Mottó: Elmélkedések a magányról és a kifehéredett időről.
(Szőcs Géza)

Szőcs Géza Trilógia című kiállításának három része: I. Arc (egy kép), II. Családom kövei (négy kép), III. Őrzők (kilenc kép). E hármasság részei akár föl is cserélhetők, mert külön-külön is kész, jelentéssel bíró alkotások, ugyanakkor egymás folytatásai és előzményei. Az ábrák kisebb-nagyobb részleteit majd fázisait fakítja, kifehéríti a képek belső ideje, mígnem az idő is kifehéredik, eltűnik. A képsorozat elemei egymáshoz kapcsolódva adnak az összbenyomásból eredő teljességet. Az alkotó sajátos időfelfogására érezhetünk rá: mintha a sorozat üres, fehér képpel kezdődne és kifehéredettel zárulna. De a két fehér jelentése nem azonos, mert az első a keletkezés előtti pillanat, az utolsó pedig valamiféle szertefoszlás a fényben. Így mintha a két fehér között jelenne meg és tűnne el a kép teljes története örökös pulzálásban.

Az I. rész egyetlen kép. Ez a csupa-tövis Arc a gyötretések, fölsebzések nyomaiból áll össze. Az oldalsó cellák jelzésszerű figurái egyéni történetük kialakulását majd habitusuk kiszáradását, eleven lény-idejük elporladását idézik meg, azután semmivé válnak a „kifehéredett időben”. Igen, e lefokozódás vázrajzaihoz hasonló szabdaltságból áll össze a karakteresnek tetsző fiziognómia. És tűnik majd el, kontúrrá, abból egyéni jellé szublimálódva, mely hiányaiban idézi elénk a maga sorsával az embert, az „egyedüli példányt”.

Hogy a kiállítás megközelítéséhez új szempontot kínáljanak az absztrakttá egyszerűsített, ám a Trilógia egészében mégis benyomásokra, hangulatokra, érzetekre utaló képi megformálások, Kántor Lajos albumának bevezető tanulmányából idézem Wehner Tibort és a festőt: „A való világ, az emlékképszerűen felidézhető természeti kép már a múlté. A festő belső tájakon jár, s vásznain szeszélyes motívumokkal megjelenített, titokzatos, pszichogén formák lebegnek. A pszichogén formák kompozícióinak megközelítéséhez a művész által az ezredfordulón megfogalmazott alábbi gondolatok adhatnak segítséget. A pszichogén formák összefoglaló meghatározása olyan alkotói irányzatoknak, amellyel lelkünk a gondolat mélyrétegeiben állandóan formálódó létérzetek kifejezhetőségének lehetőségeit kutatja. Azokat a képi, plasztikai, hangtani és színekkel telített, homályos jelenségeket, amelyek közrejátszanak egyéniségeink kialakításában, viselkedésformáink állandóságában. E mélyből áradó kényszer indítja el alkotói tevékenységeinket. A pszichogén formák tehát létfolyamataink ismeretlen mélységeit kívánják mutatni, miközben eloszlatják a megszokottság látványának ködét […] Egy szellemi archetípus, egy megrázó ősforma vagy ősminta döbbenti a nézőt a mű igazságára. Ez alakítja, ez hozza létre a néző és az alkotás közti kapcsolatot, […] a művész állandó kísérletező munkával újra és újra keresi ezt az archetípust.”

Szőcs Géza: Családom kövei III.

A II. Családom kövei négy képe általánossá emelt személyesség. Ezek a papíron ábrázolt kődarabok bárkiéi lehetnek. Mivel a sorozat természete szerint egyszerre a pillanatot és az idő egészét meséli el, a gesztus élőket és holtakat ölel magához egyediségében. Családtörténeti, törzsi, nemzetségi emlékek, emlékkő-rajzok lehetnek ezek, ereklyék olyan ábrákkal, melyeket feltétlenül meg akart örökíteni valaki a közösségnek. Az elhalványodó, kifehéredő rajzolatelemek többértelmű jelekké válva esélyt adnak arra, hogy az utalások, jelzések folt- és vonalalakzatokból véletlenszerű ráismeréssel a metamorfózis érintésére megelevenedjenek, mintha hajdanvolt, konkrét pillanatok állnának elő.

Az első képen a háztömb leszakadt tűzfalai mögött időrekeszek tárulnak fel. A cellákban emberszag, magányosság, öröm, gyász, fátum-érzet, melankólia és lemondás. Romok közt matató lét. Mint a kaptár viaszváza, összetartják még az építményt a főfalak, s egyben zuhan, zuhan a kreatúra. Távolodva: szürke embertömeg egymásba gabalyodva, arccal befelé. Kábult, monoton, zümmögő hang. Egy pillanat, s feltámad  Mrożek  Zuhanás közben című novellájának emléke, a szorongás. Mindez a puszta kép pillanatnyi hatása, melynek a szorongás nevet adtuk, s a sorsszerűség nyomasztó érzésével kérdezzük: Vajon ha kifehérednek az ábrák, a maguk lét–nemlét időjátéka nyomán a mindent magához emelő fény otthonos, csillapító melegségében oldódik-e fel sorsunk, vagy a kifehéredett, kisavazott, terei-vesztett léttel foszlik semmivé? („Az anyák lovagló ülésben szülnek a sírokon…” – dörren ránk Beckett.)

Szőcs Géza: Családom kövei IV.

Töpreng matériába szorítva az emberi fantázia, mert a maga eszközeivel, művészi kifejezéseivel a megfoghatatlan, de vele mégis szimbiózisban élő szellemvilágba csapna át. Így juthatunk az alkotó látszólagos firkálmányaiból – bocsánat! – krikszkrakszaiból, ha, mint mondani szokás, a néző fejezi be a képet, ide, a létkérdéshez. A rajzok belső idejének művészi kiteljesedése adja ezt, s juttathat még el számtalan megjelenítés, értelmezés, hitelesnek tetsző feltételezés lehetőségéhez. S vezethet ki a szellemvilággal szimbiofil élet különös magányosságából.

E képek művészi különössége tehát, hogy bennük a jel-minőség, a lét s az ezeken túli világ együtt lüktet. És egy időben. Eliot közismert szavaival: „az emberek / túl sok valóságot nem bírnak el. / Múlt idő és jövő idő / Ami lehetett volna és az, ami volt / Egy célba fut és az mindig jelen van.”

A III. Őrzők kilenc alakja – akár ráolvasás-, varázslás-, akár fohászképpen megidézve – a védelmet látják el a Trilógiában. Együtt élnek e rajzok sorsával, jelből elevenednek meg, metamorfózisuk állandó pulzálás a képek sajátszerű időjátékában.

Szőcs Géza munkái – három rajz az Őrzők sorozatból

Az Őrzők, e homoidák, zoomorfok, totemfélék s egyebek, ezek mind a kilencen segítő-védő hajlamú egyéniségek fantáziaképei a festő maga teremtette bestiáriumából. Idő fogytán alakjaikat ne bontakoztassuk ki, tetteiket ne részletezzük, hiszen a szó nem tudja visszaadni, pláne esetünkben nem, amire csak a rajz képes. Inkább szerepükről, sajátszerű létezési formájukról hallgassuk meg, miként hozza közelünkbe az ilyesféle lényt a létezés teljességében Tadeusz Nowak:

Ballada a gyümölcsösről

A gyümölcsös zöld feje
fává dermed
édenkerti feje
torkában almával
szemében bogárral

A fej le akarja nyelni az almát
a bogarat
csillaggá változtatni
a fekete fej
amit a kezünk
eltaszított

Várj csak várj csak
akasztottak mennek a mezőn át
Elmentek
a nyakadra
bárd metszette nyakadra
kosfejet
ragasztunk

A maradék ragasztót kiisszuk
s minden kerítést széttörünk
hogy kivegyük
fekete fej
torkodból az almát
szemedből a bogarat

Ó édenkerti fej
alkonyatkor ujból
megrángatjuk a füledet
s a mezei kápolnában
titkon csókolgatjuk a szádat

(Kerényi Grácia fordítása)

Szőcs Géza: Trilógia
Art9 Galéria, Budapest
2023. augusztus 2–18.

Szőcs Géza soproni grafikusművész kiállításának kurátora Vásárhelyi Antal, a tárlatot Cukor György „mű-kedvelő” nyitotta meg a fenti szöveggel. Szomorúan értesültünk, hogy Cukor György a napokban elhunyt; a közléssel rá is emlékezünk. A szerkesztőség.