotó (kéz)?
  • Modellezhető-e a murmurációs mozgás transzlációs szimmetria segítségével, illetve mi módon jelenik meg a transzlációs szimmetria a zenében és a mozgóképben?
  • Mit nyerünk és veszítünk ezekkel a mediális művészeti transzformációkkal?
  • Mik a közös gyökerek, nevezők; ritmus, mozgás/kép, polifónia?

Tudható, hogy a hangok mozgás által keletkeznek. Mozgások által, amelyek sebessége lassú (mély hang) vagy épp ellenkezőleg, gyors (magas hang) lehet. Ezek a mozgások a színek terén is igen fontosak.

A mozgásszín kapcsán el kell mondanom feltétlen, hogy multiplex érzékeléssel rendelkezem, szinesztéziás vagyok, éppen emiatt évek óta kísérletezem egyfajta multitimbrális szerkesztésmóddal, ahol a dallamokat árnyszólamok kísérik. Ezek az árnyékszólamok az „okozói” az unisonószerű szólamok multitimbrálissá válásának. Multitimbralitás alatt több hangszín egyidejű jelenlétét értem, amelyek oda-vissza egymásba tudnak morfolódni. Ilyenkor a harmonikusokkal vagy inharmonikusokkal bővül/szűkül a spektrum, tehát folyamatos a fluktuáció. Ez remekmód összepasszintható korábbi multilayeres szerkesztési eljárásaimmal, ahol komplex hangsűrűségeket kaptam a több száz layer következtében, amiket aztán irányítani akartam. Nevezhetjük ezt vektoros multitimbrális szintézisnek is akár, ahol az oszcillátorok vagy akusztikus hangszerek egymás hangszínét frekvencia-/fázis-szintézisszerűen morfolják. (N. Á.)

Munkáim hang-reaktív alapú audiovizuális opuszok, melyekben előszeretettel alkalmazom az elektronikus analóg eszközöket, főleg a kiindulásnál (például oszcilloszkópot, videószintetizátort, szinkronátort). Az analóg organikus jellege lenyűgöző számomra. Ezt az esztétikát keverem a legújabb megoldásokkal, a különféle digitális applikációkkal. Szinkrónia, aszinkrónia és szinkrézis (Chion); mind alapvető kategóriák, melyek alkotási folyamatom meghatározó erőivé válnak. A matematikai alapok, szerkezetek, számsorok is sok esetben segítenek a megfelelő struktúrák kialakításában. (Gy. Zs.)

A legelső „adás az aeterben”, a legelső muzsika, amely felhangzott, tagadhatatlanul az Ősrobbanásé. Ezek az első hanghullámok közel 52 oktávval mélyebbek a mi normál zenei „A” hangunknál. Számításokat végezve könnyen kiderül, hogy ez egy végtelennek látszó ciklikus mozgás, ahol egyetlen egy hanghullám cca. 200 ezer évente szólal meg. A fentiekre példa a Legyek násza című szóló fuvoladarabomban – ahol ütőhangszer-szerűen kezelem a fuvolát; ráadásul olyan gyors tempót írok elő, hogy ha a mélyebb regiszterben található hangokat kellően erőteljes dinamikával szólaltatja meg az előadó, akkor két külön réteg keletkezik, az egyik a mélyebb, a másik a magasabb lágékban kibomló dallamot hozza így létre, álpolifóniát kreálva –, valamint a Wailing of Pendulumban pedig, amely marimbára és elektronikára, úgynevezett fix mediára íródott, ahol az izgatott, hogy mind a fizikai, mind a matematikai ingamozgást ábrázoljam a marimba fa hanglapjain. (N. Á.)

A pécsi m21 Galériában 2022 elején került bemutatásra a Murmuráció/Murmuration című, 11,5 perces audiovizuális performanszunk „Az emlékezés formái” kiállítás és eseménysorozat részeként. Az alapot Nagy Ákos elektronikus zenéje alkotja, melyre élőben, improvizatív módon kerülnek rá a „következő rétegek”; a további zene és videó-improvizáció. A produkció kísérlet hang és (mozgó)kép egyenrangú megjelenésére; egyféle vizuális zenére. A két médium egymást építi, párbeszédbe kerül egymással, hol egyik kerül valamennyire előtérbe, hol a másik, és mindez leginkább valós időben.

Nagy Ákos, Gyenes Zsolt és Fekete Vali a pécsi m21 Galéria kiállítóterében, 2022

Gyenes Zsolt–Nagy Ákos: Murmuráció – állóképek az audiovizuális műből, 2022

Az említett multimédia performansz valójában komprovizáció. Ez annyit tesz, hogy jelen van benne a kompozíciós és az improvizációs eljárás is; a szó maga is a kettő ötvözéséből született. A két dolog szétválaszthatatlanul összeolvad, ezzel is erősítve a hibrid jelleget. A zene és a videó esetében is elkészült előzetesen egy alap, egy rögzített hosszúságú kompozíció. A mozgóképi alap a helyszínen megfelelő digitális applikációk bevonásával teljesen átalakul, igazodik az alapzenéhez provizált hangi előadáshoz is.

Az alábbi kép a hangsáv által vezérelt oszcillátorral készült videókompozícióból mutat egy kockát, és alatta a vetített, élő, improvizált képváltozat látható. Szembeötlő a különbség! Az alapzene kiegészül egy újabb sávval az élő esemény során.

Kompozíció és improvizáció

Az audiovizualitás nem azt jelenti, hogy hangot és vizuális elemeket látunk-hallunk egy időben, hanem sokkal szorosabb kapcsolatot feltételez. Elválaszthatatlan viszonyról van szó, ahol az egyik médium generálja a másikat, de a kapcsolat mindenképpen egyenrangú. Nem is lehet sok esetben eldönteni a keletkezéssel kapcsolatban, hogy a hang, vagy a kép volt előbb. Ilyenek például a hang-reaktív audiovizuális improvizációk is. Erre a példa a „Lumage” című analóg hangreaktív videó is. A szélesebb területet magába ölelő audiovizualitáshoz tartozik a vizuális zene legtöbb megoldása (is).

A hang és a kép különféle viszonyba kerülhet egymással. Ez lehet, alapeseteket számba véve, szinkrónia, aszinkrónia és „szinkrézis” (lásd korábban is). Melyik milyen viszonyt alakít ki, illetve miképpen illeszkedik az élettapasztalatainkhoz mérten? A szinkrónia sok esetben túl steril, automatikus? Az aszinkrónia zavaros, életidegen? A szinkrézis fogalmát a francia tudós és művész, Michel Chion alkotta meg. A következőket írta ehhez kapcsolódóan: „A szinkronizációs pont az audiovizuális szekvencia olyan kiemelkedő pillanata, amikor a hangzó és a vizuális esemény időben egybevág; olyan pillanat, ahol a szinkrézis effektusa (lásd alább) különösen kidomborodik, akár egy hangsúlyos, kiemelt akkord a zenében. (…) A szinkrézis (a fogalmat a „szinkronizáció” és a „szintézis” szavakból kovácsoltam össze) az az elkerülhetetlen, önkéntelen forrasztás, ami egy adott hangzó és egy vizuális jelenség egybeesésekor minden racionális logikától függetlenül jön létre.”(3)

Mivel az általunk ismert összes anyagot és jelenséget szüntelenül az inszubsztancia és a diszkontinuitás jellemzi, kívánatos, hogy az ember elszánt s érdeklődő legyen, s ekkor észreveheti, ha kellően elszánt és kitartó, hogy a figyelmével, a fókuszáltsággal képes folytonosságot és relatíve tömörséget teremteni. Ekkor pedig mintázatokat fog felfedezni. Ezek a mintázatok a már a memóriában eltárolt – tehát korábban már ismert – és a jelenleg megfigyelt jelenségek között képesek kapcsolatokat kialakítani. A murmuráció éppen ugyanígy működik. Először lát az ember egy felszálló madárrajt. Megnézi újra és újra, számtalanszor, s máris mintázatokat fedez fel benne. Persze örök kérdés, hogy ha elvesszük magunkat a megfigyelői pozícióból és senki se figyeli meg a madarak röptét, akkor is létrejönnek-e ezek a mintázatok. Nyitva hagynám a kérdést és rábíznám mindenkire, hogy válaszolja meg maga, de tapasztalati úton! (N. Á.)

Szóval talán az is elegendő lehet, ha „csak” csodáljuk a seregélyek rajokba, tér-fázisokra bontott sajátos mozgását, táncát a nádas felett…

Hivatkozások

1 Gyenes Zsolt: Tomográfia / Tomography, 2017.

2 Gyenes Zsolt: CT a művészetben. A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 5., 2018, 313–318. o.

3 Michel Chion: Vonalak és pontok. Apertura, 2011. ősz.