Végy egy tiszta formát, egy színes négyzetet, s ha beköszönt az ősz, tedd képként letölthetővé. Válassz egy egyszerű témát, mondjuk azt, hogy épületek, madarak vagy maszkok. Érj el minél több embert, és kérd meg őket, hogy töltsék le a négyzetet, helyezzenek el rajta egy, a tematikára reflektáló motívumot, majd küldjék el e-mailben. Ha megteszik, köszönd meg, és publikáld folyamatosan a bejövő munkákat egy erre létrehozott netes felületen, hogy mindenki láthassa őket. Ismételd meg mindezt télen, tavasszal, majd nyáron is, és aztán ősszel újra – mindig más színű négyzettel, más tematikával. Tulajdonképpen ennyi az Arnolfini Mini[e]MailArt koncepciója.

Arnolfini, mert az Arnolfini Archívum színeiben működik; a kurátori teendőket én látom el. Mini, mert a letölthető négyzet eleve kicsi, hogy a kész munka e-mailben könnyedén küldhető legyen, a feltöltési méret pedig – a fenntarthatóság jegyében – mindössze 500 × 500 pixel, hogy minél kevésbé terhelje a világszervereket. És [e]MailArt, mert nemzetközi e-mail art projektről van szó, vagyis a kapcsolatművészet adekvát formájáról a digitális korban.

Először 2004-ben hirdettük meg, sötétzöld háttérrel, Fehér gesztusok tematikával, szűk baráti körben, meghívásos alapon. Két továbbit hasonló módon, már kicsit bővebb körben, de még ad hoc jelleggel. Végső formáját 2008 szeptemberében nyerte el, amikor elindult az erre szolgáló blog is. Azóta minden paraméter változatlan, és nem maradt ki egyetlen évszak sem. Jelenleg, 2023 tavaszán a 62. kiírás van érvényben, a Macskák. A résztvevők száma mára túllépte a félezret, mintegy negyven országot képviselve, Magyarországtól Brazíliáig. Van, aki csak egyszer-kétszer küld, de a kemény magból néhányan egyetlen fordulót sem hagytak ki azóta, hogy bekapcsolódtak, s már ötven kreáció fölött járnak (tematikán belül mindenki csak egy képpel nevezhet).

Az egyik egy gesztussal letudja (vagy éppenséggel egyetlen gesztusba belesűrít mindent), más felkollázsolja a fél művészettörténetet a szalvétányi felületre. Van, aki direkt módon asszociál, más többszörös áttétellel. Némelyek nem fűznek hozzá egy szót sem, de vannak, akik megosztják a levélben a háttértörténetet is. A rendre visszatérők között akadnak összetéveszthetetlenül karakteres alkotók, mások szellemesek, de mindig másként. S bár a történet lassan két évtizedes, máig lenyűgöznek és inspirálnak a legszebb, legjátékosabb kreatív megoldások, vagy egyszerűen csak annak felismerése, hogy ugyanazt az egyszerű témát hányféleképpen meg lehet közelíteni, hányféle módon fel lehet dolgozni. És mindig befutnak új szereplők. Nem lehet megunni.

Amúgy pedig épp bűvös határhoz közelítünk: a részvételi trendek alapján valószínű, hogy a kollekció ötezredik tétele macska lesz…


Galéria > Zsubori Ervin: Mini[e]MailArt No1–62.


Néhány honlaprészlet, ízelítőül

No27.: Hajók, 2014. nyár

No29.: Dobozok, 2015. tél

No52.: Maszkok, 2020. ősz


> Az Arnolfini Mini[e]MailArt honlapja


A No59.: Biciklik projekt videódokumentációja