„A műalkotás ugyanakkor a végtelent véges módon jeleníti meg, s ez adja szépségét, amely nem más, mint a kettő egysége.” (Schreiner Dénes: Schelling és az antikvitás)
Különleges kiállítás tanúi vagyunk itt, az esztergomi rondella falai között. Az Artézi csoport művészei egy szertartás részeseivé teszik a látogatókat. Ősi szertartás ez, monoton dobszó, dallamtalan, mégis melankolikus sípok, egyhúrú vonóshangszerek (nyenyerék?) szólalnak meg, szalaggal táncolnak körülöttünk és a festett szobrok, bálványok között.
A mítosz és a valóság határán mozgunk mi nézők, s az alkotók is. Valóság maga a kiállítás, ám mindaz, amit a képek mutatnak, s főleg, amit éreztetnek, már inkább a mítoszok világa felé mutat. A mítosz az emberi lét egyik fontos összetartója, kapcsolat ég és föld, szellemi és materiális között. E kettő egysége – például a műalkotásban – hoz létre olyan képzeteket, melyek a nézőt, műélvezőt transzcendens világokba röpíthetik.
A bálványok az ősi kultúra máig – ha másban nem is, szóban – fentmaradó elemei, míg a ritmus a természetben fellelhető ismétlődésektől az ember alkotta zenén és mozgáson (táncon) át a képzőművészeti ritmusig jelenhet meg. E két fogalom, ritmus és bálvány uralja e kiállítást is. A kiállító művészek munkái címükben talán nem mindig hordozzák e két fogalom valamelyikét, mégis a vizuális megközelítés segíthet a fogalmak kibontására.
Bárány Terézia időkapui visszavisznek egy hajdan, vagy sosemvolt időbe, a nyitott téglalap fekete kontúrja archaikus kőroncsokon áll. Aranybarnák, és sárga háttér idézi az idő és az időtlenség találkozását.
Koppány Attila geometriája mindig is a ritmusra épült. E négy alkotásán a kis és nagyobb négyzetek dőlése, a mellettük kontrasztként feltűnő élénk színű kör egy huszonegyedik századi ritmusjelenség, az ember alkotta világváros, a gépek, a számítógépek lüktetését idézi.
Koppány Attila, Kovács Johanna és Németh Géza munkái
Kovács Johanna Levél neked sorozata létünk lecsupaszodását, az ember elbálványosodását, az archeológiai feltárás nyomán felbukkanó szkeletonokat tárja elénk. A Levél neked alakjai – a fehérre festett felületek nyomán – akár mésszel leöntött testek lenyomatai is lehetnének. Pusztuló bálványai a kornak.
Láng Eszter zöld-vörös lüktetésű, a mennyiségi kontraszt hatását mutató laza síkformái egyszerre építmények (gyermekek kockavárosai, várai), ugyanakkor hangjegyek, kották, valamely zeneműnek egy szinesztéziás festő által lejegyzett dallamai.
Láng Eszter és Laukó Pál alkotásai
Laukó Pál papírnyomatai, a repedezett, archaikus felületek, a néhol középkori üvegablakokra emlékeztető, geometrizált kontúrok a régmúltba vezetnek, ugyanakkor ezen múltbeli hangulat részeként finom ritmusukkal válnak mozgalmas képi élménnyé.
Németh Géza a bálványok megidézésének mestere. Mind formai, mind technikai eszközei, a festőkéssel szinte felvakolt, tömbszerű alakok megjelenítése egy korokon átívelő, sőt akár Földünket elhagyva más civilizációk nyomára bukkanó kutató feljegyzéseinek hatnak. Akár Alienje, akár a Maradványok vagy a Pszichedelikus portréja ilyen krónikási munka. Más korok más bálványainak leképezése.
Vörös Valéria lírikus hangulatú festményei egyszerre tűnnek ködbe vesző romok érzékletes rekonstrukciójának és aritmikus, el-elmozduló formaelemek játékának. Az Arche vagy a Homokvár Clifford Still mágikus absztraktjainak megidézése is egyben.
Az Artézi csoport tagjainak tárlata a kortárs gondolatok és technikák változatos tablója. Az egyes művészek önálló, autonóm alkotók, mégis összeköti őket a filozófia, a szellemi mélységek iránti elköteleződés és a nagy emberi gondolatok kifejezésének vágya. Utalásszerűen mindannyian kötődnek a modernizmus nagy irányzataihoz, segítségül hívnak kiváló elődöket, ám végső soron e tárlat túlmutat a megidézésen. A végtelen és a véges találkozása és összekapcsolódása szép kísérletének lehetünk tanúi.
