Maghasadás
Érik benned az ölelés,
érik benned a roppanás.
***
Elindul, lábai alatt
szédül a korgó aszfalt.
Mintha értelme lenne a repedéseknek,
a föld alól türemkedő sejteknek.
A sejtek kicsiny világának.
Aminek kopik a világa, az ő.
Nekilát a halál elengedésének,
szárítja napjai gyümölcseinek húsát.
Kacérkodik a megbocsátással,
összesepert haragját
a még élőknek tartogatja.
Enyhülést csak a szobroknak kíván.
***
Ismeretlen nedv a bokrokon.
Megremeg a magvető.
***
Ahogy rálel a kanapéra,
ökölbe engedi a kezét,
megérzi ujjbegyei forróságát.
Ahogy hallgatja testében az osztódást,
füleli a csomókat,
tapintja a borzongást,
olvassa az anyajegyek színét és visszáját,
mindennapi félelmeit gyűjtögeti.
Bőrében hártyásodnak az erek,
fogain megkél a kő.
***
Mert ahol megszületsz, ott születek én is.
Ahol már nem fázom, ott fázol meg te is.
***
Van valahol egy ország,
steril formára gyúrva.
Légszomj kerül,
s rázárul ablakunk
udvarunkra.
Beliheg a nap.
Nincsen délután.
Egy irány mutat túl
a tű fokán.
Borzongás támad,
fénypára sem derít,
pillanatnyi
sajgás,
ha elnémít.
Áporodik a tudat.
Lószőrfélelem.
Nyikorog a házunk
az eresztékeken –
***
Látod őt, de nem most, szemléled, bár nincs közel.
Bekened magad a puha földdel.
A vég ciklusai
A faluban a porták némák, akár a harangok.
Bútorokban a köd, az ablakokban foszlik a szél.
Üres a ház, ahol élt, körülöttünk nagykabát.
***
Bogarak ültek az ablakkeretre.
Várják a mesét.
Lélegzünk, csöndtől az égig
abroncsok feszülnek a hordóvilágra.
Nem rugdal,
csak kerülget a gyermekkor.
***
Őriz a küszöb, bádogszürkület.
Magukra maradt tekintetek.
Az ólak felől sötétlik a nedv,
fölülről lefelé árad a hideg.
A kert végéből elhúzódik a rét,
rozsdás drótkerítés repeszti a tájat.
Vakondszövés a mélyben, óvatlanul hegesedik a tér.
***
Piszkos kövek a dombtetőn.
Nevek, számok, kötőjelek.
Zárójelet bezáró rothadás.
Aki lenéz, az a legszegényebb.
Gyülekeznek a göröngyök,
rajtuk még élő ujjlenyomatok.
Visszahullanának,
de a markokba már a semmi költözött.
***
A nyál hevében alma-, szilvaíz.
Ribizli szaga bomlik az orrban.
Tésztát szaggat, kendőben őszül.
Az öregség rázza a fát, ül a verandán,
melegíti a helyet a halálnak.
